Timeless times

19. fejezet - Waiting for the better times

2012-02-24T22:12:00.001+01:00

Na szóval, meghoztam a részt, nem akarok sokat rizsázni arról, hogy miért csak most, igazából konkrét magyarázatom nincs. Kampány volt suliban, mi csináltuk és sok időm fölemésztette. Ennyi, kész pont vége, snitt. Szóval most meghoztam a részt, és köszönöm mindenkinek aki komizott az előző fejezethez, majd válaszolok, amit időm engedi, csak előbb még megírom majd a másik blogra is az új fejezetet. Köszi a türelmet, és ím itt az új rész, fogadjátok szerettel, és remélem hagytok pár sort. Köszi, puszi

Dorcsy

u.i.: átnézve még nincs, arra mentem, hogy még ma tudjam hozni. :)

19. fejezet
Waiting for the better times…

(Gotye - Somebody that I used to know)

Amikor Camit levitték a pályáról pocsék érzés kerítettehatalmába. Úgy gondolta, hogy ezzel cserbenhagyta a csapatot, Hibásnak éreztemagát, és úgy vélte, hogy túlreagálta a dolgokat, de akkor is bántotta Ikerviselkedése. Hogy passzív volt, sőt, néha gunyoros. Nm ilyennek ismertem meg afiút, és ötlete sem volt afelől, hogy mi válthatta ki a kapus ilyenfajtamagatartását.

Amikor mikor a fiú felé rúgta a labdát és találkozott atekintetük, rájött, hogy hiába megy az ellenfél két góllal, még menthető ameccs, bármi megtörténhet, ennek fényében pedig újra küzdeni kezdett. De azelőzmények miatt figyelmetlen volt és nem vette észre Figót. A portugálbecsúszását követően érzett fájdalom minden addigi ehhez hasonló érzéstfelülmúlt. Nem sokon múlt, hogy könnybe lábadjon a szeme, de az önérzete nemengedte. Még otthon a Nou Campban sem,nem hogy a Bernabeúban – gondolta a lány.

Nyugodtan tűrte, hogy a hordágyon leviszik a pályáról, bárlegbelül tombolt. Magát hibáztatta a figyelmetlenségéért, azért, hogy hagyta,hogy így érjen véget ez a számára oly fontos találkozó. De tudta, hogy avereség hozzátartozik az élethez, és mindig benne van a pakliban, csakegyszerűen piszkosul nehéz volt feldolgozni.

Az orvosi szobába beérve rögzítették a lábát, majd az orvosközölte, hogy részleges ficam vagy rándulás, mindenképpen kórházba kell mennivele, mire Cami kijelentette, hogy ő Madridban nem megy kórházba, ha kellműteni, akkor azt majd Barcelonában. A lábára fújt jégspray és a bokájátszorító kötés enyhítette a pályán hirtelen érkező fájdalmat, és megkísérelte apályaszélére történő visszatérést. Az orvos rosszalló nézésétől kísérve ugráltel az ajtóig, ahol szó szerinte belefutott a nemrég lecserélt Beckhambe.

– Becks! Te itt? Rád nem a pályán lenne szükség? – kérdeztea lány.

– Lenne, de a térdem még nem bír egy teljes meccset. Amúgysem hiszem, hogy a csapat tervezetében szerepelne, hogy ezen a meccsen,emberhátrányban még szerezzen egy gólt – nevetett fel az angol. – Gyere,segítek. – A szőke férfi Camit átkarolva könnyítette meg a lány számára amozgást.

– David! – állt meg a lány, mire a férfi érdeklődve fordultfelé. – Nem tudod, Ikernek mi baja?

– Az, hogy makacs és olyan kemény a feje, amilyet még sohanem láttam. Ráadásul fura kényszerképzetei vannak, amivel az őrületbe kergetmindenkit.

– Ezt kifejtenéd bővebben.

– Kérdezd őt, én nem akarok ebbe beleavatkozni, mert a végénazért is én leszek a hibás, hogy ő hülye és lassú a felfogása. De menjünk, mertlemaradsz a meccs végéről. – A lány bólintott, és a focista segítségévelfelbicegett a pálya szélére, majd mielőtt helyet foglalt volna a Barcakispadján, szorosan megölelte az angolt.

– Köszönök mindent! – mondta a lány halványan mosolyogva.

– Ugyan már Kicsi lány, igazán nincs mit! – A csatár egyfélmosoly kíséretében összeborzolta a lány haját, és a saját kispadja feléballagott.

Pont Ronaldinho góljára értek fel a pályára, és a brazil atalálat megszerzésre után Cami felé mutogatva ünnepelt – de csak rövid ideig,hiszen a meccsből hátra volt még negyed óra, ráadásul a csapat kétgóloshátrányban játszott. Mindenesetre ez nagyon meghatotta a lányt, és szemébekönnyek szöktek, arcára pedig mosoly ült. Kéz tördelve figyelte a mérkőzéshátralevő részeit, és legbelül ordított azért, hogy ő is ott lehessen a pályán.

A szívét melengette az, hogy látta, a csapata milyenalázatosan küzd, de vannak pillanatok az életben, amikor az alázat nem elég,csodára lenne szükség. Cam tudta, hogy ez klasszikusan a második kategóriábatartozó eset volt, és valójában esélye sem volt a csapatnak a két gólmegszerzésére. Tudta, mégis reménykedett, hiszen ahol már remény sincs, ottnagy a baj.

Cam sejtése beigazolódott, csapata csalódottan, leszegettfejjel ballagott le a pályáról, és a lány szemével barátját kereste. A kapusvolt mindközül a leginkább letargiába esett. Ilyen volt a természete, nagyonnehezen dolgozott fel ehhez hasonló dolgokat. Önmagát hibáztatta, és magátállította be bűnbakként. Cami ismerte már ezeket a „depressziókat” ésvalamelyest tudta is kezelni.

Mire a kapus mellé ért, már felállt a székéből és a fiúnyaka köré fonta a karjait. Szorosan ölelte barátnője derekát, és Cami abban apillanatban átérezte a kapus összes fájdalmát, és azt kívánta, bár átvehetne afiú vállát nyomó súlyokból valamennyit.

– Gyere, menjünk! – húzódott el Cam puszit nyomva Vicarcára. A fiú aprót bólintott, majd átkarolva Camit lesegítette a lépcsőn.Ahogy leértek a folyosóra a kapus ölébe kapta a csatárlányt, így menve be azöltözőbe.

Néma csöndben és rekordgyorsasággal zuhanyozott mindenki, ésa lefújás után fél órával, már mind a buszon ültek. Cami nagyon régóra előszörVic mellett, a fiú ölelésében. Tudta, hogy a kapusnak szüksége van rá, és arra,hogy minden percben ott legyen, és támaszt nyújtson neki, és ő pedigkötelességének érezte ezt megtenni.

A szállodában szokás szerint Leóval és Xavival volt közös aszobájuk, ám ezúttal a jól megszokott vidám hangulatnak nyoma sem volt. Ami aztilleti, mindnyájuknak inkább volt világvége életérzése semmint bármilyen pozitívérzés. Azt tervezték, hogyha nyernek Madridban, akkor elmennek Cami régikedvenc szórakozóhelyére ünnepelni, de a lány tartott attól, hogy az épp televan a boldogságmámorban úszó madridistákkal.

A siratóházra hajazó hangulatot végül Leó törte meg:

– Ugyan már srácok. Oké, értem én, fáj a vereség, az mindigfáj. De millió és egy meccset fogunk még játszani a Reallal, és bőven leszalkalmunk megmutatni, hogy ki az úr a háznál. Rendben, a csatát elvesztettük,de a háborút megnyerhetjük, és ami azt illeti, továbbra is mi állunk a tabellaélén. Szóval könyörgöm, ne legyünk már ennyire búval baszottak. – A fiúmonológjára Cam akarva-akaratlanul is felkuncogott, és Xavi arcára is mosolyszökött. Egyedül Vic maradt ugyanolyan búskomor, bár a lány sejtése szerint egyteljesen más univerzumba járt.

Cami finoman megrázogatta a srác vállát, mire az érdeklődvepillantott rá, olyan tekintettel, mint aki valahol mérföldekre van tőle. A lányelhívta Vicet, hogy menjenek, sétáljanak egyet, a fiú pedig bólintott, és alányt átölelve lelifteztek a szálloda hátsókertjébe. Egy ottani padnál továbbnem jutottak, mert a fiú hiába volt maga alatt, tudta, hogy Cami lába sérült,és nem akarta még jobban megerőltetni azt. Camila átvetette lábait a kapusén,így az ölébe kerülve. Karjait a fiú nyaka köré fonta és a mogyoróbarna szemekbenézett.

– És akkor most mesélj, hogy mi nyomja a lelked. – A kapusegy pillanatra lehunyta a szemét, majd nagyot sóhajtva belekezdett.

– Ez az egész. A meccs. Négy gól, érted? Négy? Gyűlölöm azérzést, hogy megint csalódást okoztam a szurkolóknak, a csapatnak és magamnak.Hogy nem sikerült teljesítenem a kitűzött célt. Hogy megint alulmaradtam azelvárásokhoz képest. Tudom, hogy el kellene felejtem, és magam mögött hagyni azegészet, de egyszerűen nem megy és összeroppant a dolog súlya. És…

– Vic! Vic, koncentrálj és jól figyelj rám! – Cami kétkezébe fogtam a fiú arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nemokoztál csalódást senkinek. Tudod miért? Mert minden tőled telhetőt megtettél agyőzelem érdekében. És lehet, hogy te az éremnek azt az oldalát látod, hogynégy gólt bekaptál, de én a csapat többi tagja és a szurkolók is azt nézik,hogy mennyit kivédtél, hozzáteszem ebből nem egyet és nem kettőt bravúrral.Szóval arra kérlek, ne emészd magad, mert csak ártasz vele magadnak. Nézz előrea jövőbe, és ne foglalkozz azzal, ami a múltban történt. Tudom, piszkosulnehéz, de próbáld meg a kedvemért. – Cami elmosolyodott, és apró csókot lehelta fiú ajkaira. A kapus szorosan magához ölelte a lányt, és halk köszönömötsuttogott a fülébe. A lány csak elmosolyodott, és még szorosabbancsimpaszkodott barátja nyakába.

Még ültek egy darabig a madridi éjszaka sötétjében, egymástölelve, majd visszamentek a szállodába. A szobába érve Leo fogadta őket azzal,hogy Caminak csörgött a telefonja, de nem akarták felvenni, amikor látták, hogyIker az.

Camilán a név hatására rengeteg érzelem futott keresztül, alegerősebben mégis a boldogságot érezte. Hihetetlenül boldog volt, hogy a fiúkereste őt, és bármi baja is volt, minden bizonnyal elmúlt. Megkérte azargentin srácot, hogy dobja oda a telefonját, majd miután kezében tudhatta akészüléket kisántikált a hotelszoba nappalijába és onnan ki a teraszra. Amintkiért behúzta mag mögött az üvegajtót és tárcsázta a madridi kapust.

Nem tudta, milyen beszélgetés fog elhangzani kettejükközött, de biztos volt benne, hogy nem akarta, csapattársai fültanúi legyenekannak. Nem azért, mert titkai lettek volna előttük, pusztán abból kifolyólag,hogy úgy gondolta, Iker csak és kizárólag az ő élete részét képezi ezáltalnekik, a többieknek, semmi közük nincs hozzá. Talán Vicnek – gondolta a lány. Deneki meg úgyis elmondom. – Ezzel a gondolattal rövidre zárta a problémát ésfigyelmét immár a füle mellett búgó készülékre fordította.

– Szia Iker! – szólt Cam a telefonba, amikor meghallotta,hogy gyerekkori barátja felvette a készüléket. – Láttam, hogy kerestél,gondoltam visszahívlak. Mellesleg gratulálok a győzelemhez.

– Kösz. Meg a három pontot is. – A fiú hangja nemtörődömmódon csengett, és tele volt gúnnyal és flegmasággal.

– Nem igazán értem, mi bajod van, de úgy érzem nem aktuálisaz időpont ennek megvitatására…

– Ó, igen menj csak pasidhoz… Akiről mellesleg örülök, hogyméltóztattál szólni, és nem a kibaszott újságokból kellett megtudnom, hogyegyáltalán van valakid. – ha lehet, a hangjában még több volt az irónia. –Biztos nagyon megviselte a lelkét a vereség. Ápolgasd csak őt.

– Elárulnád mi a szar bajod van? Ha nem ismernélek, aztgondolnám féltékeny vagy. Nem, valóban nem hívtalak, mert úgy gondoltam, hogy eztmajd személyesen mondom el, mert abban a hitben voltam, te is velem örülsz majdannak, hogy Fernando után végre találtam valakit. De ezek szerint fölöslegesenreménykedtem.

– Ó bocsáss meg, hogy nem örülök annak, hogy az egész világelőbb tudja meg a legjobb barátommagánéletét illető tényeket, mint én. Tényleg rettentő örömteli a dolog…

– Kibújt a szög a zsákból? Ez a probléma? Talán tudnál rólamdolgokat, ha ne adj isten alkalomadtán méltóztattál volna felhívni! – Camila iskezdett kijönni a béketűréséből, bár legbelül már összetört. Szíve szerintrávágta volna a kapusra a telefont, de tudta, attól semmi nem oldódik meg. Sőt,ami azt illeti, minden csak még rosszabb lett volna. Tisztában volt vele, hogyha úgy alakul, ez a veszekedés véget vethet a barátságuknak – feltéve, hogy van nekünk még olyan.

– Tán csak nekem szabad felemelnem azt a rohadt telefont?Nyilván lefoglalt, hogy az új kapcsolatod építgesd, és beilleszkedj az ősirivális csapatába.

– Te voltál az,aki legjobban támogatta, hogy idejöjjek. És most ezt hánytorgatod fel nekem?Mégis… mégis hova tetted a gerinced? Kölcsönadtad valakinek? – Camilát egyrejobban eltöltötte az idegesség, és valójában félt. Rettegett attól, hogy mikorleteszi a telefont, akár ki is törölheti Iker nevét a névjegyzékből, mert abarátságuk, ami egykor erősebb volt mindennél, úgy tűnik majd el, mint a hójúliusban – mintha nem is lett volna.

– Igen, támogattalak, mert a barátom voltál. És azt akartam, hogy váltsd valóra az álmaid. Denem gondoltam volna, hogy ez azzal jár, hogy megváltozol. – Cami fülétmegütötte, hogy a barát szónál a fiú múlt időt használt. Nem tudta eldönteni,hogy direkt, vagy az elfogyasztott alkohol mennyiségének köszönhetően – amibőlnyilvánvalóan nem csekély mennyiséget elfogyasztott a kapus.

– Hogy én változtammeg? Iker mondd, te eszednél vagy? Kérdezz már meg, bárkit, hogy vajon mennyit változtam! Kérdezd meg az öcséd, Rault,Beckst, Gutit… Akárkit. És ha olyan választ kaptál, hogy tényleg változtam,akkor majd beszélhetünk erről. – A lánynál teljesen elszakadt az a bizonyoscérna.

– Igazán? Akkor mivel magyarázod azt, hogy mindössze egyetlen egyszer – karácsonykor voltálitthon, akkor is az első szóra, mint egy jól nevelt pásztorkutya rohantálvissza.

– Azért mentem vissza, mert nem csak az én állásom múltrajta, hanem az egész csapat sorsa. És nem fogok szarban hagyni egy komplettcsapatot, csak azért mert én a családommal akarok tölteni még egy napot. Deérdekes módon, mikor néhány nappal később, szilveszterkor smároltunk semmiproblémád nem volt. – Már Cami is vagdalkozott, és csak arra játszott, hogyvalamilyen úton-módon megbántsa a fiút, de ugyanakkor tudta, hogy míg Ikerszámára mentségül szolgál, hogy részeg volt, ő nem fog tudni mivel takarózni.

– Ó nem tudom, ki akart rámászni kire, és ki állított lekit. Mellesleg fölösleges a vádaskodás, nem hatsz meg. Csak próbálod elterelnia szót arról, hogy amióta te lettél a Barcelona naaagy sztárja teszel magasróla régi életedre, a régi barátaidra. Lisával mikor beszéltél utoljára? És Crisszel?Na és mondd, Marisolt mikor hívtad fel utoljára? Esetleg Sarával beszéltélmostanában? Hát persze, hogy nem. Gondolkozz már, mielőtt beszélsz. Tudom, nagykérés, de próbáld megerőltetni azt a csöppnyi agyadat. – A fiú hangja ismétcsöpögött a gúnytól, és Cami szemébe könnyek szöktek.

– Rohadj meg, Iker Casillas! – ezzel a mondattal a lánykinyomta a telefont, és azzal a lendülettel földhöz is vágta, majd arcát akezébe temetve hátát a falnak vetette és a földre csúszva sírni kezdett.

Nem tudta, meddig ülhetett kint, mikor megérezte a körékulcsolódó karokat. Legszívesebben felordított volna, ahogy eszébe jutott azemlék, amely kíséretiesen hasonlított ehhez. Amikor Fernando miatt sírt márBarcelonában, és a kapus utána repült, csakhogy vigaszt nyújtson neki. Akülönbség csupán annyi volt, hogy akkor Iker vígasztalt, most pedig épp ő volta könnyek okozója.

– Shh. Ha ekkora görény, nem érdemli meg, hogy könnyeketejts érte. – Cam legnagyobb meglepetésére Leo hangját hallotta meg.

– Ha-hallottad a-amit be-beszéltü-ünk? – könnyes szemekkelnézett fel az őt ölelő argentinra.

– Nem. De el tudom képzelni, hogy miket vágott a fejedhez.Háromnegyed órával az után hívtad vissza, hogy ő keresett. Ez pont elég időarra, hogy az ember a sárga földig igya magát.

– De i-igaza va-an. Té-tényleg e-elhanyagoltam a ré-régiba-barátaim.

– Cam. Csak bűntudatot akar ébreszteni azzal, hogyértelmetlen dolgokat vág a fejedhez. Ismer, és tudja a gyengéidet. Úgyhogygyere be, és ne foglalkozz többet azzal a faszfejjel. – Leo Felhúzta a lányt aföldről majd segített neki bemenni a lakosztályba, ahol a lány egybőlvégignyúlt az ágyán és nem szólt egy szót se senkihez.

Amikor Iker meglátta a kijelzőn villogni Cami nevét, tudta,hogy élete egyik legnagyobb – ha nem A legnagyobb – hibáját követi el azzal, hafelveszi. Mégis, a benne dolgozó alkohol arra késztette, hogy fogadja a hívást,és kössön bele Cam minden egyes szavába.

A beszélgetés befejezését követően az elégtétel mellettérzett mást is… bűntudatot. Tudta, hogy nem kellett volna azokat a dolgokat Camfejéhez vágnia, hiszen a lány csak a dolgát végezte, és az, hogy Barcelonábanteljesen leterhelik, várható volt. Mégis kezdetben jó ötletnek tűntfelhánytorgatni a lánynak a hibáit, aztán később már… gyávaság lett volna kihátrálnia beszélgetésből.

Miután a hívás szétkapcsolt Iker a bárpultra helyezte atelefont és rendelt egy újabb vodkát.

– Nagyobb barom vagy, mint gondoltam. – Az eddig Ikermellett ülő Raúl szólalt meg, hogy szavait követően fejingatva ugorjon le abárszékről. A kapus csak megvonta a vállát, jelezvén, nem érdekli, holottlegbelül ő is érezte, a dolog nagyon nincs így rendjén.

18. fejezet - The fight of hearts… Los Blancos contra Blaugranes

2012-01-19T19:52:00.004+01:00

Na, meghoztam a frisst, teljes egészében. ;) A cikk félkövér-dőlten van írva, és mint azt az egyel előbbi bejegyzésben írtam, Drina írta -azért csak most, mert suliban millió és egy dolga volt, faktra kellett csinálnia valami külön projektet - ha nem így van javíts ki kérlek :D
A Barca nyerte tegnap a Classicót, úgyhogy a katalán szurkolók elégedettek lehetnek, de hogy a blogod olvasó madridisták se szomorkodjanak, a történetbeli Classicó a 2005-ös tavaszi Classicó végkimenetelét hozza -amelyet a blancók nyertek. ;)
Egyébként igen, akik írak a részlet végéhez komit, igazuk volt, valóban Iker szemszöget olvashattatok, most pedig itt van teljes egészében. Remélem tetszeni fog, és megpróbálok sietni a következővel, illetve dolgozok egy fejlécen is, de hogy ez felkerül-e ez attól függ, hogy mennyire fog tetszeni. :D
na nem húzom tovább a dolgot, jó olvasást ;)
puszi, Dorcsy

18. fejezet

The fight of hearts…Los Blancos contra Blaugranes

(Mohombi – In your head)

Camila szívéről hatalmas kő esett le, hogy végre sikerültlerántania a leplet a szilveszteri „pasijának” kilétéről. Mikor a kapusvigyorogva kérdezett vissza, Cam már teljesen biztos volt abban, hogy vele voltakkor éjjel. Arcát a hálóőr mellkasába temette, és mélyen beszívta annakillatát. A meghitt pillanatnak Victor vetett véget azzal a kérdésével,miszerint nem kéne-e elindulniuk.

– Mindegy. Így is, úgy is kombinálni fognak a többiek –vonta meg a vállát Camila, de az igazat megvallva egy cseppet sem bánta ezt.Boldog volt a srác oldalán. Érezte a Vicből áradó nyugalmat, biztonságot ésszeretetet, és ez mosolygásra késztette Camilát is. Kedvelte a fiút ésmindenképpen többet érzett iránta puszta barátságnál. És ami ennél is fontosabb,hogy többet is akart érezni.

Maga sem tudta, hogy hogyan kerültek vissza a hotelba, csakarra emlékezett, hogy mikor egymást ölelve felértek az emeletre a lifttel avigyorgó van Bronckhorsttal találták szemben magukat. A balhátvéd a szemöldökétvonogatva kérdezte, hogy merre jártak, holott ő is pontosan tudta a választ.Cami csak elnevette magát, és megingatta a fejét, tudván, hogy van, aki sosemváltozik, és Gio is ebbe a kategóriába tartozott.

A Xavival és Leóval közös szobájukba belépve érdekes látványtárult eléjük. Az argentin ugyanis a laptopjának könyörgött, a spanyolközéppályás pedig érdeklődve figyelte, hogy a szerencsétlen számítógép mikorválaszol neki.

– Nem hiszem el, hogy ilyen hulladék ennek az istenverteszállodának a hálózata – morogta Leo, mire Cami akarva-akaratlanul isfelnevetett. Erre persze az argentin és a spanyol is felé kapták a fejüket.

– Na mi van fiatalság? Sikerült egymásra találnotok? –mosolygott Xavi. Bár Cami nem ismerte, csak fél éve, de mégis úgy tekintett aközéppályásra, mintha a bátyja lenne.

– És hol voltatok ennyi ideig? Mi már több mint két órájaitt dekkolunk. – Az argentin szélső arcára perverz vigyor ült ki.

– Kölyök, neked nem osztottam lapot – szólt rá Cammosolyogva. Önmagát is meglepte azzal, hogy igazából semmi nem tudta kihozni asodrából, és ezt legfőképp Vic hatásának tudta be. Maga a tudat, hogy vanvalaki, akinek fontos, aki képletesen is, de várja őt haza, valaki, akiszereti. És többet között ettől is érezte úgy a lány, hogy sínen van az élete.

Barcelonába visszaérve Camila kétlakivá vált, Vickel együtt,hiszen hol Cami újdonsült lakásán töltötték a szabad idejüket, hol pedig afiúnál. A lány egyre biztosabban érezte, hogy határtalanul boldog a kapusmellett, és már eszébe sem jutott sem Fernando, sem az egykori kapcsolatuk. Ésezzel együtt azt is tudta, hogy ha a szőke csatár elé állna, hogy bocsásson megneki, mert még mindig szereti, ő nemes egyszerűséggel elküldené. Mert mársemmit nem érzett iránta. Ugyanakkor Victort napról napra jobban szerette. Nem,kétségtelenül tény, hogy még nemszerelemmel, de mindenképp erősen kötődött a kapushoz.

Sok időt töltöttek együtt, szinten mindenhol a másik oldalánjelentek meg, ebből egyenesen következett az is, hogy gyakran szerepeltek aspanyol sajtóban, egyaránt bulvárlapokban és sportújságokban. Persze, zavartákőket a lépten-nyomon sarkukban koslató újságírók és fotósok, de nem tudtak mittenni, így a „megszoksz vagy megszöksz” elvet követve inkább az előbbitválasztották.

Cami egyik reggel a telefonja csörgésére ébredt, és érdeklődveszemlélte a kijelzőn megjelenő telefonszámot, de akárhogy erőlködött,egyáltalán nem tűnt ismerősnek. Vállat vonva fogadta a hívást és szólt bele akészülékbe.

– Camila Sánchez! Mi az hogy nem mesélsz nekem az újpasidról? – a lány erősen gondolkozott, hogy honnan ismeri a hívó hangját,aztán leesett neki.

– Ramos?! Te meg honnan a búbánatos égből tudod atelefonszámomat? – morogta a telefonba Cami.

– Nem tudom rémlik-e, hogy a barátnőm a te egyik legjobbbarátnőd. – Nem láthatta, de Cami egész biztos volt benne, hogy Sergio megvontaa vállát, és közben vigyorgott.

– Cece. Csókoltatom. De veled mióta vagyunk olyan jóban,hogy fel kellett volna hívjak. Mellesleg… Nem is tudom a számodat!? –értetlenkedett Camila a telefonba.

– Ja Sergi, add már oda a telefont. – Cami meghallotta Cecetelefonba beszűrődő hangját, de a spanyolnak hallhatóan semmi kedve nem voltteljesíteni barátnője kérését.

– Ramos! A telefont, a nődnek. Most! – szólt Camila atelefonba, majd néhány másodperc után már Cece lelkes köszönését hallgatta. Alány részletes beszámolót kért arról, hogy hogyan jöttek össze a kapussal, mireCami mosolyogva sóhajtott egyet, és a mesedélutánhoz kivonult a nappaliba, nemakarván felébreszteni barátját.

Amikor aztán végül a történet végére ért Vic is megjelent ahelyiségben lehuppanva Cami mellé a kanapéra. A lány gyorsan elbúcsúzott abarátnőjétől, aki azért megeskette, hogy rövidesen hívják egymást, mire Cammegnyugtatta, hogy nemsoká úgyis találkoznak, mert a válogatott edzőtáborozik.

– Jó reggelt, kicsim! – A kapus finom csókot lehelt acsatárlány ajkaira, aki mosolyogva karolta át a nyakát.

– Soha jobbat! – nevetett fel Cami.

(Simple Plan – Untitled)

A férfi kétkedve és reményvesztetten fürkészte az előtteheverő bulvárlap címlapját. A cikk felvezetőjéből semmi jóra nemkövetkeztetett, és erősen elgondolkozott rajta, hogy esetleg úgy, ahogy van, azegész szennylapot a kukába dobja. Olyan hihetetlennek tűnt számára az egész.Azon gondolkodott, hogy biztosan valami tévedés. Vagy átverés. Elvégrebulvársajtóról beszélünk, nem? Azok meg mindent összeírnak. Tíz szóból egy, haigaz, az is kötőszó.

De hiába mondogatta ezt magának a lelke mélyén tudta, hogy acikk – bármit tartalmazzon is – javarészt igaz, mert a címlapon nevető lányképe kísértetiesen hasonlított arra, akit ő már évek óta töretlenül szeret. Amosolya a fiatal férfi emlékezetébe égett, az átható barna tekintettel együtt,ami mindig tele volt érzelmekkel, de csak azok tudták felismerni, akik igazánismerik a lányt. És ő – a férfi – ismerte. Jobban, mint bárki más. Mégis, azújságokból kellett értesülni arról, hogy mi történik. A napját nem tudta annak,hogy mikor beszéltek utoljára, és ez belülről felőrölte. Képtelen volt elhinni,hogy annyi közös emlék, átbeszélgetett éjszaka, és együttes siker vagy kudarcután itt tartanak.

Tekintetét erővel visszafordította az újsághoz, és mégegyszer átfutotta a cikk bevezetőjét. „” Dühösen hajította a sarokba a lapot,és kapta fel a szüntelenül csörgő telefonját.

– Mi van? – morrant a készülékbe.

– Edzés. Kábé tíz perce. – felelte a telefonáló, mire aférfi egy cifra káromkodás után kinyomta a készüléket. Mindenkire dühös volt,és haragudott az egész világra – legfőképp magára, hogy hagyta elmenni a lányt.Soha nem lett volna szabad Barcelonábaengednem – barna hajába túrva kapta fel az Adidas sporttáskát és szállt bea ház előtt parkoló fekete Audiba.

Bár imádta, hogy a munkája egyben a hobbija is, mégis azon anapon a pokolba kívánta az egész hacacárét, labdástól, kesztyűstől, edzőstől,csapatostól, mindenestől. Abban a pillanatban, hogy fellépett az edzőközpontgyepére, kedve lett volna hazamenni, de tudta, hogy nem teheti, mert már csaknapok kérdése, és itt a Barcelona elleni klasszikus. Az őszi meccset akatalánok nyerték, háromgólos győzelmet aratva, és ez minden játékosönbecsülésére rányomta a bélyeget. De bosszút akart. Revansot venni azellenfélen, a lányon, és legfőképp azon a majmon, aki vele lehet.

Minden egyes kirúgott labda helyébe a hőn szeretett lányszívét elcsábító ficsúr fejét képzelte, és teljes erejével és dühével bikázta apálya másik végébe a játékszert. Az edző rá is szólt, de az említett magasróltett rá. Muszáj volt valahogy levezetnie a feszültséget, különben már remegettvolna a benne felgyülemlő idegességtől.

Pocsékul ment neki a játék, és ezzel vele együtt az egészcsapat is tisztában volt, mégse tette senki szóvá, inkább csak remélték, hogyszombatra kicsit felkaparja magát a padlóról. Végtére is addig volt még háromnap.

A kapus hazaérve tett vett a lakásban, amikor a tekinteteújból megakadt az újságon. Nem arról volt szó, hogy kiment volna a fejéről,szánt szándékkal kerülte, és próbálta halasztani a cikk elolvasását. Igazságszerint nem is lett volna muszáj elolvasnia, de tudta, hogy addig nem nyugodnaa lelke. És titkon talán bízott abban, hogy a cikkben megcáfolják az egészet,vagy egyáltalán nem is erről lesz szó. Hiszen még mindig bulvársajtórólbeszélünk.

Elhomályosult tekintettel és kissé remegő kézzel vettekezébe az újságot, és összeszorított szájjal lapozott a főoldalon megjelöltnyolcadik oldalra. Az oldalszámozáson fájdalmasan felnevetett, hiszen a nyolcpont a lány és a kapus mezszámának összege volt.

„Két ifjú tehetség,akik szerelembe estek, a világ egyik legnagyobb csapatában játszanak, és mostfelvállalták kapcsolatukat! Lehetséges ez? Úgy tűnik, igen!” – A férfiazzal nyugtatta magát, hogy a főcímből még egyáltalán nem következik tisztán,hogy kiről van szó.

„Kedves olvasóink! Mint az a napokban kiderült Camila Sánchezt, a Barca nőicsapatának kiváló játékosát és Victor Valdést, a katalán labdarúgót, gyengédszálak láncolják egymáshoz.” – Barca női csapat? – gondolta a férfi. Miről beszélnek ezek? Legalább tudnák,miről írnak. Rosszallóan megingatta a fejét azt olvasván, hogy a két katalánjátékost gyengéd szálak fűzik egymáshoz. „A források szerint viszont már rég óta"titkos kapcsolatot" folytatnak egymással. Ha ez így van, miért nemjelentették be előbb? Valami titkolni valójuk lehet? Egyesek arra gondolnak,talán Valdés szégyellte, hogy egy olyan lányt választott, aki három évvelfiatalabb nála.” – A barna szemű elgondolkozott azon, hogy vajon mi okalehet bárkinek is arra, hogy Camilát szégyellje, vagy ne merje felvállalni, debárhogy kutatott az érvek után, semmi nem jutott az eszébe.

– Ha az a piperkőc majom szégyelli, hát magára vessen, deilyen lányt vétek lenne elszalasztani. – morogta a spanyol magában.

„Camilának nem ez azelső kapcsolata nevesebb focistával. Régebben egy lapon említhettük FernandoTorresszel is, és egy kisebb hír is felröppent, miszerint Iker Casillasszalbonyolódott kapcsolatba. Valdés lenne a legújabb áldozata?” – A focista úgygondolta, hogy a cikkben leírtak tűrhetetlenek. Camilát – az Ő Camiláját – úgyállítják be, mint egy pasi falót. Holott soha az életben nem lépett félrekapcsolatából, tiszta szívvel szerette Fernandót, és soha semmi több nemtörtént köztük, mint ártalmatlan puszik, és baráti ölelések.

„El kell ismernünk, hogy mind a kettenfantasztikus futballisták, ezért reméljük, hogy ez a kapcsolat nem fog a teljesítményükrovására menni.” – Mit tud egy bulvárlap a labdarúgásról? – gondolta aférfi, és fejét megrázva kitépte a lapot az újságból, összegyűrte és a nappalimásik felébe hajította.

Arcát a kezébe temetve dőlt hátra a kanapén, és önemésztőgondolataiból a telefonja csörgése szakította ki. „Iker, én megértem, hogy szarban a magánéleted, és a lelked darabokban,de szombatra sürgősen kapd össze magad, vagy mész a keretből. Raúl.” – Az SMS-telolvasva kesernyés mosolyra húzódott a szája. Örült, hogy bár nem mondottsemmit, Raúl mégis egyből levette, mi a gond, ugyanakkor átkozta is a csatárt,a szeméért, hogy kiszúrta. Fejingatva írta meg a válasz SMS-t benne azzal, hogymajd megpróbál igyekezni.

* (Iker szemszög)

(Christina Aguilera – Fighter)

A várva várt meccs napja pillanatok alatt elérkezett. Mindenneműfélelem nélkül mentem ki a pályára, a lelkemben talán egy icipici reménnyel,hogy bármi változhat köztünk Camival. De amikor megláttam a sziklaszilárdelhatározást a szemében, meg a csapattársaira vetett cinkos mosolyt, tudtam,hogy vége. Hogy az esély arra, hogy valaha is helyrehozzam a kapcsolatunkatnulla.

Azalatt a néhány perc alatt, amíg a kapumig ballagtamösszeszedtem magam, és teljes mértékig a feladatomra koncentráltam – arra, hogya lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, és hogy ha kell bármi áron is, demegóvjam a kapumat a góloktól.

A játékvezető a sípjába fújt én pedig éles tekintettelkezdtem lekövetni a játékot. Zizou gólja révén már a hetedik perbenmegszereztük a vezetést, amitől az arcomra egy kissé bizonytalan mosoly ült ki,de a gunyorosság kétségkívül benne volt. Bizonyítani akartam Camilának.Bizonyítani, hogy bár lehet, hogy a magánélete tökéletes, de a pályán nyújtottteljesítménye pocsék. Bizonyítani, hogy bár lehet, hogy elment, hogy valóraváltsa az álmát, de akkor is a mi csaptunk a jobb.

A középkezdés után rögtön a csatárlányt indították, akiteljes sebességgel száguldott felém. Láttam az eltökéltséget a szemében, deezúttal biztos voltam magamban, és úgy gondoltam, a lehetetlen csak egy szó,amivel a kis emberek dobálóznak. Én pedig nem akartam kis ember lenni. FigyeltemCamila minden rezdülését, és amikor láttam, hogy elhúzza a labdát RobertoCarlos mellett, áthelyezi a testsúlyát a ballábára, és jobbal lőni készül, mártudtam, hogy a bal felsőt fogja kilőni. Ismertem minden mozzanatát – igaz, ő isaz enyémeket – de ezúttal a dolog az én malmomra hajtotta a vizet, és biztoskézzel fogtam meg a bal felső sarok felé tartó labdát, rövid „Na ki a jobb”mosolyt eresztettem meg a lány felé, majd előreíveltem a játékszert.

Más esetben biztosan rámondtam volna erre a szituációra,erre a lövésre, hogy képtelenség megfogni. De azóta megváltoztam, és ami aztilleti, ő változtatott meg. Akaratán kívül, ebben biztos vagyok, demegváltoztatott. Erősebbé tett, keményebbé és valójában érzéketlenebbé is. Ugyanakkormegerősítette a csapatba, és a győzelembe vetett hitemet, és ezért köszönetteltartoztam volna neki.

A pályára szegeztem a pillantásom, így éppen láthattam,ahogy Ronaldo Valdés kapujába csavarja a labdát. Elmosolyodtam, bár a lelkemlegmélyén kacagtam – tele tömény kárörömmel. Camila arcán láttam amegrökönyödést, nem értette, hogyan lehetséges ez. Ez megint csak gúnyosmosolygásra késztetett. A fenébe is, jól esett az, hogy nem csak nekem fájt,hanem nekik is.

Néhány perccel később azonban egy a kapunk előtt kialakultkáoszhelyzetből a katalán csapat kamerunija szépíteni tudott. Ettől függetlenülnem ment el a kedvem a játéktól, sőt! Minden egyes kapunk felé tartó lövéstkihívásnak tekintettem, és vetődtem rá a közeledő labdára.

A félidőre egygólos vezetéssel mentünk, és láttam, hogy útonaz öltözőbe Raúl és Becks Camilával beszélgetnek. Nem kéne, meglepődjek, elvégre barátok. – De valahogy ezt nem voltolyan könnyű feldolgozni, hiszen a picsába, mi is barátok vagyunk!

A negyedórás szünet alatt végig ezen túráztattam az agyam,és az lett a vége, hogy kedvem lett volna szétverni az öltözőt. Itt nem… Ha a Nou Campban lennénk, talán.– Erre a gondolatra elvigyorodtam, de megráztam a fejem. A játékra kell koncentrálnom. – Határozott léptekkel indultam el apályára, ahol utolsóként léptem a gyepre. Elfoglaltam a helyem a kapuban és márkezdődött is a második félidő. Az első percben már újabb egy gól volt a Madridneve mellé írható, Raúl nevével fémjelezve. Azzal, hogy esetleg porig alázzukaz ősi riválist, valamilyen szinten megnyugodtam, és annak a gondolata, hogyígy megelőzhetjük őket a tabellán erősebbé tett.

(Josh Groban – You raise me up)

Camilának gyors egymásutánban két kísérlete is volt, devalami hiányzott belőle. Az eltökéltség, a játékkedv… Csak a megtörtség sütöttróla, és egy pillanatra megsajnáltam. Mert függetlenül attól, hogy rettentőenharagudtam rá, fájt így látnom őt, látni, hogy feladta a harcot. Gyerekkéntimádtam ellene játszani, mert a technikás lövéseinek köszönhetően belőlem isjobb játékos lett. Akkor mindig tudtam, hogy ha úgy hozza a helyzet, mivellehetne visszarántani a lányt az életbe. Tisztában volt azzal, hogy számomra ésa csapat számára az a jó, ha Cami magán kívül van, és rosszul játszik. Deakartam adni neki egy esélyt. És, ami azt illeti magamnak is, hogy jobb legyek.

A következő kirúgásánál direkt úgy rúgtam el a labdát, hogya lány, ha akar, bele tudjon nyúlni. De mire feldolgozta az infót, a játékszermár a középpályánál járt. Cam meglepődötten kapta felém a fejét, és egypillanatra találkozott a tekintetünk. A barna szemeiben megannyit kérdés volt,mire csak féloldalasan elmosolyodtam és megvontam a vállam, majd rendeztem avonásaim, és ismét a játékra koncentráltam. Fél szemmel még láttam, hogy Camilahalványan elmosolyodik és visszakocog a középpályáig, hogy labdát szerezzen.

A hatvanhatodik percben aztán Owen is betalált, ígynégy-egyre változtatva a meccs állását. Ha valami, akkor ez tényleg betettCamilának. Visszaszerezte az egész addig kiránduló küzdőszellemét ésbelevetette magát a játékba. Sejtettem, hogy nem fog jól elsülni a dolog, márakkor tudtam, amikor teljes sebességgel, és maximális elszántsággal elindult akapum felé. Csak nem számolt Figóval – bár őt ismerve az is elképzelhető, hogyszimplán nem érdekelte. Bárki épeszű ember tudja, hogy ilyen sebességgel haladójátékost szabályosan szerelni nem lehet. A kisebbik rossz lett volna, havisszarántja, de a portugálnak mindenképp muszáj volt becsúszni. Két ütemetkésett – telibe trafálta Camila bokáját. A lány a lábához kapva a földrerogyott. Erős késztetést éreztem arra, hogy odarohanjak hozzá, ésmegnyugtassam, semmi baj lett, de tudtam, hogy nem tehetem. Nem az én dolgom. Nemaz én barátnőm.

Erővel kellett kényszeríteni magam arra, hogy maradjak akapuban, így teljes erőmből markoltam a kapufát, úgy, hogy az ujjaim egészenbelefehéredtek. Camit hordágyon vitték ki ápolni, Figo pedig megkapva a másodiksárgáját levonult az öltözőbe. Ez után pedig pokoli húsz perc következett. Akatalán csapat szinte tíz emberrel támadott, mi pedig tízen védekeztünk. Mindenerőfeszítésünk ellenére, Ronaldinho negyedórával a vége előtt betalált. Eztbetudtam annak, hogy Cami lekötötte a figyelmem, így igyekezve kiűzni afejemből ezt a képet ténylegesen a meccsre koncentráltam. A hátralevő időbenMessinek, Xavinak, Eto’o-nak és Ronaldinhónak fejenként egy-egy helyzete volt,de mindegyikre sikerült odaérnem, így több gól már nem született.

A négy-kettes győzelem után a katalán csapat tagjaimeglepően hamar eltűntek, mi azonban maradtunk még ünnepelni a szurkolókkal.Legszívesebben elsőként hagytam volna el a pályát, de tudtam, hogy ezt nemtehetem, mert hív a kötelesség, úgyhogy arcomra művigyort varázsoltam, és a csapattársaimközé vetettem magam.

Mikor órákkal később mentünk le az öltözőbe Raúl elkapta akarom és félrehúzott.

– Iker, nézd. Látom rajtad, hogy szenvedsz. De ő mostboldog. El kell engedned, mert csak magadat kínzod. – Bólintottam, ígyjelezvén, hogy értettem, és megpróbálom teljesíteni a kérését.

– De mondd! – szóltam utána, mikor elindult. – Ha te lennéla helyemben, és nem Camiról lenne szó, hanem Mamenről, és tudnád, hogy alegnagyobb riválisod oldalán boldog, mit csinálnál? – Komolyan érdekelt az,hogy mit fog válaszolni. A csapatkapitány egy pillanatra lehunyta a szemét éscsak utána szólalt meg:

– Ha tudnám, hogy boldog, és szereti, akkor megpróbálnámelfelejteni – felelte végül.

– És ha tudnád, hogy nem szereti? – feszítettem tovább ahúrt.

– Akkor megmondanám neki, hogy szeretem. De Iker. Szereti. –Szavainak súlya olyan erővel hatott rám, mintha legalábbis a közvetlenközelemben robbantottak volna egy atombombát. Minden reményem szertefoszlottatekintetben, hogy Cami és én valaha egymásra találunk. Szereti. – ez a szó visszhangzott a fejemben, olyan volt, minthaminden szívdobbanásom ezt fejezné ki. Szereti.Szereti. Szereti.

Fogalmam sem volt, hogyan kerültem haza, csak arraemlékeztem, hogy a kanapén ülök, a dohányzóasztalon heverő bulvárlap címlapjátvizsgálom, és felmerült bennem a kérdés, hogy egyáltalán minek van a lakásbandohányzóasztal, amikor nem is dohányzom. Megráztam a fejem, és ígyvisszakúszott a szemem elé a boldogan mosolygó Camila képe. Csakhogy a mosolynem nekem szólt, hanem Valdésnek. Lehunyt szemmel hátradőltem a kanapén, ésmélyeket lélegeztem, hogy leküzdjem magamban az arra irányuló vágyat, hogyátrendezzem annak a díszbuzinak az arcát.

Hirtelen ötlettől vezérelve az asztalra dobott telefonomértnyúltam. Beütöttem az oly jól ismert számot és rányomtam a zöld gombra.Fogalmam sem volt, hogy ha felvette volna, mit mondtam volna, de biztosravettem, hogy valami értelmeset improvizáltam volna. A telefon kicsöngött, de ahangposta bekapcsolásáig búgott. Nagy levegőt véve hat szót mondtam arögzítőre. „Cami? Iker vagyok. Hívjvissza, kérlek.”

18. fejezet - részlet

2012-01-15T21:18:00.005+01:00

Nem sikerült befejeznem a fejezetet - részben rajtam kívül álló ok miatt. Lesz a fejezetben egy cikk, amit egy nagyon jó barátnőm, Drina ír majd meg, de egyelőre még nem jutottunk el idáig, de mivel hétvégére ígértem a frisst, ezért kötelességemnek éreztem, hogy hozzak valamit. E a valami az eddig kész fejezetből lett két részlet.

Remélem tetszeni fognak a részek, és várom az ötleteket - bár nem túl nehéz - , hogy a második részlet az kinek a szemszöge lehet.

Megpróbálok igyekezni a fejezettel, de amíg nincs meg a cikk nem tudom a fejeztet se befejezni. Ígérem sietek én is meg Dri is. ;)

puszi, Dorcsy

"A férfi kétkedve és reményvesztetten fürkészte az előtteheverő bulvárlap címlapját. A cikk felvezetőjéből semmi jóra nemkövetkeztetett, és erősen elgondolkozott rajta, hogy esetleg úgy, ahogy van, azegész szennylapot a kukába dobja. Olyan hihetetlennek tűnt számára az egész.Azon gondolkodott, hogy biztosan valami tévedés. Vagy átverés. Elvégrebulvársajtóról beszélünk, nem? Azok meg mindent összeírnak. Tíz szóból egy, haigaz, az is kötőszó.

"Bizonyítani akartam Camilának. Bizonyítani, hogy bár lehet,hogy a magánélete tökéletes, de a pályán nyújtott teljesítménye pocsék.Bizonyítani, hogy bár lehet, hogy elment, hogy valóra váltsa az álmát, de akkoris a mi csaptunk a jobb.

Won't lose you again

2011-12-29T22:38:00.000+01:00

Előfordul, hogy az emberre rátör az ihlet, állandóan zaklatja, addig, amíg ki nem írja magából. Így voltam én ezzel a kis novellával is. A Villa sérülését követő néhány napban bennem volt, hogy valamit írnom kell róla. Aztán elnyomtam azzal, hogy van elég dolgom, de valahogy mikor itthon feküdtem betegen, kialakult bennem egy karakter - a novella főhőse - és tudtam, hogy ő tökéletes lesz Villa mellé, így rávettem magam, hogy megírjam. Remélem tetszeni fog, mivel valószínűleg idén ez az uccsó írás amit felteszek erre a blogra :) A végének a megírásához rengeteg hletet adott Taylor Swift - Haunted című száma (lentebb linkelve :D) Amúgy több mint 7 oldal wordben - ez körübelül olyan 4000 szót takar :D

puszi, Dorcsy

Won't lose you again

Szokás szerint a TV előtt ülve vártam a meccs kezdetét. 2005 ősze óta egyetlen meccset sem hagytam ki, amelyen a spanyol csatár pályára lépése lehetséges volt. Rettentően örültem, hogy ennyire összejött neki minden. Világ- és Európa-bajnok volt, BL győztes, és spanyol bajnok. Ó és mindemellett a Barcelona játékosa. Annak a csapatnak, amely épp most készült bebizonyítani, hogy nem csak Európában, de az egész világon nincs nála jobb.

A műszakom is elcseréltem, és vállaltam, hogy kora délutántól estig megyek dolgozni, csak hogy meg tudjam nézni a mérkőzést. Maia, a kolléganőm, persze boldogan ment bele, hogy helyettem jöjjön délelőtt. A hely, ahol dolgoztam napközben kávézóként, éjszaka pedig szórakozóhelyként funkcionált. Nem rajongtam érte – főleg az esti műszakért – de kellett a pénz, hogy be tudjam fejezni az egyetemet.

– Hé, kislány! Nézed, vagy inkább gondolkozol? – huppant le mellém Sergio.

– Hogy… mi? Persze, hogy nézem. – bólintottam lelkesen, és figyelmem immár száz százalékosan a képernyőnek szenteltem, ahol már valóban a kezdőrúgáshoz készülődtek a csapatok.

Kéz tördelve figyeltem a meccs minden mozzanatát, és örömömben hangosan felkiáltva ugrottam fel, mikor Adriano betalált az Al Sadd kapujába. Aztán a boldogságom nem sokkal később beárnyékolódni látszott, amikoris Villa egy támadás közbe a földre rogyott. Nem tűnt komolynak a sérülés, a szívem mégis összeszorult. Imádkoztam, hogy ne legyen komoly, de a lelkem mélyén tudtam, hogy fölösleges, mert David nem az a típusú játékos, aki ok nélkül fekszik a földön. Azzal egyidőben, hogy láttam, hordágyat kér visítottam Sergióért. A beérkező spanyol kérdőn nézett rám, de én csak szó nélkül a képernyőre mutattam, ahol épp Villa esését játszották vissza.

– Nem tűnik vészesnek – ráncolta a szemöldökét Ramos. – De ismerve Villát, nem ok nélkül fetreng a földön.

– Sergi… Félek. Ha ez… Ha ez bármi komoly… Az nagyon meg fogja viselni. – a spanyol védő csak bólintott, és mellkasára húzva a fejem, vigasztalóan simogatni kezdte a hátamat.

A kommentátor innentől kezdve semmit nem mondott arról, hogy mi a helyzet a hetes mez tulajdonosával, csak annyit, hogy Sánchezt küldték be helyette.

Hiába lőtt a katalán csapat még három gólt a meccs során, alig figyeltem. Az agyam végig azon zakatolt, hogy vajon mi lehet a csatárral. Amikor a meccs után kettőkor elindultam munkába még mindig semmi hír nem volt Villa állapotáról.

– Akkor el tudod hozni majd Matit a suliból? – néztem esdeklőn a spanyolra, aki csak elvigyorodott.

– Naná, a keresztfiamra mindig van időm. – fogalmam sem volt róla, hogy minek köszönhetem Sergio ilyen mértékű kedvességét, afelől meg aztán végképp sejtésem se akadt, hogy hogyan hálálhatnám meg neki. – Bele ne kezdj! – emelte védekezőn maga elé a kezét. Szívesen teszem, tudod jól. De menj, mert elkésel a munkából. – elmosolyodtam, majd gyors puszit nyomva a spanyol arcára kiviharzottam a házból és a kocsimba bepattanva a munkahelyem felé indultam.

Egy viszonylag átlagos napot tudhattam magam mögött, eltekintve persze attól. Hogy gondolataimat egy pillanatra sem tudtam elszakítani Villától és a sérülésétől. A létező összes variáció lefutott már a fejemben, a legjobbtól kezdve a legrosszabbig. Amikor lejárt a munkaidőm, szinte menekültem be az irodába, hogy gyorsan visszaöltözzek a farmer-póló összeállításomba. A dzsekim magamra kapva loholtam ki, közben még intve az engem váltó Cintiának és Zorának. A parkolóban bepattantam az autómba és gyújtást adtam. Annak reményében siettem haza, hogy Sergio talán rendelkezik valami számomra is hasznos információval. A kaput a kocsiból ki tudtam nyitni a távirányító segítségével, így gond nélkül hajtottam le a garázsba. A kocsit be sem zárva siettem fel a belső lépcsőn.

Mielőtt beléptem volna, két mély lélegzetet véve próbáltam nyugtatni magam, de rájöttem, hogy teljesen fölösleges, mert így csak még jobban húzom az agyam, és feszítem tovább a már amúgy is gyenge idegeim.

Mint a tornádó úgy rontottam be a lakásba, és rohantam a nappaliba, ahol várakozásaimnak megfelelően a kanapén ott hevert Sergio, és épp hokit nézett. Furcsa. Nem is szereti a hokit – megráztam a fejem, és várakozó tekintettel leültem mellé az egyik fotelba.

– Sergi! – kezdtem el kalimpálni a szeme előtt, mire végre rám emelte a tekintetét. – Valami hír Villáról? – A hangomban a lehető legnagyobb mértékű aggodalommal tettem fel a kérdést. Valószínűleg ennél többet belesűríteni egy mondatba fizikai képtelenség.

– Iker beszélt vele. Sípcsonttörés. – Halkan felsikítva a szám elé kaptam a kezem, és a szemembe könnyek szöktek. Pontosan tisztában voltam azzal, hogy mit jelent ez, még ha nem is fejeztem be az egyetemet, ennyi azért eljutott a tudatomig három év egészségügyi fősuli alatt.

– Mennyit kell kihagynia? – A hangom alig volt több suttogásnál, és az arcomon hangtalanul folytak le a könnyek. Hiába próbáltam minden erőmmel elfelejteni, egyszerűen képtelen voltam rá. Tisztában voltam vele, hogy minden valószínűség szerint ő már azt sem tudná, ki vagyok, mégis, valahányszor ránéztem Matiasra, bele a meleg, mogyoróbarna tekintetbe, újraéltem azt a pillanatot, amikor először találkoztam a focistával. Az, amit iránta éreztem, és érzek mind a mai napig több annál, ami szavakkal leírható lenne.

– Az orvos szerint, ha minden a legjobb úton halad, akkor 4-5 hónap. – Sergio szemeiben tisztán láttam, hogy pillanatok kérdése, és elveszti az uralmát a helyzet felett.

– És ha a dolgok nem mennek jól? – kérdeztem elfúló hangon. Tudnom kellett, de Sergio néma maradt, és ebből már tudtam a választ. – Ki kell hagynia az EB-t? Sergi, az Isten szerelmére, mondj már valamit!

– Ha bármi félrecsúszik, akkor az is megeshet, hogy soha többet nem focizhat. – Ez volt az a pillanat, amikor eltört az a bizonyos mécses, és hangosan zokogni kezdtem. Épp eleget éltem focisták és élsportolók között ahhoz, hogy tudja, milyen szörnyű lehet neki szembenézni ezzel. És tisztában voltam azzal, hogyha ez bekövetkezik – mármint az, hogy abba kell hagynia a focit -, akkor abba belerokkan. Nem fizikálisan, bár fene tudja, de mentálisan, belülről felőrli önmagát. És az a tudat, hogy ő szenved, engem is olyan útra sodort, hogy elveszítsem a pozitív gondolkozásom, és vele együtt szenvedjek – még ha ő ezt nem is tudta.

Csak arra lettem figyelmes, hogy Sergi már engem ölelve a hátamat simogatja, és nyugtató szavakat suttog a fülembe. Úgy éreztem, hogy a sírást soha nem fogom tudni abbahagyni, mégis egy idő után észre kellett venne, hogy a könnyeim fokozatosan apadnak el.

– Nem értem miért nem kerested meg. – kezdett bele a védő a szokásos hegyi beszédbe.

– Mondtam már Sergi, felesége van és gyerekei. Nem rondíthatok bele csak úgy, hogy „helló, szia, emlékszel még rám? Én vagyok az a lány, akivel annak idején, még 2005 nyarán kavartál a menyasszonyod háta mögött, majd sírig tartó szerelmet esküdtél. Ja, képzeld, van egy fiunk, nem fantasztikus?” Ez nonszensz és abszurd lenne. Ilyet nem lehet csinálni. Egyébként se hiszem, hogy emlékezne rám. – Megvontam a vállam, bár belülről az egész igazságtartalma fájdalmasan égetett. Mert valóban nem állíthattam be. Most már nem. Ha akkor nyáron kevesebb az önérzetem, és utána megyek, akkor talán minden másképp alakult volna, de a múlton kár rágódni.

– Komolyan azt gondolod, hogy nem emlékszik rád? Tényleg ezt hiszed? Hát akkor mesélek valamit. Azt, hogy lelépett milliószor megbánta, ahogy azt is, hogy nem téged választott, hanem Patit. Keresett égen-földön, de te jó gyerek módjára leléptél pár hónapra Finnországba. Utána is hónapokig kérdezte, hogy nem tudok-e rólad valamit, és minden egyes alkalommal a képébe kellett hazudnom, hogy nem, csak annyit, hogy végleg visszaköltöztél Finnországba. Mert ugye ez volt a hivatalos sztori. Szóval ne mondd nekem, hogy nem szeret. Ne találd ki hogy nem emlékszik rád, mert igenis pontosan tudja, hogy ki vagy, és kicseszettül nagy szüksége lenne rád. Mellesleg meg, könyörgöm, rólad nevezte el a lányát! – kelt ki magából Ramos. Érdekes. Ezek olyan történetek voltak, amiket még soha nem hallottam, mégis új megvilágításba helyezett dolgokat.

– Sergi… – kezdtem volna, de félbeszakított.

– Nem, figyelj. Mi lenne, ha egyszer az életben egy kicsit önző lennél, és nem foglalkoznál más boldogságával, csak és kizárólag a magadéval. A legjobb barátom vagy, és szeretlek, épp ezért kérlek arra, hogy menj el Barcelonába, és látogasd őt meg. Holnap hozzák haza, és hétfőn műtik.

– Nem lehetek önző. Itt van Matias, akit nem hagyhatok csak úgy magára. Nem tűnhetek el csak úgy, mint szürke szamár a ködben. Ez… ez nem így működik. – ráztam határozottan a fejem, de a zsigereimben éreztem, hogy ezt a csatát elvesztettem, és ha Ramoson múlna, akkor, ha a szükség úgy hozná, a hátán vinne el Barcelonába.

– Te is tudod, hogy bármikor szívesen vigyázok Mattira, ahogy a csapat többi tagja is így van vele. Kérlek Kislány, gondold át. – A válaszom csak egy apró bólintás volt, majd felvonultam a lefeküdni, ám mielőtt aludni mentem volna még benéztem a fiam szobájába, aki békésen szuszogott az ágyában, a Barcelonás takaró alatt. Muszáj volt mosolyognom, ahogy észrevettem a paplan alól kikandikáló, a fiamnál három számmal nagyobb fehér Real Madrid mezt. Mindig körüludvarolta a Sergióhoz érkező csapattársait, akik imádták a kisfiút, és ezt az érzés kölcsönös volt. Matias szinte az összes Real játékost szerette és tisztelte, mégis a Sors fura fintorának köszönhetően, az örök példaképe Villa maradt, a hőn imádott kedvenc csapat pedig a Barcelona.

A fiamat nézve el is felejtettem az életem problémáit, ám kilépve a szobájából újból szöget vertek a fejembe a gondolatok. Egész éjjel ezen kattogott az agyam, és szinte alig aludtam valamit. Gondoltam ezt én. Aztán mikor másnap tizenegykor felébredtem, már más véleményen voltam.

Pólóban és rövidnadrágban, kócosan ballagtam le a nappaliba, ahol a Real Madrid fél kerete ott csücsült.

– Mi van itt, nemzetek gyűlése? – futtattam végig a tekintetem a társaságon. Ott volt ugyanis Marcelo és Kaká, Coentrao és Ronaldo, Higuaín és di Maria, Özil, Benzema, Casillas és persze Ramos. Közöttük meg valahol a fiam is ott kóricált – akkor épp a franciát szédítette.

– Igen, úgyhogy nyugodtan csatlakozhatsz, finn leányzó – vigyorgott Ronaldo, mire elmosolyodtam. A megismerkedésünk nem igazán volt fényes. Amikor kimentem ajtót nyitni, a második mondatában kvázi lekurvázott, és meg egy pofon után az orrára vágtam az ajtót. Hetekig fújtunk egymásra, aztán egyszer Matti megtalálta, hatalmas lett a szerelem, és a gyerekszeretetével engem is megbékített, azóta meg jó barátok vagyunk.

– Mi a téma? – ültem le a portugál mellé a fotel karfájára.

– Mattival megbeszéltük, hogy mennyire örülne ő is annak, ha az anyukája elmenne kicsit nyaralni, és közben mi vigyáznánk rá. – szólalt meg a földön fekvő, lábait a kanapén pihentető Marcelo. Kérdőn néztem Ramosra aki csak kezét védekezőn felemelvén vigyorgott. Egy amolyan ezért még számolunk tekintettel lerendeztem a dolgot, és Iker felé fordultam.

– Menj el Barcelonába. Nem kérés, parancs. Itt a jegyed, meg a szállodai szobafoglalás. A főnököddel beszéltünk, elenged. Holnap szombat, akkor indulsz. Nincs apelláta. És ha megtudom, hogy nem mész be hozzá, rád küldöm az egész Castillát. – Tudtam, hogy a kapus komolyan beszél, és ha szükséges tényleg beváltja a fenyegetést – ami a legrosszabb rémálmommal lett volna egyenlő.

– Rendben, elmegyek. – Eme kijelentésemet az összes ott lévő részéről boldog üdvrivalgás és taps fogadta – igen, még Matias is lelkesen tapsolt. – De valamelyiktök velem jön. – A két spanyolra mutattam, akik érdeklődve várták az indokom, hogy miért is van szükségem gardedámra. – Furán venné ki magát, ha csak úgy beállítanék, főleg, hogy a kórház bejáratáig nem jutnék el, mert kivágnának a biztonságiak. – Megvontam a vállam. Persze hogy a sok intelligens focista erre nem gondolt. Az orrom alatt megingattam a fejem.

– Jól van, megyek. – bólintott rá végül Sergio. Hálás mosollyal nyugtáztam a dolgot, majd felmentem összekészülődni, ugyanis az nem jutott eszébe a házban tanyázó madridi játékosoknak, hogy nekik edzésük lesz, a fiammal egyetemben.

– Tényleg, egyébként hova akarjátok tenni Mattit, ameddig ti edzetek? – kérdeztem Ikertől – mint a társaság legértelmesebb tagjától.

– Ő is edz velünk – kotyogott bele Marcelo.

– Ezt te se hiszed el, Bongyorka.

– Dehogynem! Mou is belement. – bizonygatta az igazát a brazil.

– Na, ezt meg én nem hiszem el. – szólalt meg vigyorogva Coentrao a kanapén ülve.

– A kispadra beülhet, megdumáltam Moruinhóval. – kedves mosolyt küldtem Iker felé, aki csak legyintett. Néha komolyan elgondolkoztam azon, hogy hogyan képes elviselni ezt a sok marhát.

– Hidd el, néha nekem is fizikai fájdalmat okoz. – felelte egyszer nevetve, mikor volt merszem megkérdezni tőle.

Ramos sikeresen lesérült a pénteki edzésen, így legalább tudott lógni az edzésekről. Egyébként elgondolkoztam rajta, hogy vajon mennyire is lehet komoly az a sérülés, hogyha gond nélkül tud fel-le rohangálni a lépcsőn, kergetve az Odie-t kergető Matiast.

Szombat délután az egész csapat becsődült hozzánk, és nem igazán könnyes még kevésbé érzékeny búcsút követően, szinte belökdöstek az autóba, hogy induljunk már a reptérre, mert lekéssük a gépet. Egy utolsó aggódó pillantás, egy „jó legyél” puszi Matti feje búbjára, és már valóban a reptér felé száguldottunk. Természetesen én vezettem, mert ugyebár Sergiónak fájt a combja.

Az egy órás repülőút alatt valamit végig dumált, de őszintén, fogalmam sem volt miről. Bár a kiragadott „Marcelo és Özil”, „öltöző”, „smároltak”, „buli”, „szálloda”, „Valencia, „Mojito”, „vetkőzős pókerparti” szavak után, nagyon nem is érdekelt az egész történet. Néha azért gondoltam rá, hogy figyelmeztetem, azért levegőt is vegyen, de ahogy észrevettem, valahogy mindig sikerült megoldania.

A szállodában bár egy szobában voltunk – igazából lakosztály, de lényegtelen – de mindkettőnknek volt azon belül külön szobája – hála az égnek. Megbeszéltük, hogy csak vasárnap megyünk be a kórházba – tekintve, hogy ma érkeztek meg, nem akartunk zavarni. Vagyis Ramos. Én az egésznek ellene voltam, de csinálhattam volna bármit, úgyis elcipeltek volna Villához, úgyhogy inkább a békés együttműködést választottam.

Sergio még lerángatott vacsorázni, aztán próbált megfűzni, hogy nézzünk meg valami filmet. Beajánlotta a Csizmás, a kandúrt, az Alvin és a mókusok 3-at, a Táncoló talpak 2-t, amikoris közöltem vele, hogy most kihagyom, de küldje el a filmeket Mattinak, ő biztos értékelni fogja. Ramos válasza mindössze annyi volt, hogy tovább sorolta az éppen moziban futó filmeket. Nagyot sóhajtva, a fejem ingatva vonultam be a szobámba, ahol egyből a hatalmas, padlótól plafonig tartó üvegablak elé léptem, és bámultam ki a barcelonai éjszakába. Az elmúlt hat év emlékei hirtelen elárasztották az agyam, és filmként pörögtek végig előttem.

Cassie-vel, a lakótársammal (per legjobb barátnő, per sulitárs) ültünk abban a kávézóban, ahol most dolgozom, és épp egy vizsgáról jöttünk – abban a szemeszterben az utolsó volt. Jókedvűen viccelődtünk, és nevetve terveztük az esti bulit, aztán egyszer csak a barátnőm figyelmes lett rá, hogy három asztallal odébb két „iszonyat cuki srác” ül, és minket figyelnek. Fejingatva leintettem, de neki lett igaza, mert öt perccel később a két srác már ott ült a mi asztalunknál. Focisták voltak, az egyik a Sevilláé, a másik a Zaragozáé, ami mégis közös volt bennük, hogy mindketten a spanyol válogatottnak játszottak. Egyikük sem volt még híres, így rászorultunk arra, hogy bemutatkozzanak. A hosszú, világosbarna hajút Sergiónak hívták, a másikat sötét, már-már fekete hajjal pedig Davidnak. Elhintettük nekik az információmorzsát, miszerint az este ünnepelünk, amire ők egyből ráharaptak, hogy „Hol, kivel és mit?”. Természetesen ragaszkodtak hozzá, hogy velünk jöjjenek, így esett meg az, hogy nem egész hat órával később, már David Villával táncoltam a terem közepén egy El Canto del Loco számra. A nap végére már szinte mindent tudunk egymásról, és Cassie későbbi megjegyzését idézve „nagyon egy hullámhosszon voltunk”.

Tisztában voltam vele, hogy öt évvel idősebb nálam, hogy csak ideiglenesen van Madridban, hogy a munkája rövid időn belül visszaszólítja Zaragozába, mégse érdekelt semmi. Úgy gondoltam rá, mint egy könnyű nyári flörtre, csak arra nem számítottam, hogy beleszeretek. Olyannyira szerelmes voltam, hogy az már-már gyomorforgató volt. Imádtam minden vele eltöltött pillanatot, és mikor együtt voltunk, csak akkor éreztem azt, hogy igazán élek. Cassie végig mondogatta, hogy „nem lesz jó vége” és próbált kirángatni ebből az egészből, de nem hallgattam rá. Makacs voltam, ráadásul szerelmes is.

Tisztán emlékszem az első csókunkra, akkor éppen négy napja ismertük egymást, akkor is egy buliban voltunk, éjszaka, a szórakozóhely tetején, a csillagok alatt. Életem addigi legjobb csókja volt. Ez után mondta ki először, hogy szeret. Persze lehet egy ilyet függőben hagyni? Rávágtam rögtön, hogy én is szeretem. Kézen fogva mentünk vissza és buliztuk végig az éjszakát.

Három nappal később mellette ébredtem, és ez félelemmel töltött el. Azt hittem, ennyi volt az egész, csak átvert, becsapott, és amint felébred, közli, hogy viszontlátásra, el lehet menni. Rettegtem ettől a pillanattól, ám nem következett be. Mosolyogva adott egy „Jó reggelt csókot” és együtt reggeliztünk. A világ legboldogabb emberének éreztem magam, és talán tényleg az voltam.

Az elkövetkező két és fél hónapot a lehető legnagyobb szerelemben és boldogságban töltöttük el. Akkor jelentette be, hogy neki van egy menyasszonya, aki négy hónapos terhes, de nem szereti. Akkor kezdett el magyarázkodni, hogy de ha nem jönne a gyerek, akkor felbontaná az eljegyzést, de így nem teheti. Meg hogy ő is csak most tudta meg. Láttam rajta, hogy szenved, és talán sajnáltam volna is, ha nem éreztem volna, hogy belülről szétfeszít az érzés, hogy hazudott. Az egész kapcsolatunk egy hazugság volt. Jó, persze ez így nem igaz. Mert szerettem, és tudtam, hogy ő is szeret engem. De mindettől függetlenül, az „örökké együtt leszünk” és ehhez hasonló hülyeségek közül semmi nem volt igaz.

– Akkor már csak egyet kérdezek. Volt bármi az elmúlt három hónapban, ami nem hazugság volt? – Nem akartam sírni, de a szemem sarkában már menetre készen ültek a könnyek, amikor elsuttogtam a kérdést.

– Igen. Az, hogy mindennél jobban szeretlek. – Elhittem. Függetlenül a helyzet abszurditásától, elhittem, mert kiismertem már annyira, hogy tudjam, ilyen fajsúlyú dolgokban képtelen hazudni. De egyetértettem azzal, hogy menjen Patricia mellé, mert neki szüksége van rá. Vicces, hogy ezzel küldtem én őt el, és most Ramos ezzel a mondattal akarja elérni, hogy visszamenjek hozzá.

Igazándiból ha maradni akart volna, akkor is elküldtem volna. Az volt az utolsó éjszaka, amit együtt töltöttünk, és reggel, mikor felébredtem már sehol nem volt. Se ő, se bármit más, ami rám emlékeztethetett volna.

Legalábbis ő ebben a hitben élt, és én is, egy teljes hétig. Utána esett le, hogy öt napja meg kellett volna jönnie. Belülről mardosó félelemmel mentem el a gyógyszertárba véve kétféle terhességi tesztet. Hazaérve megcsináltam a teszteket, és remegve vártam a végeredmény. Mindkettő pozitívat mutatott. Összeomlottam. Az általam szeretett férfi elhagyott, egy nőért, akit nem szeret, de terhes tőle, és erre kiderül, hogy én is az ő gyerekét hordom a szívem alatt.

Szememből potyogó könnyekkel dobáltam be a cuccaimat egy bőröndbe, felhívva közbe a repteret foglaltam egy jegyet a következő Finnországba menő gépre. Egyetlen SMS-t írtam, Sergiónak, hogy hazamentem, de ne szóljon senkinek se, majd kikapcsoltam a telefonomat. Sergivel legjobb barátok lettünk, és tudtam, hogy ha nyom nélkül tűnnék el, egyrészt halálra aggódná magát, másrészt, ha megtalálna, saját kezűleg fojtana meg.

Helsinkiig mentem repülővel, onnan pedig busszal mentem át a szülővárosomba, Riihimäkiba. Amióta eljöttem a madridi gimnáziumba ösztöndíjjal, nem jártam otthon. Azt, hogy a családommal nem találkoztam, annyira nem bántam, azt viszont annál jobban, hogy a barátaimmal is szinte megszakadt a kapcsolatom, egyet kivéve. A nálam két évvel idősebb Tommi, amióta az eszemet tudom a barátom, és soha még csak a gondolata sem merült föl egyikünkben sem, hogy többek legyünk barátoknál. Tommi olyan volt nekem mindig, mintha a bátyám lenne. Valaki, akinek bármit elmondhatok, akire mindig számíthatok, épp ezért, amikor leszálltam Riihimäkiban a buszról, az ő házuk felé vettem az irányt.

Ahogy becsöngettem és kijött, először el sem akarta hinni, hogy tényleg engem lát, de amikor végre sikerült, akkor egyből beinvitált, mondván ne fagyoskodjunk kint. Mindent elmeséltem neki, töviről hegyire az egész Villás történetet, és az volt a válasza, hogy addig maradok, ameddig csak akarok.

Tudtam, hogy sokáig nem élvezhetem a vendégszeretetét, hiába lát szívesen, mégis a látogatásom két hónapra húzódott. Ez alatt a két hónap alatt teljes erőmmel azon voltam, hogy kiverjem a fejemből a spanyol csatárt, de még ha az eszem szívesen el is engedte volna, a szívem nem hagyta. Minden nap elmentem Tommival a hoki edzésre, és edzés után a srác mindig megengedte, hogy felmenjek a jégre korcsolyázni. Pici kislány korom óta űztem a sportot – persze soha nem versenyszerűen, bár volt, hogy ilyen álmokat dédelgettem, de viszonylag hamar letettem róla.

Két hónap után könnyes búcsút véve a finn barátomtól a helsinkii reptéren gépre ültem, és visszarepültem Madridba. Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdhetnék, mert tudtam, hogy Cassie biztosan talált másik lakótársat magának – végtére is két hónapig képtelenség egyedül fizetni az albérletet. Valamint azzal is tisztában voltam, hogy az egyetemi ösztöndíjam megvonták.

A legnagyobb meglepetésként ért, hogy amikor leszálltam a gépről Sergiót a reptéren találtam.

– Leigazolt a Madrid. – Csak ennyit mondott, én pedig nevetve csimpaszkodtam a nyakába. Tudtam, hogy ez volt világéletében a legnagyobb álma. Felajánlotta, hogy lakjak nála. Rávágtam, hogy terhes vagyok. – Villa az apja. – Nem kérdezte, kijelentette. Teljesen biztos volt benne, tudván, hogy mekkora volt a szerelem. Vállat vont, és azt mondta, nem zavarja, ha lehet a kicsi keresztapja. Rábólintottam, azzal a feltétellel, hogy ha találok munkát, beszállok az albérletbe. Végül nagy nehezen sikerült egyezségre jutnunk.

Állítom, Sergio lelkesebb volt a baba miatt, mint én. Miután megszületett, a nap huszonnégy órájában a spanyol ott legyeskedett körülötte, és leste, hogy mikor mire van szüksége. Matias pedig teljes odaadással imádta a keresztapját. Soha nem merült föl benne a gondolat, hogy Sergi lenne az apja. Soha nem kérdezett az apukájáról, neki ez így volt természetes, hogy Sergióval és velem él.

Egy vállamat megérintő kéz rántott ki az emlékekből. Riadtan fordultam hátra és Sergióval találtam szembe magam. Halványan mosolygott, és atyáskodva kisimított egy szőke tincset az arcomból.

– Elgondolkodtál. Mi jár a fejedben?

– Csak a múlt. – Megráztam a fejem, jelezvén, hogy nem számít.

– Aludj. Holnap nehéz napod lesz. – Bólintottam, majd kaptam egy homlok puszit Sergiótól mielőtt kisétált volna a szobából. Gyors zuhanyzás után bevetettem magam az ágyba, ahol legnagyobb meglepetésemre egyből elnyomott az álom.

(Taylor Swift - Haunted)

– Nem Sergi, nem megyek be. Nincs az az Isten! – Úgy álltam a barcelonai sportkórház folyosóján, mint valami durcás óvodás, de nem érdekelt.

– Ezt már milliószor megvitattuk. Azt mondtad, megteszed. – Sergio a két karom megfogva tartott, hogy még véletlen se jusson eszembe elmenni bárhova. Küzdöttem ellene, de tudtam, hogy reménytelen, mert magasabb, nehezebb és erősebb nálam. Barna szemeivel az én kék szempáromat fürkészte. – Nem értelek. Miért jó, hogy kínzod magad, és ezzel együtt őt is? – Már nem szorította olyan erősen a kezem, de azért még mindig tartott.

– Mert félek. Félek attól, hogy mit fog mondani hat év után. Mi van ha azt mondja, hogy menjek vissza oda, ahonnan jöttem? Ha azt mondja, hogy nem kellek neki? Ha azt mondja, hogy neki ott a családja, és rám nincs szüksége? Amíg nem megyek be oda, addig megvan a reménysugár, hogy esetleg azt mondja, hogy ő is szeret és velem akar lenni. De ha bemegyek, és ne adj Isten, azt mondja, hogy viszlát, akkor én ott pusztulok meg. Még egyszer nem tudom elengedni. – Az arcomon végigfolytak a könnyeim, amiket Sergi letörölt, majd megölelt.

– Bízol bennem, Kicsi Lány? – bár idősebb voltam, de mindig így hívott, és ami azt illeti, egy cseppet sem bántam. A válaszom csak egy apró bólintás volt. – Nem fog elküldeni. Tudom, mert ismerem. És amint meglát, előtör belőle az önző énje, amit hat éve próbál maga alá gyűrni. Nem fogja még egyszer elcseszni az életét. Szóval most bemész azon az ajtón, és szerelmes hercegnőt játszol. – Megfordított, és az ajtó felé kezdett el lökdösni. Bekopogott, majd egy hangos „szabad!” után kitárta előttem az ajtót.

Az ágyon ott feküdt Ő, teljes valójában. Nem nézett az ajtó irányába, várta, hogy aki hozzá jött megszólaljon, de egyszerűen képtelen voltam rá. Nem tudom, mennyi ideig álltam ott némán, szuggerálva és tanulmányozva az ágyon fekvő Villát, amikor végre rám emelte a tekintetét, és a lélegzete is elakadt.

– Aida? – kérdezte bátortalanul. – Aida Hämäläinen. – Ez már kétség kívül kijelentés volt. Elmosolyodtam és a szememből elemi erővel törtek elő a könnyek és folytak végig az arcomon. Zokogva mentem hozzá közelebb és ültem le az ágya mellett levő székre.

– Hogy kerülsz ide? – Semmi számonkérés nem volt a hangjában, csak őszinte érdeklődés.

– Sergio hozott – mondtam hüppögve, de az arcomon mosoly ült. Nem tudtam elhinni, hogy ott ülök mellette, és felismert.

– Merre jártál az elmúlt hat évben? – kérdezte suttogva miközben két keze közé zárta az enyémet. Az érintésétől jólesően megborzongtam.

– Többnyire Madridban. – Kis szünetet tartva mérlegeltem, hogy jó ötlet lenne-e rápakolni, de úgy voltam vele, hogy már teljesen mindegy. – Neveltem a fiam… a fiunk. – Újból rám tört a sírhatnék, és David arcáról ezúttal először az életben semmit nem tudtam leolvasni. Abban a hitben, hogy biztosan nem hisz nekem lesütöttem a szemeim, és a padlót kezdtem fixírozni.

– Van… Van egy fiam? – kérdezte bizonytalanul, mint aki maga is próbálgatja, hogyan hangzik a szó a szájából. A legnagyobb meglepetésemre a hangjában örömöt véltem felfedezni. – Miért nem mondtad? – Úgy gondoltam, ez nem a miértek és hogyanok helye.

– Szeretlek. – nyögtem ki, és a könnyeimen keresztül a barna szemekbe néztem. – Mindig is szerettelek, és ez soha nem is fog változni.

– Én is szeretlek. – Az arcára őszinte mosoly úszott. Az a féloldalas mosoly, amit az igazán boldog pillanatokra tartogatott, a számára igazán fontos személyeknek. – Az elmúlt években nem telt el nap úgy, hogy ne gondoltam volna rád. Veled akarok lenni. – Az arcomra boldog mosoly ült ki. Ez volt az, amit hallani akartam. Semmi olyasmi, hogy örökre velem lesz. Csak azt, hogy velem akar lenni. Mert tudtam, hogy ha ő valamit akar, akkor az úgyis megtörténik.

– Én is veled akarok lenni. – Odahúzott a mellkasára. Hallottam a szívverését, és ahogy minden lélegzetvételnél emelkedik és süllyed a mellkasa. Úgy éreztem, hazaértem.

– De… Mi lesz a családoddal? Patriciával és a két kicsivel? – kérdeztem aggodalommal telve.

– Pati régóta tudja, hogy nem vagyunk szerelmesek egymásba. Sokkal inkább olyanok vagyunk, mint a jó barátok. Szeretjük egymást, de nincs olyan kötelék közte és köztem, mint mi kettőnk között. A lányok meg… Zaida elég idős, hogy megértse, Oli pedig túl pici ahhoz, hogy bármit is felfogjon belőle. Ha úgy nő fel, hogy külön vagyunk az anyjával, akkor az lesz a természetes. Mellesleg meg ami azt illeti, Pati tud rólad – vigyorgott rám. Nem érdekelt az se, ha épp kitört volna a harmadig világháború. Pehelykönnyűnek éreztem magamat, boldog voltam és szerelmes. És ami a legfontosabb viszontszeretett.

I don't care what he says, cuz I'm in love with you - Feliz Navidad

2011-12-25T19:54:00.002+01:00

Na szóval, karácsony alkalmából úg gondoltam, hogy egy kis novellával kedveskedem nektek. Nem, még mindig nem a fejezet, de karácsonykor sokkal szívesebben írtam ezt. Egy barátnőm kérésére íródott pont Cris és Liza karácsonyáról, állítása szerint ugyanis hanyagolom őket. Nem vagyok tisztában a spanyol karácsonyi hagyományokkal, így ami kicsi esetleg található benne, az a magyarokból - illetve az én családoméból átvitt. Ja igen, és számomra azért is nagyon kedves ez a novella, mert néhány személyes emlék, élmény is helyet kapott benne. :)

Szóval jó olvasást, és nagyon boldog, békés karácsonyt Nektek (így karácsony második napján :D) Feliz Navidad, Bon Nadal, Buon Natale, Hyvää Joulua, Merry Christmas (más nyelven sajnos nem tudom, ezek a számomra legfontosabbak :D - spanyol, katalán, olasz, finn, angol:D)

Ja még annyi, hogy függetlenül Barcás létemtől, ez egy picikét Realosra sikerült, de csak azért, mert tudom többen vagytok itt olyanok is, akik Madrid szurkolók, és hát egyszer van egy évben karácsony :)

puszi, Dorcsy

I don't care what he says, cuz I'm in love with you - Liz szemszög; Cris és Liza első közös karácsonya.

(Leona Lewis - Bleeding love)

A kocsiban ülve hazafele menet kedvem lett volna tövig rágni a körmeim. Bár az én szüleimhez mentünk, mégis izgultam és féltem, hogy mi lesz a családom véleménye Crisről. Legfőképp Baltasar reakciójától tartottam. A bátyám számára eddig egyetlen barátom sem volt megfelelő, meglátása szerint ugyanis nem voltak hozzám valók. De Cris más volt, mint ők, ezt éreztem, és reméltem, hogy ezt Baltasar is tudomásul tudja venni.

A kocsi ajtón doboltam, de igazából ez csak pótcselekvés volt, a gondolataim millió mérföldre jártak a Móstoles felé tartó autótól, amiben utaztunk.

Cris nyugtatás gyanánt a combomra csúsztatta a kezét a váltóról. Mikor a tájtól elszakítva a tekintetem, felé fordítottam a fejem láttam, hogy bíztatóan mosolyog, de a gyönyörű barna szemekben ott ül a kétely. Megpróbáltam viszonozni a mosolyt, de csak nem akart összejönni, így végül feladtam.

A családi házunkig tartó út nagy része kiesett a fejemből, csak arra lettem figyelmes, hogy Cris az ajtóm nyitja és közli, megérkeztünk. Sóhajtva szálltam ki a kocsiból és emeltem ki a sporttáskám a csomagtartóból. Barátom bezárta az autót, majd kezét az enyémbe csúsztatva indultunk a bejárat felé. Meglepően hamar sikerült beengednem magunk a kapun és az ajtón is, így már az előszobában állva kiáltottam el magam.

– Baltasar, Anya, Apa, megjöttünk! – egy perc nem telt bele, és az egész családom az előszobába tódult. – Hadd mutassam be a barátomat, Cristiano Ronaldót. – az iménti magabiztosságomnak nyoma sem volt a hangomban. Félve pillantottam a két szülőmre és a testvéremre. Baltasar szúrós tekintettel méregette Crist, apa tekintetéből nem tudtam olvasni, anya meg mintha várt volna valamire.

– Köszönöm a meghívást sr. és sra. Herrero.

– Ugyan már, hagyjuk a Sra. Herrerót, hívj csak Esthernek. Üdvözlünk a családban. – anyám mosolyogva ölelte meg a barátomat. Az ő közvetlenségét látva apám is elmosolyodott és kezet rázott Crisszel, ám Baltasar tekintetéből továbbra is bizalmatlanság tükröződött. Aggodalom fogott el és esdeklőn néztem a bátyámra, hogy valamit csináljon vagy mondjon már. Végül egy biccentéssel kísért heló volt a Cris irányába történő köszönése – amitől bevallom őszintén, nem lettem nyugodtabb.

Baltasar véleménye világ életemben sokat számított, mindig adtam a szavára, így neki köszönhettem azt is, hogy amikor hívott a Real női csapata, én mentem. De tartottam attól, hogy ezúttal abban az esetben, ha elutasítja Crist, nem a barátom lesz az, akit otthagyok, hanem Baltasar. Mert már túlságosan szerettem Crist ahhoz, hogy elengedjem. A jelenléte jóval fontosabb volt annál, hogy csak úgy futni hagyjam. És ezért – Őérte – még a bátyámmal is képes lettem volna szembeszállni, akinek szinte minden velem történt jó dolgot köszönhettem.

Egy nappal szenteste előtt érkeztünk, és délutánra Cris és apa már olyanok voltak, mintha millió éve ismernék egymást. Jókedvűen beszélgettek Angliáról, Manchesterről, a fociról, a sportról, így nyugodt szívvel hagytam őket a nappaliban, hogy felmenjek a bátyám szobájába. A szokásos rövid-hosszú-rövid jelzést kopogtam le az ajtón. Nem sokkal később kattant a zár és kitárult az ajtó.

– Gyere be, Lizzy. – Ő volt az egyetlen személy, akitől valaha is elviseltem ezt a becenevet.

Becsukta mögöttem az ajtót, én pedig leültem az ágyára, és a szobáját kezdtem szemlélni. Bár rég jártam itt utoljára, szinte semmi nem változott. A falakon ugyanúgy ott virítottak a Ral Madrid és a Manchester United poszterei, helyenként közéjük ékelve egy két AC Milanost is. Elmosolyodtam a kettőnket ábrázoló fényképek láttam. Az egyik kedvencem is köztük volt. Ezen mindketten fehér, Real Madrid címerű mezben feszítettünk, egymást ölelve, büszkén vigyorogva. Én tizenhárom voltam a kép készülésekor, Baltasar pedig tizenhat.

– Mi a gondod Crisszel? – fordítottam hirtelen felé a fejem, elkapva a tekintetem a falról.

– Féltelek. Ő Angliában játszik, és Portugáliában van az otthona. Mindemellett, ha lehet hinni az újságoknak…

– Ugyebár köztudottan nem lehet – szóltam közbe, mert pontosan tudtam, mi következik, de csak leintett.

– Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Szóval a sajtó világméretű nőcsábásznak állítja be.

– A sajtó hazudik. Én ismerem. És tudom, hogy nem ilyen.

– És mindemellett tudod te, milyen nehéz egy távkapcsolatot fenntartani?

– Tudom, mert benne élek közel fél éve. Nézd Balt, őszinte leszek hozzád. Mindig szívesen vettem a tanácsaidat, és többnyire meg is fogadtam őket. Most mégis kéréssel fordulok hozzád. Nem, nem azt szeretném, hogy most menj le, és legyetek puszipajtások. De adj neki egy esély, hogy bebizonyíthassa, jó srác. Bízz bennem és az ítélőképességemben. Mert én bizton tudom, hogy jól választottam. Most kérdezheted, hogy miért kéne megtenned. Hát megválaszolom. Értem. Értem, és azért, mert tudnod kell, hogy szeretem. És nem akarom, hogy választanom kelljem közületek. Ami azt illeti, nem is fogok. Szóval korrekt így az ajánlatom? – reménykedtem benne, hogy igent mond, mert tudtam, ha Cris kap egy esélyt, akkor élni fog vele.

Baltasar halvány mosollyal rábólintott, én pedig vigyorogva ugrottam fel az ágyról és mentem oda puszit adni neki.

– Holnap díszítjük együtt a fát? – kérdeztem tőle.

– Naná, hugi – borzolta össze sötétbarna hajamat. Tettetett dühvel néztem rá, mire elkezdett csikizni. Nevetve borultam a földre magammal rántva őt is.

Bátyámba karolva, arcomon hatalmas mosollyal ballagtam le a lépcsőn. Apa és Cris ugyanúgy a nappaliban ültek és beszélgettek, ahogy hagytam őket, annyi volt a különbség, hogy idő közben anyu is megérkezett.

Cris mellé huppantam a kanapéra és egyből odafészkeltem magam az oldalához. Átdobta rajtam a karját és miközben beszélt a hátamat simogatta. Egész este, a vacsora alatt és utána is, a bátyámon volt a tekintetem, aki tényleg próbált jó képet vágni az egész helyzethez, amiért nagyon hálás voltam neki.

Este viszonylag korán elvonultunk aludni – az ajándékcsomagolást és minden egyéb karácsonnyal kapcsolatos elfoglaltságot másnapra hagyva.

Furcsa volt hazajönni és a szobámban aludni. Minden négyzetcentimétere a helynek a gondtalan gyerekkoromra emlékeztetett. A falon millió Real Madrid poszter, cikkek és újságkivágások a csapatról, a játékosokról, az edzőkről. Külön részt szenteltem a falon az olyan ikonoknak, mint Figo, Raúl, Zidane vagy Hierro, illetve a nagybetűs mester, del Bosque.

Csupa nagybetűvel volt a falra festve, hogy Hala Madrid, és különböző sorok, mondatok kiemelve a klubhimnuszból. Így került a falra a „Club castizo y generoso, todo nervio y corazón”* illetve az „Enemigo en la contienda, cuando perda da la mano”** sorok.

És ezek mellett persze rengeteg kép, közülük nagyon sok Baltasarral közös, de akad olyan is, ami Camit és engem ábrázolt, illetve az EB győztes keretünket.

Mosolyogva tekintettem végig az egészen, tudva, hogy mindez kitéphetetlenül hozzám tartozik, és mindörökre a részem.

– Jó látni, hogy mekkora szenvedéllyel tudsz szeretni dolgokat. – ült e mögém az ágyra Cris, és erre a mondatára kénytelen voltam elmosolyodni.

– Remélem tudod, hogy apa soha egyetlen barátommal sem tudott ilyen közvetlenül beszélgetni. – fordultam felé az ölelésében.

– Akkor ezt most vegyem kiváltságnak?

– Vedd bizony – bólogattam, és nevetve hozzábújtam.

– De nem gondoltam volna, hogy a tesóddal ilyen nehéz lesz – szólt nagyot sóhajtva.

– Hé. Azt mondta, ad neked egy esélyt, és nála ez már nagy szó. De ha valamiért nem jönnétek ki, mindig tartsd szem előtt azt, hogy mindennél jobban szeretlek.

– Én is szeretlek téged. – mosolyogva apró csókot nyomott a számra, majd mindketten nyugovóra tértünk.

Reggel mézeskalács-illat és a korgó gyomrom szolgált ébresztőóraként. Mosolyogva nyitottam ki a szemem és fordultam meg Cris ölelésében. Finoman simogatni kezdtem az arcát, így próbálva felébreszteni, de minduntalan csak mormogás volt a válasz. Vállat vonva indultam a fürdőbe, naivan azt gondolva, hogy mire végzek, elkészül. Persze csalódnom kellett, mert ugyanolyan édesen aludt, mint ahogy otthagytam. Visszasétáltam a fürdőbe, majd egy pohár vízzel tértem vissza.

– Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro. Háromig számolok. Ha addigra se rántod ki a segged az ágyból, hideg zuhannyal kezded a napot. – láthatólag semmi hatást nem értem el vele, úgyhogy számolni kezdtem. – 1… 2… 3… – majd mivel, mikor még ez után is a párnába temetett arccal aludt a nyakába borítottam a vizet.

– Normális vagy, asszony? – ült fel egyből az ágyban.

– Én szóltam, édes. Jó reggelt, és boldog karácsonyt, szívem. – vigyorogva sétáltam ki a szobából, majd le a konyhába. Határtalanul jókedvem volt.

– Jó reggelt, kicsim. Crist merre hagytad? – kérdezte a tűzhelynél álló anyám.

– Valószínűleg a szobámban van és öltözködés közben épp engem szid és a felmenőim sorolja. – vigyorogtam kivéve egy mézeskalácsot a tepsiből.

– Hideg víz? – nevetett fel apa.

– Nem akart felkelni. – vontam vállat. – Valahogy muszáj volt jobb belátásra bírni. – vigyorodtam el én is, majd leültem az asztalhoz, apával szembe. – Baltasar?

– Öltözik. Mindjárt mennek fát venni apáddal.

– Akkor kicsit megnógatom Crist és őt is elvihetitek. Nekem úgyis ajándékot kell csomagolnom. – szavaimat tett követte – még egy mézeskalácsot begyűjtve, anya megrovó tekintetétől kísérve mentem fel először a bátyám szobájába.

– Kipp-kopp. – sétáltam be a nyitott ajtón. – Nagy baj lenne, ha Crist is elküldeném veletek fát venni? – dőltem az ajtófélfának.

– Nem – felelte nagyot sóhajtva Baltasar. – Legalább lesz lehetőségem jobban megismerni.

– Remek! Ez a beszéd, bátyó. – vigyorogtam rá, majd visszamentem a szobámba, ahol Cris épp a fürdőből sétált ki.

– Siess, apáék mindjárt indulnak karácsonyfát venni. Örülnék, ha velük mennél.

– A bátyád nem lenne elragadtatva.

– Beszéltem vele, nincs ellenére. Cris, kérlek. – léptem közelebb hozzá.

– Legyen – sóhajtott fel. Vigyorogva nyomtam egy csókot a szájára, majd visszaballagtam a konyhába.

– Anyu, kell valamit segíteni?

– Hogy ne kéne! A salátákat meg kell csinálni, a sütiket megsütni, elkészíteni a pulykát meg a halat.

– Holnap megint jön az egész család? – vontam fel kérdőn a szemöldököm.

– Szokás szerint. – kérdésemre a konyhába éppen belépő Baltasar adott választ.

– Nora nem jön át? – kérdeztem a bátyámtól.

– De, vacsi előtt nem sokkal itt lesz. – Nora a bátyám barátnője volt, immár két és fél éve. Bírtam a lányt, mert ha arról volt szó, mindig helyre tette Baltasart. És emellett kedves csajszi volt, ráadásul a bátyámat is szerette.

A fiúknak nagy nehezen sikerült összecihelődni és elindulni, hogy megvegyék a – szerintük – tökéletes fát. Én elkéredzkedtem anyától ajándékokat csomagolni.

A bátyám ajándékát két mez képezte, mindkettőn Raúl neve és aláírása díszelgett, csak míg az egyik fehér színben pompázott, és Real Madrid címer díszített, a másik, a piros elején Spanyolország címere kapott helyet.

Apának egy könyvet vettem – nagy szerelméről, a rallyról. Odáig volt minden autósportért, de a szívéhez legközelebb álló a rally volt. Na meg persze a Forma1, de arról már az összes létező könyv a könyvespolcán díszelgett.

Anya ajándékát két könyv képezte – egy válogatott receptekből álló szakácskönyv, mivel imádott sütni-főzni, és új ízeket kipróbálni, illetve a hőn áhított, legújabb Ken Follett könyv.

Nora már egy fokkal nehezebb ügynek bizonyult, de végül a bátyám segítségével számára is meglett a tökéletes ajándék egy sárga, Nike pulcsi képében, amivel állítólag már hónapok óta szemezett.

Cris számára volt a legnehezebb ajándékot találnom. Mindenképp olyat akartam, ami egyedi és egyben személyes is, így végül egy karóra mellett döntöttem, aminek a számlapjába belegravíroztattam a kettőnk monogramját. A havi fizetésem majd felét ráköltöttem, de úgy gondoltam, megérte.

Miután mindenki számára elkészítettem a csomagokat, visszamentem a konyhába anyuhoz, és nekiláttam a vegyes saláta elkészítéséhez. Az egész délelőttünket a konyhában töltöttük, és volt már tizenegy óra is, mire apáék megérkeztek a közel kétméteres fával.

Anyával már előre vigyorogtunk, hogy hogyan fogják beállítani a nappaliba. Nem kellett csalódnunk, mert végül nagyjából harmincöt centivel megcsonkítva, de sikerült belefaragni a fenyőfatalpba.

Aztán persze Cris és Baltasar elraboltak fát díszíteni, ahol már abból komoly vita alakult ki, hogy milyen színű legyen a fa – végül a Real színei miatt, kék-ezüstbe öltöztettük a fenyőt. Persze a szokásos viták elkerülhetetlennek bizonyultak.

– Baltasar, hányszor mondjam még el, hogy azt az ocsmány pingvint nem rakjuk fel a fára. – kezdtem bele ötvenedjére is. Ezt a kört minden évben lefutottuk, és nem emlékszem olyan karácsonyra, hogy a gusztustalan tizenöt centis pingvin ne lifegett volna a fán.

– Szerintem semmi gond nincs vele. – szólt közbe a szintén fát díszítő Cris.

– Hát, Hugi, asszem győzött a túlerő – vigyorgott a bátyám, majd lepacsizott Crisszel.

– Mióta vagytok ti ilyen jóba? – vontam fel kérdőn a szemöldököm, de csak vállvonogatásokat kaptam válaszul. Úgy értékeltem a dolgot, hogy rám tovább nincs szükség, úgyhogy visszamentem a konyhába anyuhoz.

– Ezeknek nincs semmi szépérzékük. Ráadásul összefogtak ellenem – háborogtam anyának.

– Ekkora a barátság? – kérdezte anyu, mire egy amolyan „én is ezt kérdeztem” tekintettel néztem rá, amit ő csak hangos kacagással díjazott.

Ebéd után nem sokkal Nora is megérkezett, aminek én örültem a legjobban, mert így legalább a hirtelen összehaverkodó két kan nem volt túlerőben. Ahogy Nora leült a nappaliban a karácsonyfát tanulmányozva elvigyorodott.

– Győzött a pingvin? – amióta hozzánk járt karácsonyozni, már volt ideje és alkalma kitapasztalni a pingvin köré fűződő hadjáratunkat a bátyámmal.

– Naná, édes. Soha nem veszítek. – ült le a lány mellé Baltasar, átkarolva őt.

– Lásd be szívem, hogy semmi stílusérzéked nincs. Imádlak, de az a pingvin tényleg ocsmány.

– Na látod. Rajtatok kívül mindenki azt gondolja, hogy nem a karácsonyfára való. – szóltam bele ismét a vitába.

– Jajj, gyerekek! Ne veszekedjetek már. – jött be anya mosolyogva a nappaliba.

– Dehogy veszekszünk – bújtam közelebb az engem ölelő Crishez. A délutánt végigbeszélgettük, és este hat körül vittük le az ajándékokat a fa köré.

Apáéktól egy rakat ruhát kaptam, hogy formázzák a – szerintük – pocsék stílusom, illetve megajándékoztak a legújabb FIFA játékkonzollal is. Baltasartól egy ezüst nyakláncot kaptam, rajta egy szintén ezüst, viszonylag vastag medállal, ami a Real Madrid címerét ábrázolta. Norától egy szinte ugyanolyan pulcsit kaptam, mint amilyet én is adtam neki, csak az enyém lila színben pompázott. A lány erőteljes vigyorgásba kezdett, mikor ráébredt, hogy lényegében ugyanazt vettük egymásnak.

Cristől egy fehérarany nyakláncot kaptam szív alakú medállal, amibe bele volt gravírozva a megismerkedésünk dátuma, illetve a kezdőbetűink. Mosolyogva csókoltam meg, amit végül a bátyám krákogása szakított félbe.

– Vacsi után lelázlak FIFA-ban – vigyorogtam rá, ő meg amolyan „challenge accepted”fejjel nézett vissza.

Az ajándékbontogatás után apu alig akart elszakadni a rallys könyvtől, de végül közös erővel sikerült rábírni, hogy jöjjön vacsorázni, így hatan ültünk le az asztal köré elfogyasztani a szokásos rántott hal – rizs – krumpli saláta menüt.

Vacsora után persze sor került a beígért FIFA-zásra, ahol előbb Baltasart majd Crist vertem el. Fél órával később ugyanezt már Nora is elmondhatta magáról. A nagy TV-n eközben a Reszkessetek betörők hatszázadik ismétlése ment, ennek következtében a bátyám, a barátnője, Cris és én is kívülről fújtuk az egész szöveget.

Késő este aztán a szobámban, forró csokit kortyolva ültem Cris ölében, és azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen milyen szerencsésnek is mondhatom magam. Hiszen itt vagyok 19 évesen, az általam imádott srác ölében, akit szemmel láthatóan a családom is szeret. A családom, ami egyben van, és egy hatalmas boldog egészet alkot. És hogy milyen hatalmas ajándékot adott nekem Baltasar. Nem a nyaklánc, bár kétség kívül imádom. Hanem azt, hogy elfogadta Crist. Mert ez az, amivel a lehető legboldogabbá tette a karácsonyomat.

– Min gondolkozol? – simított ki Cris egy hajtincset az arcomból.

– A karácsonyi csodákon. A szerencsémen. És azon, hogy mennyire szeretlek – mondtam egyre közelítve az arca felé, végül pedig megcsókoltam.

– Én is szeretlek, Liza. – mondta miután elváltak ajkaink. Arcom a mellkasába temettem, és így ültünk tovább, majd szinte egyszerre kívántunk egymásnak boldog karácsonyt – én spanyolul, ő pedig portugálul.

*A klub tiszta és nagyvonalú, életerős és bátor
**Ellenség a versenyben, ha veszít kezet ráz.

Te quiero - Vic szemszög

2011-12-06T18:23:00.000+01:00

Egy Valdés szemszögű kis szösszenetet hoztam Nektek Mikulás alkalmából. Eszti mondogatta, hogy megszerette a kapust. és hogy szerepeltessem sokat, úgyhogy ez a kis novella vagy egyperces, vagy nevezzük aminek akarjuk, most legfőképp neki van ajánlva :D
Illetve minden olvasómnak nagyon boldog Mikulást kívánok :'P Ja még annyi, hogy a vége felé +18, azt hiszem ezt illik kitenni azoknak, akiket ez zavar.
Na de nem rizsázok tovább, boldog Mikulást, és kitartás mindenkinek, mindjárt itt a karácsony és a téli szünet ;)
puszi
Dorcsy

Te quiero – Vic szemszög

(Dani Martin – Mi Lamento)

A szilveszter éjszaka életem legcsodásabb és egyben legborzasztóbb éjszakája volt. Együtt lenni a nővel, akit szeretek, fantasztikus élmény. De aztán másnap felébredni, és szembesülni azzal, hogy ő még csak halványan sem emlékszik a kilétemre, pocsék érzés.

Alapvetően nem ez volt a tervem szilveszterre, sokkal inkább az, hogy a lehető legtöbb csajt húzzam meg egy este során. Bár kétség kívül tény az, hogy nem bántam meg, ugyanakkor jobban szerettem volna úgy lefeküdni Camilával, hogy kristálytisztán emlékszik rá, és az ő számára is életre szóló élmény.

Amikor a lány a csapathoz került, már vonzott a külseje, de eleinte csak kóbor numerának akartam, egy-két éjszaka erejéig az ágyamba. Aztán rájöttem, hogy Camila legkevésbé sem az a típusú lány, aki az ilyet értékeli, és sokkal bonyolultabb és összetettebb lelkületű, mint elsőre gondoltam.

A barátjává fogadott, én pedig ezalatt beleszerettem. Beleszerettem, pedig pontosan tudtam, hogy noha már a nyáron véget ért, de még mindig nem tette túl magát az előző kapcsolatán. Ekkor értettem csak meg, hogy hány száz darabra is van törve belülről és mekkora fajsúlyú döntést hozott meg azzal, hogy Barcelonába igazol, és otthagyta a barátait, a családját, a régi, jól megszokott közeget azért, hogy valóra váltsa az álmait.

Azt mondta, egy pillanatig sem bánta meg, de tudtam, hogy ez nem igaz. Szinte az első dolog volt, amit vele kapcsolatban megtanultam, hogy ha úgy érzi, hogy az igazsággal megbánt valakit, hajlamos hazudni a kedvéért. Ő nem ismeri el, de minden hozzá közel álló személy tudja ezt, élükön Leóval, akire, ami azt illeti időnként piszkosul féltékeny voltam. Cami ugyanis a bizalmába avatta – előbb és jobban, mint bárki mást a csapatból. Bosszantott az, hogy tudtam, az argentín csatár a lelke mélyen többet akar Camitól – azt, amit végső soron én is, a barátja lenni – a szó párkapcsolati értelmében.

De visszatérve a szilveszterhez… Amikor január elsején szembe kerültem azzal, hogy Caminak fogalma sincs semmiről, magamba zuhantam. Mindezt úgy, hogy lehetőleg senkinek ne tűnjön fel. Próbáltam elfelejteni azt, ami történt, úgy tenni, ahogy Cam. Az egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy tudja, velem volt, csak nem akar tudomást venni róla, mert biztosra vettem, hogy ha emlékezne rá, első dolga lenne megkeresni, hogy beszéljük meg. Így maradt a verzió, amelyben Cami számára túl sok alkohol szerepelt.

Megpróbáltam visszaállni az újév előtti barát funkcióba, ami hol könnyebben, hogy nehezebben ment. A legszörnyűbb mégis akkor volt, amikor láttam, hogy túlhajtja magát, tudtam, hogy fáj neki, mégsem tehettem semmit, mert Camila Sánchez makacs, mint az öszvér, senkire nem hallgat, nem tanul más kárán, és ami azt illeti, a sajátján sem.

A szívem szakadt meg érte, amikor láttam tehetetlenül ülni a lakásban, bekötött, felpolcolt bokával. Megfogadtam, hogy nem hagyom, hogy még egyszer baja legyen, és lehetőségeimhez mérten igyekszem megvédeni őt – ha kell, önmagától is.

Persze az, hogy a magamnak tett ígéretemet nem tudom tartani, már a felépülését követő első meccsen kiderült, ahol megint sérülten fejezte be a találkozót. Ezúttal Camila Sánchez az újrasérüléséért csak és kizárólag Camila Sánchezt hibáztathatta.

Átkoztam magam, hogy nem tudok rá úgy hatni, mint Casillas, hogy nem ismerem annyira a gyengeségeit – amiket a világon mindennél jobban rejteget. Mániája ugyanis, hogy csak úgy lehet elismert, ha érzelem kimutatás nélkül cselekszik, ellenkező esetben lenézik. Ez persze marhaság, de az ember próbáljon bármi kis értelmet a fejébe verni, száztíz százalék, hogy nem fog sikerülni.

Kétkedve néztem Cami BL-meccsen történőn visszatérését, és ami azt illeti, lehet, hogy ez volt a vesztem. Ha egy kapus húsz perc alatt bekap három gólt, onnan nagyon nehéz felállni, és bevallom őszintén, nem sem sikerült. Sokáig maradtam a meccs után az öltözőben, hogy újra és újra átrágjam magam a találkozón, hogy vajon mikor, hol és mit hibáztam.

Önmarcangolásomból a zuhanyzóból kilépő, törölközőbe csavart testű lány szakított ki. Végigmértem a lábujjaitól a feje búbjáig, és tekintetem elidőzött a törölközőt tartó csomónál, így felfedezni véltem egy kóbor vízcseppet. Végigkövettem a szememmel az útját Cam nyakától a kulcscsontján át, a mellkasáig, ahol a fehér anyag jótékony takarásába süllyedt. Ahogy gondolatban elképzeltem a csepp további útját, a torkom hirtelen nagyon száraz lett.

Cam leült mellém, és kezét a hátamra téve próbált kirángatni a letargiából, bíztató szavakat mormolva a fülembe – amiknek hozzáteszem, jó, ha a fele eljutott hozzám… Amikor aztán egy ártatlan baráti puszit adott az arcomra nem bírtam tovább, és odahajoltam a mézédes ajkakhoz, amelyekre január óta vágytam. Ahogy ajkaink összeértek, az övéi picit szétnyíltak, amit határozottan bíztató jelnek vettem arra tekintettel, hogy folytassam a műveletet.

Annyira belemerültem a heves csókcsatába, hogy arra lettem csak figyelmes, hogy Cam a fal és közém van szorulva, a lábai a derekam körül, és egyikünk testét sem fedi már a törölköző. Végigcsókoltam a nyakát, a vállát, a kulcscsontját, a melleit – teste minden porcikáját érezni akartam, hogy tudjam, nem csak álmodom ezt az egészet. A puha bőrre lehelt apró csókokban benne volt, minden iránta érzett szeretetem, az esti meccs okozta csalódottság, szenvedély és vágyakozás.

Ahogy beléhatoltam, száját egyre hangosabb nyögések hagyták el, és végül körmeivel végigszántva a hátam jutott el a csúcsra. Nem az érzelmekről szólt, ez kétségkívül tény. De az is, hogy ezzel együtt életem legjobb szeretkezése volt.

Kimerülten rogytunk a fal mellé, nem törődve azzal, hogy bárki benyithat, és tekintve, hogy egyikünkön sem volt ruha, nem lett volna nehéz kitalálni, mi történt. A világ legboldogabb embere voltam, mikor Cami a fejét a mellkasomra hajtotta, és ujjaival a hasamra kezdett apró köröket rajzolni, majd egyszer csak kinyögte azt, amire újév óta vártam. Ha lehet, még több boldogság áradt szét a testemben, és az arcomra mosoly kúszott. Apró csókot hintettem Cami ajkaira, majd vigyorogva megkérdeztem: „Szerinted?”

Tulajdonképpen innentől számítjuk a kapcsolatunkat, mert habár szakmai szempontból életem legnagyobb kudarca volt a nap, a magánéletemet tekintve soha nem lehettem volna boldogabb.

17. fejezet - The weakness can show, who we really are

2011-11-29T18:23:00.000+01:00

Meghoztam a 3000 szót meghaladó fejezetet. Kicsit nagy intervallumot átfogó fejezet, és őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy ez után mikor lesz friss, mert össze kell szednem a gondolatokat, meg kicsit továbbfejteni a szálat. Ugyanis TT-vle az a nagy helyzet, hogy nagy vonalakban az egész sztori megvan fejben, csak az apró átkötő részek hiányoznak, és hát ezeken áll vagy bukik a dolog. De most fogadjátok sok-sok szeretettel a fejezetet, annak örömére, hogy (bár ez erősen F1-es vonatkozás) de Kimi Raikkönen visszatért a Forma1. Igen, hivatalos, két éves szerződést írt alá a Lotus Renault csapatával *.* Szóval nektek jó olvasást, és remélem írtok majd pár komit, mert szokás szerint örülnék neki =)
puszi, Dorcsy

17. fejezet

The weakness can show, who we really are

(Vanessa Carlton - A Thousand Miles)

Amikor Camila három és fél hét után elkezdte a rehabilitációs edzéseket, Lara volt a legboldogabb ember a földön, hogy végre elmegy otthonról a lány. Ugyanis azáltal, hogy napi huszonnégy órát a négy fal között töltött, a természete elviselhetetlenné vált, és az élő fába is belekötött. Mindemellett pedig az összes Playstation játékot megunta, miután profi szintre fejlesztette magát. Amikor épp nem játszott, lakásokat keresett a neten, és talált is néhány meglátogatásra érdemeset, de ezeket csak a három és fél hét lejárta után tudta meglátogatni – tekintve, hogy Lara akkor adta vissza neki a jogsiját és a Mercedes kulcsait.

Cami arcán boldog mosollyal szállt be a fekete autóba, és szívta magába a bőr illatát, majd gyújtást adva kihajtott a garázsból. Direkt előbb indult, hogy autókázhasson egy kicsit, mielőtt bemegy edzésre. Élvezte, hogy végre nem az anyósülésre kényszerül, nem kell elviselnie mások vezetési stílusát, hanem úgy megy és annyival, ahogyan és amennyivel ő akar.

Amikor végre megérkezett az edzőközponthoz, arcán hatalmas vigyorral zárta be az autót, és sétált be a kapun. Az öltőző felé véve az irányt.

– Á, helló kislány, üdv újra köztünk. – kacsintott rá a folyosón Samuel, és ez csak tetőzte a lány jókedvét. Gyorsan öltözött át edzőfelszerelésbe, és ballagott ki a pályára. Egyszerre volt az ő edzése is a többiekkel, de tőlük külön, ő csak könnyített edzésmunkát végzett.

– Nos, akkor kezdetnek nézzünk három kör futást. Ne hajtsd magad agyon, nem az a lényeg, hanem hogy fokozatosan építsük fel újra az erőnléted, szóval kényelmes kocogó tempóban. – adta ki az utasítást a gyógytornász, mire Cam nekiállt futni a köröket, az ő megszokott tempójában, de az első fél kör megtételét követően rászóltak, hogy ne rohanjon. Visszább fogta magát, de ez több erőfeszítést igényelt, mint normális tempóban lefutni a távot.

Amikor végzett nyújtottak egy sort, majd ezúttal négy kör futás következett, majd ismét nyújtás. Ezt folytatták egészen addíg, amíg el nem értek nyolcig. Ekkor a gyógytornász köszönte szépen, elküldte Camilát kicsit kondizni, azzal az utasítással, hogy fél óra erősítés után mehet haza. A csatárlány tudomásul véve a feladatot lebaktatott az edzőterembe, és utasításnak megfelelően fél órát biciklizett.

Edzés után leballagott a még üres öltözőbe, lezuhanyozott, majd utcai ruháit visszavéve elindult, hogy megnézze a számára legszimpatikusabb lakáshirdetést. A ház előtt leparkolva, ahogy megpillantotta a kovácsoltvas kapu mögött elterülő kétszintes, kicsit nyaraló-kinézetű házat, már érezte, hogy ez lesz az, amit keres. Kiszállt a Merciből, és a kapucsengőhöz sétált, majd a neve bemondása után nem sokkal megjelent egy fiatal nő a kapuban, aki beengedte.

– Camila Sánchez – nyújtotta a kezét a csatárlány.

– Miranda Gomez – fogadta el a fekete hajú nő a felé nyújtott jobbot, majd beljebb invitálta Camit. A kaputól egy kanyarral tarkított köves út vezetett le a garázsba. A széles utat sövény szegélyezte, és a bokrok túloldalán, egy keskenyebb gyalogösvény húzódott, ami a kétszárnyú bejárati ajtóig vezetett. A házba belépve a lány egy kisebb előszobában találta magát, ahol helyet kapott egy szekrény a kabátoknak és cipőknek, illetve egy egészalakos tükör is. Az előszobából továbbindulva egy hatalmas, egy légterű helyiségbe sétáltak tovább. A nappali közepén helyezkedett el a fekete bőrkanapé, szemben egy síkképernyős TV-vel, a kettő között fekete dohányzóasztallal. A TV mögött a fal fekete téglából volt kirakva, míg a helyiség összes többi fala fehér színben pompázott. A nappalit a konyhától mindössze egy fekete fél-bárpult választotta el, helyet hagyva a fal mellett, hogy ki lehessen menni a szintén fekete-fehér színvilágú modern konyhába. Hogy a színek modorossága meg legyen törve, egy piros munkapult is helyet kapott a helyiségben.

Camilát lenyűgözte a ház maga, az elrendezés, a térelosztás. Tudta, hogy ennél jobb lakást soha nem fog találni magának.

A konyhából a széles fekete lépcsőn felsétáltak az emeletre, ahol szintén volt egy kisebb nappali, és ennek a két oldalán nyúlt két folyosó ajtókkal, amelyek a hálószobákat rejtették maguk mögött. Az első amibe Cam benyitott az épület jobb szárnyában volt, és a szoba színei egyből ámulatba ejtették. Az ajtóval szemközti fal kivételével az összes mély lila színben pompázott, az egyetlen ettől elütő fal fekete volt, rajta egy hatalmas ablakkal, aminek a párkányán kényelmesen el lehetett üldögélni. Az ablak előtt kapott helyet egy méretes franciaágy, ami mellett egy a szoba falához passzoló szőnyeg terült el.

A szobából két ajtó nyílt, Cami mindkettőn benézett, az egyik egy szinte teljesen fekete fürdőszobát rejtett maga mögött, de a lámpa nem élesen fehér volt, hanem sárgás, hangulatosabbá téve így a helyet. A másik ajtó mögött értelemszerűen a gardrób terült el. Ezzel a szobával szemben volt még egy, ehhez hasonló felépítésű, csak más színvilágú szoba, illetve a másik szárnyban is ugyanez, megintcsak más színekkel.

Cami teljes mértékig beleszeretett a házba, és Mirandától egy pillanatnyi időt kérve tárcsázta is Unait.

– Helló öcsi. – szólt vigyorogva Cam a készülékbe.

– Na mizu Cam?

– Megtaláltam a házunkat. Amint lehet, megveszem.

– Házavatót mikor tartunk? – lelkesült fel egyből a fiú az ötleten.

– Te majd akkor, ha leérettségiztél. – a fiú részéről elégedetlen morgás volt a válasz, mire a lány felnevetett. – Jó, rendben. Ha lesz házavató, eljöhetsz, de kizárólag a bátyád felügyeletével és engedélyével.

– Na, kösz. – morgott továbbra is a kisebb Casillas.

– Jól van már, nem hiszem el, hogy neked semmi se jó Unai Casillas Fernández. Jössz, ahogy akarsz.

– Holnap ott vagyok – Cam hallotta a hangján, hogy vigyorog.

– Suli? – vonta fel a szemöldökét a csatárlány.

– Szünet van…

– Februárban? Na, ne etess. – mondta Cami megrovón.

– De-de. Előrehozott érettségire kéne tanulni. De a repülőnél jobban sehol sem tudok aludni. Mármint tanulni… – nevetett fel a fiatal srác.

– Egyszer a sírba viszel, Unai. Majd küldj egy SMS-t, hogy mikorra érsz Barcelonába, és kimegyek eléd. – még elköszöntek, majd Cam fejingatva kinyomta a mobilját, és a zsebébe süllyesztette.

– Megvesszük a házat – jelentette ki Mirandára nézve.

– De hát a kertet és az alagsort még nem is láttad – képedt el a nő.

– Nem baj, most már bármilyen is legyen, úgyse szeretek ki a házból – mosolyodott el Camila. Megbeszéltek egy időpontot két nappal későbbre, amikorra már Unai is Barcelonában lesz, hogy elintézzék a papírokat, illetve az utalást.

A csatárlány vigyorogva szállt be a Mercedesbe és hajtott vele haza – ami jelen esetben ugyebár Lara házát jelentette. De már csak néhány napig – gondolt bele mosolyogva Cam. Hasonló arckifejezéssel az arcán ugrott ki a kocsiból a szőke lány házához érve. Bajnok lelkes farkcsóválással üdvözölte, Cam pedig egyből eléguggolt, és megdögönyözte a németjuhászt. A kutya lelkes csaholására Lara is előmerészkedett a házból.

– Képzeld! A héten elköltözöm – vigyorgott válogatottbeli csapattársára a csatárlány.

– Nocsak, megtörtént a csoda? – tettetett ámulatot Lara, de azért megölte barátnőjét.

– Még nem, de holnapután megyünk Unai-jal és lepapírozzuk.

– Ezt sürgősen add el ő Kiminek is. Boldog lesz.

– Rosszindulatú vagy, Lara Aberquero – ingatta a fejét Cam, majd a szőke lány nyomában besétált a házba.

A két nap gyorsan elröpült, és Cami már csak arra lett figyelmes, hogy a kisebbik Casillassal az anyósülésen hajt a leendő házuk felé. Miranda már mosolyogva várta őket, és nem restellte megkérdezni, hogy akkor ők most együtt vannak-e.

– Dehogy, csak a szomszédom volt, együtt nőttünk fel, és a legjobb barátom kisöccse – vigyorodott el a csatárlány, Miranda pedig mindent tudóan bólintott. Tuti nem hitte el – ingatta Cam a fejét.

A papírokat meglepően hamar elintézték, úgyhogy a lány felírta az átutalási számot visszatette a mappába az adásvételi szerződéseket, majd miután elbúcsúztak Mirandától hatalmas mosollyal az arcukon szálltak be a Mercedesbe, megbeszélve, hogy másnap elkezdik áthurcolni Cam cuccait.

Cam délelőttjei a költözéssel teltek, míg délutánonként járt a rehabilitációs edzésekre. Ennek következtében elég lassan haladt, de mire újra elkezdhette a rendes edzésmunkát, már kész volt a lakás. Mindettől függetlenül, úgy döntött, hogy lakásavatót nem tart még, majd ha egy leheletnyit több szabadidejük lesz.

A lány remekül haladt az edzésekkel, olyannyira, hogy Rijkaard a Levante elleni idegenbeli bajnokin kezdőbe rakta őt. Camila magán kívüli boldogságban volt, és őszintén beismerte az őt megölelő Leónak, hogy másfél hónappal ezelőtt, nem gondolta volna, hogy ilyen hamar feláll a sérüléséből, és játszik majd.

Az első félidő a Barcelona számára tökéletes volt. Az ellenfélnek egyetlen egy kapura lövése sem volt, míg a vendégcsapat kettőt is berámolt a hazaiak kapujába. Cami összességében boldogan sétált le a pályáról, mert bár hiába nem rúgott gólt, Leo egyik góljához ő adta a passzt. És egyébként is, örült a fiú sikerének. Ugyanakkor, ahogy ment le az öltözőbe a lépcsőn, éles fájdalom nyilallt a bal bokájába. Egy pillanatra megállt, és lehunyta a szemét, de nem tudta megakadályozni, hogy felszisszenjen. A mögötte haladó Xavi érdeklődve nézett rá, de a lány csak megrázta a fejét és tovább ment. Nem szólt senkinek semmit arról, hogy fáj a lába, hiába tudta, hogy úgyis rájönnek, és akkor csak ő jár rosszul. Amikor a helyére leülve a bokáját kezdte el masszírozni, Leo már megrovón nézett rá, de egy szót sem szólt. És hallgatása egészen a mérkőzés utánig kitartott.

Camila arca ugyanis a percek számának növekedésével egyenesen arányosan torzult el a fájdalomtól. De nem kért cserét, Rijkaarddal pedig azt beszélték meg, hogy ha fáj, akkor szól, ő lehívja. Ha nem szól, az azt jelenti, hogy végig tudja játszani a meccset. Camila abban biztos volt, hogy végig a pályán akar lenni, de abban már kicsit kételkedett, hogy a fájdalom nem kergeti az őrületbe.

Xavitól, Victől és Leótól rendre kapta a csúnya pillantásokat és a kispad felé történő biccentéseket, de Cami nem törődött velük, csak játszott tovább. Aztán a felé irányuló passzok kezdtek elmaradozni – ez javarészt az argentinnek és a spanyol középpályásnak volt köszönhető. A lány ezek után kétszeres lendülettel szállt harcba a labdáért folytatott csatákban – amelyeket ettől függetlenül többnyire elveszített. Valahányszor Leo felé nézett, a fiú elfordította a fejét, és odébb futott, és Cam azt gondolta, ha a srác így, akkor ő is. Úgyhogy nem törődve a bokájába nyilalló fájdalommal, összeszorított fogakkal végigjátszotta a meccset – amelyet végül három góllal nyert meg a katalán csapat – Leo két találta mellett még Ronaldinho is bejelentkezett.

Az argentín csatár nem szólt Camilához sem az öltözőbe vezető folyosón, sem bent az öltözőben, sem mikor a lány elköszönt, és Cami szörnyen érezte magát. Főleg azért, mert ő maga is pontosan tudta, hogy nem érte meg kockáztatni mindent, csak azért mert be akarta bizonyítani, hogy nincsenek gyengeségei.

A szállodába tartó buszúton Leo elült a lány mellől, aki ezek után teljesen magába zuhant. Elsőként szállt le a hotelnél a járműről, és megvárta az argentint.

– Elmondom Rijkaardnak. Velem jössz? – A hangjába próbálta belesűríteni, hogy milyen nagyon szüksége van a srác jelenlétére, aki csak aprót bólintott. Camilának kedve lett volna a fiú nyakába ugrani, de tudta, hogy még nincsenek megbocsájtva a bűnei.

– Kitalálom. Túl nagy volt az egód? – kérdezte Rijkaard, amikor Camiék beléptek a szobájába. Az ablak előtt állt, és kifelé bámult.

– Nem. De a lényeget illetően, igazad van.

– Magyarán mondva, nem azért nem jöttél le a pályáról, mert csupán gyerekes dacból be akartad bizonyítani, hogy nem ember vagy, hanem gép, nem érzel fájdalmat, és nem tudsz megsérülni? Ez esetben meséld már el, hogy mi volt az az ok, amiért nem voltál hajlandó leülni a seggedre? Mert ha jól rémlik megbeszéltük, hogy ha fáj, akkor szólsz, és lecserélünk. – a holland már mondandója elején a két játékosa felé fordult.

– Én a helyedben nem mondanám azt, hogy nem fájt. Szerintem még a szállodai takarítószemélyzet is tisztában van vele, mekkora kamu lenne. – kotyogott közbe Messi, mire Rijkaard hálás mosollyal bólintott.

– Szóval légy oly szíves kímélj meg minket ettől, és mondd a valós okot.

– Jó oké, az egóm volt. – vont vállat Cam, amikoris kopogtak az ajtón. A lány kérdőn bökött a bejárat felé, de az edző csak kiszólt, hogy szabad. A szobába belépett a csapatorvos, kezében a táskájával. Leültette a lányt a kanapéra majd végignyomkodta a bokáját. Ha nem tudja, hogy most éppen mindenki nagyon mérges rá, akkor hangosan sziszegett volna a fájdalomtól, de inkább hallgatott.

– Semmi gond, csak kicsit túlerőltetted. Másfél hét pihenő, és jobb lesz, mint újkorában. – állt fel az orvos miután végzett.

– Nem azért doki, de amikor először megsérült is ezt mondta, és látja hová vezettek a dolgok.

– Kölyök! – szólt rá Rijkaard, mire Cam halkan felkuncogott azon, hogy láthatóan az egész csapat átvette, hogy Leót „kölyöknek” hívják.

– Jó, jó, befogtam. Köszönjük a segítségét, Doki! – fogott kezet Leo az idősödő orvossal, aki Rijkaard biccentését követően kiballagott a szobából.

– Komolyan mondom, hogyha a felépülésed után nem hozol egy 1 feletti meccsenkénti gólátlagot, csúnya vége lesz. És azzal remélem tisztában vagy, hogy vannak plusz kondi edzéseid. Meg futások is. Persze csak ha jól leszel. Úgyhogy… ajánlom, hogy igyekezz.

– Cami, biztos, hogy meg akarsz gyógyulni? – vigyorgott Leo.

– Na, Kölyök, te egy szót se szólj. Te is futkorászhatsz majd vele, amiért asszisztáltál ehhez az egészhez. Mehettek. – a holland intett, a két fiatal pedig kiballagott.

– Remélem, tudod, hogy haragszom. – kérdezte Leo a lánytól, félig átkarolva így segítve a járásban.

– Igen, tisztában vagyok vele. De majd valahogy megpróbállak kiengesztelni – bökte oldalba Cam a srácot. Nevetve mentek vissza a Xavival és Vickel közöl szobájukba.

– Na mi van, te intelligens asszony? – nézett fel a középpályás a telefonjából a belépőkre.

– Megint szabadságra küldték – ingatta a fejét Leo. – Kezdem azt gondolni, hogy csak ki akar bújni a meló alól. – vigyorgott, de Camitól megint csak egy oldalba bökést kapott. Jó hangulatban telt az este további része, de a lehetőségekhez mérten korán lefeküdtek aludni, mert másnap reggel indultak vissza Barcelonába.

(Schindler's list theme song - Itzhak Perlman)

Camila az első pár napot otthon töltötte, de minden délután volt látogatója. Többnyire a keret fele nála tanyázott edzés után, amit a lány Bajnokkal együtt nagyon értékelt. Csak mikor egyik este a hűtőt teljesen kifosztva találta döntött úgy, hogy legközelebb csak akkor, ha kaját is hoznak.

A hét többi napján már a kispadon ülve nézte végig az edzéseket, illetve a csapat Chelsea elleni hazai BL nyolcaddöntőjét, amit 2-1-re nyert a katalán csapat Eto’o és Xavi góljaival. Az egész csapat együtt örült, és azt gondolták, zsebükben a siker.

Vidám hangulatban kezdte Camila is a rehabilitációs edzéseit újra, ahol most tényleg mindent úgy csinált, ahogy kérték, és a március érkezésével a lába is tökéletesen helyrejött – így Rijkaard elkezdhette behajtani a büntetéseket rajta és León. A sérülésből való tényleges visszatérését jelentő meccs, a Chelsea elleni BL-meccs visszavágója volt a Stamford Bridgen. Camila kezdőként sétált ki a londoni pálya zöld gyepére, boldogan, azt gondolván, hogy ők az esélyesebbek.

Aztán mikor csapata húsz perc alatt kapott három gólt, nagyot fordult vele a világ. Gudjohnsen, Lampard és Duff három mesterien helyezett találattal padlóra küldte a katalán sztárcsapat szinte minden tagját – kiváltképp a kapuban álló Valdést. Cami tudta, hogy nem adhatják fel ilyen könnyen, hogy nem lehet így vége, de olyan nehéz volt felállni. Mégis, hét perccel a harmadik gól után Ronaldinho tizenegyesből szépített, majd a harmincnyolcadik percben Messi passzát követően a brazil visszahozta a meccset, mert bár az adott meccsen vesztésre állt a csapat, a gólarány 4-4 volt, és mivel a katalán csapat kettőt rúgott idegenben, a londoni kékek pedig csak egyet, így a Barcelona lett volna a továbbjutó.

Eme gondolat boldog tudatával mentek félidőre, azt gondolván, hogy már meg van nyerve, ha a meccs nem is, de a továbbjutás mindenképp. Aztán derült égből villámcsapásként érkezett Terry gólja a hetvenhatodik percben, amire már nem volt válasz katalán részről, így a lefújást követően tizenegy elkeseredett, csalódott és dühös Barcelona játékos vonult le a pályáról.

Cami a mezét már az öltözőben ledobta magáról, és dühösen viharzott be a zuhanyzóba, egy fehér frottírtörölközőt kezébe fogva. Ahogy beállt a forró víz alá, az elkeseredettség könnyei kibuggyantak a szeméből. Ököllel erőből belecsapott egyet a zuhanyzó csempéjébe, de nagy változás nem történt, mindössze annyi, hogy a szíve mellett a keze is fájni kezdett.

Rettentő sokáig állt a víz alatt, és változtatta annak hőmérsékletét, így hol jéghideg, hol tűzforró víz folyt végig a testén. Mikor már biztos volt benne, hogy az ő zuhanyzóján kívül sehol máshol nem folyik a víz, elzárta a csapot, és maga köré tekerte a törölközőt, megkötve a melle fölött.

Ahogy kiviharzott a zuhanyból észre sem vette, hogy az első padnál ott ül Vic, fejét a kezébe temetve, szintén egy szál törölközőbe. Ahogy a zuhanyzó ajtaja csapódott a spanyol kapus felnézett, és megköszörülte a torkát, mire Camila visszafordult.

– Te még itt? – kérdezte a lány, de tekintete elakadt a kapus kidolgozott felsőtestén.

– Ezt én is kérdezhetném. Azt hittem belefulladtál a zuhanytálcába. – Vic próbált mosolyt erőltetni az arcára, de csúfosan kudarcot vallott, és visszatemette arcát a tenyerébe. Camila egy pillanatig sem gondolkodott, odasétált, és leült a fiú mellé. Kezét a kapu meztelen hátára téve vigasztalóan végigsimított rajta, mire Vic jól láthatóan megborzongott.

– Az én hibám. Amatőr vagyok. Négy gól beengedni? – sandított fel a fiú a kezei közül, mire Cami elkapta a kezeit. Vic a lány szemeibe nézett.

– Ugyanúgy hibás vagy, ahogy én, Leo, Xavi vagy akárki más a csapatból. Elkezdhetnénk ujjal mutogatni egymásra, vagy magunkra, de semmi értelme nem lenne. Be kell látnunk, hogy túl nagy arcunk volt. De nem vagy jobban hibás, mint bárki más a csapatból. Csak mivel kapus vagy, hiába védsz ki húsz lövést, ha egy bemegy, arra fognak emlékezni. Míg nálunk, csatároknál hiába hagysz ki húsz helyzetet, ha egyszer eldöntesz egy meccset, az marad a köztudatban. Ezért becsülöm én nagyon a kapusok munkáját. – Camila halványan elmosolyodott, és odahajolt a fiúhoz, hogy puszit nyomjon az arcára, de a fiú picit bemozdult, így a puszi lecsúszva az arcáról, a szája szegletébe került. Miután Cam elhúzódott Vic hajolt a lányhoz egy puszira, ám ez célirányosan Camila szájára érkezett. A csatárlány, ahogy megérezte a kapus ajkait az övéin, finoman szétnyitotta a száját, mire Vic mohón csókolni kezdte. Camila kezei felkúsztak a fiú mellkasán egészen a nyakáig, ahonnan kényelmesen a kapus hajába tudott túrni, még közelebb húzva így magához.

Csak pillanatnyi levegővételekre szakadtak el egymástól. Vic a lány szájáról áttért a nyakára, majd a kulcscsontjára, végül apró csókokkal hintette be a törölköző szegélye mentén a lány egész testét, aki halk sóhajokkal díjazta a kapus ebbéli ténykedéseit. Óvatosan kioldotta a Camila testét fedő fehér anyagot, majd combjainál megfogva az ölébe húzta, és tovább csókolta a lányt.

Ahogy Vic felállt ölébe kapva a lányt, a törölköző róla is lehullott. Camila a lábait Vic dereka köré fonta, a fiú pedig a falnak támasztotta a lányt. A józan gondolatok mindkettejük fejéből kivesztek. Akkor és ott, csak a másik létezett, meg az iránta érzett szenvedély és vonzalom. A csalódottságukat a másik kényeztetésébe ölték.
Camiban már a csókok is erős deja vu érzést keltettek, hát még, amikor továbbléptek, amikor a fáradtságtól lihegve, izzadtan rogytak a fal tövébe, a lánynak eszébe jutott a megoldás.

– Szilveszter! Veled… Veled feküdtem le szilveszterkor – motyogta aprókat pislogva fel a kapusra, megerősítést várva.

16. fejezet - Happy Birthday

2011-11-10T20:27:00.001+01:00

Ég a bőr az arcomról, hogy megint ilyen soká van friss, most megpróbálok majd sietni vele - tudom, mindig csak ígérgetek - de suliba járok, és emelt óraszámban tanulok bioszt, kémiát, angolt és matekot, plusz ugye a többi tárgy, és elég jól meg vagyunk szórva tanulnivalóval, vagy ha nem is, nap végére agyhalott vagyok körübelül, de most itt a friss, mely Camila születésnapjáról szól, illetve a végén egy interjú olvasható Camival. A fejezet maga (teljesen, interjúval eggyüt) 2329 szó lett. Jó olvasást, remélem tetszeni fog, és írtok véleményt =)

puszi:

Dorcsy

16. fejezet

Happy Birthday

Camilának sok dolga nem volt otthon, mivel az edzésekre nem járhatott, vezetni nem vezethetett, gyakorlatilag semmit nem csinálhatott, úgyhogy playstation játékokban magas szintre fejlesztette magát – többek között Guitar Hero specialista lett. Mindemellett FIFA-ban két világbajnokságot, három Bajnokok ligáját és három Euróba bajnokságot nyert – mindez három nap alatt. Közben persze nem felejtette el körbeudvarolni Kimit, hogy ugyan legyen szíves szerezzen három karton gyümölcslevet a szülinapjára, mert hogy ő ugyan egy korty alkoholt se fog inni, az is biztos. Gondosan elrejtette a finnel valami olyan helyen, ahol Lara biztosan nem akad rá – és természetesen mellé került a két üveg alkoholmentes pezsgő is.

– Camii! – Lara kis híján szívbajt kapott, mikor meglátta a kanapén üldögélő, melegítőt viselő lányt, ahogy épp valamit játszott. – Mikor terveztél elkezdeni készülődni? Háromnegyed óra, és jönnek a vendégek! – Cam egy gyors oldalpillantás után szólalt csak meg.

– BL-döntőt játszok. 2-0-ra vezetek az Inter ellen.

– Nem érdekel. Fölállsz onnan, és felmész öltözni. Most!

– Nem fogom itt hagyni, hogy elveszítsem. Ezen dolgoztam egész nap – állt ellen a parancsnak Ca, és abban a másodpercben ugrott fel az ölébe Hercegnő. – Idióta macska, tűnés! – mordult rá az állatra.

– Kimi – sóhajtott Lara. – Légyszí játszd le az istenverte döntőjét, mert különben soha nem készül el. – a finn odaballagott, és kivéve Cam kezéből a konzolt, folytatta a játékot. A csatárlány lehajtotta a macskát az öléből, majd Bajnokkal a nyomában felsántikált a szobájába. Gyorsan letusolt, megmosta a haját, majd meg is szárította – teljesen kivasalta. A szobájába visszatérve magára húzott egy gyári szakítású csőszárú farmert, egy rózsaszín-fekete kockás inget, illetve a lábára egy fekete Supra cipőt. Az egyetlen ok, amiért örült, hogy sérült a bokája, az volt, hogy így Lara nem tudta magas sarkúba kényszeríteni. Végül a teljes összkép eléréséhez fejére tette a fekete, rózsaszín felirattal ellátott baseball sapiját is, majd gyors smink után lebicegett a nappaliba. Gyorsan kirakott egy kis kaját Bajnoknak, de persze Hercegnő is ott bóklászott, és bele-beleevett a németjuhász kajájába, aki amilyen jámbor lélek, még véletlenül sem küldte el.

– Lara! – kiabált Cam jól elnyújtva a lány nevének utolsó szótagját. – Neveld meg a macskád. Megeszi a kutyám kajáját.

– Csatárok gyöngye, ugye te se gondoltad komolyan, hogy egy ekkora macskába belefér annyi kaja, ami Bajnoknak kéne – ballagott a konyhába vigyorogva Kimi Lara nyomában.

– Persze, fogjatok össze ellenem – morgott Cami az előtte álló szőke kettősre.

– Nem fogunk össze, csak neked vannak fura kényszerképzeteid – vigyorgott Lara, majd apró csókot nyomva barátja szájára kisétált a helyiségből.

– Boldog huszadik szülinapot Cami – nevetett rá Kimi.

– Ha a rajongóid tudnák, hogy egy szadista álalt vagy… – kezdte Cam, de a finn félbeszakította.

– Ugyanúgy imádnának.

– Soha nem változol, ugye? – a kérdésre csak fejrázás volt a válasz a finn részéről. Visszaballagtak a szobába ahol Cam mielőtt ledobta volna magát a kanapéra kicserélte a play staistionben levő játékot. Kimi csak felvont szemöldökkel nézett rá.

– Ezt ugye nem gondoltad komolyan? Ha Lara lejön, és meglátja, elevenen megnyúz.

– Ugyan már. Csak egy verseny. Légyszí, légyszí, légyszí – pislogott Cam nagyokat a finnre, az utolsó szótagot játékosan elnyújtva. A szőke pilóta nagyot sóhajtva huppant le mellé, és kezébe vette a konzolt, majd a lány kiválasztotta a Belga pályát, ahol a rajtrácsra felállt a két versenyautó. Kimi stílszerűen egy McLarennel, Cami pedig szokásához híven Ferrarit választott magának – annyi különbséggel, hogy egy kicsit egyedi volt a festése.

– Te sem gondolhatod komolyan, hogy pont Belgiumban fogsz megverni? – vonta fel a szemöldökét Kimi, mire a lány csak elvigyorodott. – Te akartad. Megpróbálok kört nem adni, ha már egyszer szülinapod van. – már a finn is vigyorgott.

A képernyő kettéosztódott és a két autó belsőkamerás felvételét mutatta, illetve ahogy a piros lámpák sorra kigyulladnak, majd kialszanak. Mindketten a képernyőre és a játékra koncentráltak, ami abban a pillanatban vérre menően komoly volt.

Mindketten jól kapták el a rajtot, de az első kanyarnál Kimi volt belső íven, így ő tudott előbb fordulni, így Cam mögé került, de a lány nem adta fel – minden létező helyen megpróbált előzni, és nem leszakadni a finnről. Emlékezetében felidézte az előző évi futamot, amit a finn nyert – a tízedik helyről rajtolva. Felrémlett előtte, hogy a finn hol, milyen ívben kanyarodott, hogy hol előzött. A tízkörös játék utolsó körét kezdték, amikor Caminak beugrott, hogy ha a tizenkettes kanyar bejáratánál kellőképp közel tud menni a finnhez, akkor a tizenhármasnál belső ívre esik, és esetleg be tud menni elé. Ezt tartotta az utolsó lehetőségének. Teljes koncentrációval kezdte meg a kört, pontosan véve minden egyes kanyart és kanyarkombinációt. Amikor beértek a tizenkettes kanyarhoz, Cam egy pillanattal előbb váltott feljebb, mint Kimi így a kigyorsításnál előbbre került az autó orra, és a tizenhármasban ő fordulhatott előbb. Utána már könnyűszerrel betette a Ferrarit a McLaren elé, és vigyorogva fejezte be a körét – az első helyen.

– Mindenkinek elújságolom majd, hogy megvertem a Belga pályán az idei futamgyőztest. – tette le vigyorogva Cam a konzolt.

– Csak azért, mert szülinapod van… Ez egyébként is csak játék – kezdett fele Kimi.

– Ne magyarázd a bizonyítványt. – állt fel Cam letörölhetetlen vigyorral az arcán, és elment a konyhába, hogy megnézze, felhozta-e már a finn az alkoholmentes italokat, de néhány lépés után Lara hangja megállásra késztette.

– Camila! Nappali. Kanapé. Leül. Mosolyog. Most! Én megyek és beengedem a vendégeket. – Cami határozottan úgy érezte, Lara élvezi, hogy rákényszeríti a bulikat. Magával a partizással még nem lett volna semmi gondja, egészen pontosan úgy egy héttel ezelőttig. Csakhogy a szilveszteri buli kicsit betett neki, és igazság szerint még a születésnapján sem volt teljesen szászázalékos állapotban.

Követve a Lara által kiadott instrukciókat, lehuppant a kanapéra és várta, hogy egy újabb ivászat kezdetét vegye. A szőke lány által meghívott vendégek becsődültek a lakásba, és Bajnok lelkes farkcsóválással fogadta a számára ismerős személyeket, míg Hercegnő inkább a németjuhásszal közös kosarából lesett az érkezőkre.

Beténfergett az ajtón a fél Barcelona, és mögöttük ballagott vigyorogva Liza is. A kapuslány először a kosárban fekvő mácskát simogatta meg, aki hangos dorombolással hálálta meg a kényeztetést, majd Bajnok fejét is megdögönyözte, hogy odaballagjon Camihoz.

– Boldog huszadik születésnapot, te lány.

– Liza? – pattant fel egyből Cam és megölelte barátnőjét. – Hát te?

– Nekünk még nem kezdődött a szezon. Úgyhogy ma még nyugodt szívvel ejtőzhetek. – vigyorogva huppantak vissza mindketten a kanapéra, míg Lara Kimi kíséretében behozta a kétemeletes tortát, rajta húsz égő gyertyával.

– Nem mondom, hogy énekeljük el a Happy birthday to you-t, mert ennyi botfülű focista között ez életem legnagyobb és egyben utolsó hibája lenne. De azért boldogszülinapot Cami. – tette le a dohányzóasztalra a tortát Lara. Persze ezt az említettek nagy százaléka magára vette, és csak azért is elkezdett valami éneklésnek csúfolt tevékenységet művelni.

A torta felszeletelése, elfogyasztása és az ajándékok átadása után Cami odaoldalgott Kimi mellé, és kicsit megböködte a vállát, mire a finn felé fordult.

– Meséld már el nekem hol vannak azok az innivalók amiknek az alkoholtartalma úgy nagyjából nulla? Mert hogy itt kéne, de itt nincs – nézett felvont szemöldökkel Cami a szőkére.

– Megittam. – vigyorgott Kimi, de Cam csak leintette.

– Na ne szórakozz már. Te akkor sem innál alkoholmentes italt, ha világ összes vodkája elfogyna. Előbb halnál szomjan… Szóval? – erre a Kimi mellett álló, vele beszélgető Vic és Xavi csak felvihogtak.

– A garázsban.

– És esetleg lába van, hogy feljöjjön magától?

– Ha iszol velem három feles vodkát, akkor felhozom… – vigyorgott Kimi, Cam meg megforgatta a szemét.

– Te Kimi, kényelmes a cipőd? – senki nem igazán értette, hogy ez hogy jött ide, kiváltképp Kimi nem, de azért válaszolt.

– Igen, persze, különben nem hordanám…

– És jó is méretben, meg minden? – folytatta tovább Cami. A finn kezdett egyre jobban képzavarba kerülni.

– Igen, de. mégis…

– És menni is tudsz benne? – kérdezte Cam és a szája szegletében mosoly bujkált.

– Persze, de mondd már… – kezdte volna megint a finn, de a csatárlány ismét félbeszakította.

– Akkor menj már a picsába. – vigyorgott most már teljes fogsorral a lány, a mellette álló Valdés és Xavi pedig ’majd megszakadt a röhögéstől. Kimi ezek után durcásan ugyan, de lement, hogy felhozza az alkoholtartalommal nem rendelkező italokat is.

– Ezek meg mégis mik? – bökött Lara a finn által gondosan kipakolt innivalók felé.

– Aminek látszik… Gyümölcslé, kóla, és alkoholmentes pezsgő… – felelte magától értetődően Cami.

– Azt én is látom, te IQ-harcos. De mit keresnek itt? – vonta fel a szemöldökét Lara csípőre tett kézzel.

– Van a társaságban olyan, aki még nem nagykorú, és nem fogyaszthat alkoholt – vigyorgott bőszen bólogatva Camila, mire Lara csak felsóhajtva Leóra nézett.

– Kölyök, remélem, gyorsan tervezed betölteni a tizennyolcat.

– Majd feltalálok egy időgépet és előre megyek az időben július huszonnégyre… – forgatta meg a szemét az argentin, mire Cami felnevetett, és vállon veregette a srácot.

– Tőlem tanul – vigyorgott a lány kihúzva magát, de Leo felháborodást tettetve lesöpörte a válláról a kezét.

– Kikérem magamnak, tanulok én magamtól is. – a társaságban általános jókedv lett úrrá mindenkin, és jó hangulatban folyt tovább az este – kevés tánccal, sok zenével és még több nevetéssel. Camilának pedig sikerült józanon megúsznia az estét – a szó szoros értelmében megúsznia, mert a focisták – persze Kimi vezetésével – úgy gondolták, ha már inni nem iszik, akkor fürdenie szükséges, úgyhogy együttes erővel bedobták a kinti medencébe. Bár télire le volt takarva, de a finn megoldotta azzal, hogy lehúzta a fedelét.

Tekintve, hogy télen Barcelonában sincs medencézésre alkalmas idő, Camila segítséget kért, hogy húzzák ki. A Finn vállalta magára a feladatot, majd mikor a lány a kezét nyújtotta, azzal a lendülettel be is rántotta a pilótát. Vigyorogva mászott ki a medencéből, és mint aki dolgát jól végezte ment fel a szobájába átöltözni.

Az este további része viszonylagos nyugalomban telt, legalábbis a medence nyugalma meg lett hagyva. Néhányan ott aludtak Laráéknál, így Leo, Xavi, Vic, Iniesta és Liz, a többiek pedig hajnalban hazataxiztak.

Másnap Liz is elbúcsúzott, és a fiúk is hazautaztatták magukat – beültek Kimi mögé a még mindig nála lévő Mazdába, mondván ezt ők ki akarják próbálni. Cami a fejcsóválva intett pát nekik, majd visszaballagott a házba, hogy elkezdje az elkövetkezendő uszkve négy hétre tervezett foglalatosságát – magyarán profi szintre fejlesztenie magát Guitar Hero-ban. Easy szinten már minden ment neki, a következő megmászandó lépcső a Medium volt.

El Mundo Deportivo: Lassan fél éve vagy a csapatnál. Mit gondolsz, sikerült beilleszkedni és befogadtak a többiek?

Camila Sánchez: Azt hiszem, erről őket kellene megkérdezni – nevet fel a lány, majd folytatja – Úgy érzem, sikerült a csapat részévé válnom. És a csapat alatt nem csak a harmincfős keretet értem, hanem az egész nagy családot. Mindenkit, aki a Barcelonánál dolgozik, kezdve az öltözőket takarító idősebb hölgytől a segédedzőn és az orvosi stábon át a vezetőségig. Klisészerűen hangzik, de ez az igazság.

EMD.: És a szurkolók? Szerinted elfogadtak?

C.S.: Hát, a Sánchez-dalból, illetve az időnként felvillanó „Szeretünk Cami” feliratokból arra következtetek, hogy igen.

A szurkolókra kitérve… Sok csapatnál mondják, hogy a szurkolók személyesítik meg a tizenkettedik játékost, de ez nálunk tényleg így van. Függetlenül attól, hogy a csapat nyer-e vagy veszít, az elsőtől az utolsó percig éltetik a és bíztatják a pályán lévőket. A legreménytelenebb helyzetekben is bíznak, és ami még fontosabb, hisznek a csapatban és ez erőt ad mindannyiunknak. Ilyenkor elhitetik, hogy történhetnek csodák, és ami azt illeti, történnek is. Szóval rengeteg sikerét és utolsó percben eldöntött meccsét köszönheti a csapat nekik. A Barcánál a hazai pálya tényleg előny.

EMD.: A katalán sztárcsapat tagja vagy. Egy nagy múltú sztárcsapaté. 18 alkalommal nyert spanyol bajnokságot, 24-szer spanyol király kupát, 28 ízben a Gamper-kupát valamint a csapat neve mellé írható 3 UEFA-kupa, 9 Spanyol Labdarúgó Szuperkupa, 2 Európai Szuperkupa, 2 Spanyol Ligakupa győzelem, hogy mást már ne is említsek… Milyen érzés itt futballozni?

C.S.: A Felsoroláshoz csak annyit, hogy kihagytad ’91-92-es szezonban megnyert BEK-et, de amúgy hibátlan. Kérdésedre válaszolván, ez egy valóra vált álom. Leírhatatlan érzés. A Camp Nou gyepén játszani a gránátvörös-kék mezben olyan érzés, amit csak az tud megérteni, aki már átélte. Minden percben azt hiszed, hogy akkor vagy a legboldogabb, de aztán a következőben történik valami, és rájössz, hogy ez még annál is jobb. De egy újabb perc elteltével ez is tovább fokozódik és így tovább. Fantasztikus. A hangulat egy 98 ezer férőhelyes stadionban alapjába véve csak nagyszerű lehet. Ezt a pályán érezni, a szurkolók és rajongók boldogságáért játszani… Az ember leggyengébb pillanataiban is erőt ad.

EMD.: Soha nem jutott eszedbe, hogy vajon jó ötlet volt-e idejönni?

C.S.: Őszintén? Egy percet sem gondolkoztam ezen. Attól a perctől kezdve, hogy a szerződést aláírtam, csak azon jár az eszem, hogyan tudná m a csapatot segíteni. És azon a véleményen vagyok, hogy amíg a visszajelzések, amiket kapok, pozitívak, nincs okom kételkedni magamban.

EMD.: Az eredményességed is ezt mutatja. Negyedik vagy a góllövőlistán 12 találattal a neved mellett. Nem vágysz arra, hogy gólkirály légy?

C.S.: Nem. Ezek csak számadatok. Egyébként pedig a csapat sikerei érdekelnek kizárólag. Nyilván nagy megtiszteltetés, de a focit csapatban játsszák, és néha mi, csatárok, csak jókor vagyunk jó helyen, és a gól sokkal inkább a védőkön keresztülcselező, pontos passzt adó középpályást illetné.

EMD.: Mit gondolsz, van esélye a csapatodnak a bajnokság megnyerésére?

C.S.: Nem szeretnék esélyt latolgatni, egyrészt mert nem ez a dolgom, másrészt mert a futballban bármi megtörténhet – többek közt ezért is szeretik több millióan. De kérdezzetek meg öt hónap múlva.

EMD.: Mi a helyzet a magánéleteddel? Kapcsolatban élsz?

C.S.: Nem, és nem is hiányzik. A munkám mellett amúgy sem lenne rá időm.

EMD.: Sikerült már lakást találnod a Katalán fővárosban?

C.S.: Sajnos még nem akadtam rá a megfelelőre, de lelkesen keresem, addig is, válogatottbeli csapattársamnál, Lara Aberquerónál lakom.

EMD.: Nemrégiben szárnyra kapott a hír – melyet azóta már meg is erősítettek az érintettek – miszerint a csatárlányt szerelmi szálak fűzik a Formula1-es pilóta Kimi Raikkönenhez. Hogy jössz ki Lara barátjával?

C.S.: Eleinte martuk egymást, de aztán segített kocsit venni, és azóta egész jól elviseljük egymást. Viccet félretéve, olyan ő már nekem, mintha a bátyám lenne.

EMD.: Nemrégiben ünnepelted a huszadik születésnapod. Ez úton is boldog szülinapot. Volt nagy buli?

C.S. Én annyit szerettem volna, hogy egy-két emberrel leülünk, koccintunk egy pohár gyerekpezsgővel, de Lara meglepetés bulit szervezett, úgyhogy erről lecsúsztam.

EMD.: Végső soron már csak annyit kérdezek, hogy hogyan érzed magad Barcelonában?

C.S.: Ha röviden kéne jellemeznem, azt mondanám, olyan érzés, mintha hazaértem volna, és ott vagyok, ahol lennem kell. Szeretem magát a várost, a hangulatát, a nevezetességeit, az embereket. Teljesen más, mint Madrid. Nem jobb, vagy rosszabb, csak más. De otthonomnak érzem.

EMD.: Ezzel megköszönöm az interjút, további sok sikert és gyors gyógyulást kívánok a szezon hátralevő részére.

Victoria Canales,

El Mundo Deportivo

2005. 01.19.

15. fejezet - Getting injured

2011-10-23T21:29:00.000+02:00

Meghoztam az új részt, mert nem tudom, mikor lesz legközelebb annyi időm, hogy ideüljek, és befejezzem, úgyhogy ez most rövidebb mint az előző (2100 szó) De akartam valami kis kárpótlást, amiért az előző ilyen sokkára jött - ezért is van már fent :D Többet nem is akarok rizsázni, jó olvasást, és örülnék a komiknak ;)

puszi

15. fejezet

Getting injured

Cam kihisztizte a srácoknál, hogy ne szóljanak se az edzőnek se a dokinak, de Leo foggal körömmel harcolt ez ellen – végül csak belement, de nem tetszését kifejezvén tüntetőleg nem szólt a lányhoz a szállodáig vezető úton. Amikor beértek a szobába Cam már nem tudott a lábára állni és kétszeresére volt dagadva, de csak azért is kardoskodott, hogy ő nem megy orvoshoz, nem tart szünetet, holnapra elmúlik. Így végül Xavinak kellett aljas eszközökhöz folyamodnia, és felhívnia a Ikert, hogy ugyan nevelje már meg a lányt.

– Leszel szíves beszélni az idióta barátnőddel, mielőtt tönkrevágja a karrierjét – morogta Xavi a telefonba, mert már kezdte unni a „Ne vagyok sérült” című lemezt Camila Sánchez előadásában.

– Mit csinált már megint? – sóhajtott Iker, és letett minden kezében levő dolgot, mert tudta, hogy ez nem lesz rövid beszélgetés. Ez részben annak vol betudható, hogy ismerte Camit, és tudta, hogy ha a lány valamit nem akar, akkor nincs az az Isten, aki meggyőzi az ellenkezőjéről.

– Láttad a Valencia elleni meccset? – kérdezte a középpályás, de Iker csak valami nemhez hasonlót mormogott, úgyhogy Xavi belefogott az események felvázolásába. – Rendszeresen rátartottak a lábára, mindig el is sodorták, de az elvetemültje nem ám lecserélteti magát, neeem, végig játssza a kilencvennégy percet. Ráadásul a nyolcvanhetedik percben adott egy gólpasszt Leónak, de közvetlenül miután beadta a labdát rácsúsztak a lábára, ami után már járni is alig tudott. És most kitalálta, hogy nem megy orvoshoz. Nem hallgat se rám, se Vicre, se Leóra. Más meg nagyon nem tud róla, mert ha köpnénk Rijkaardnak az életbe többet hozzánk nem szólna. Már azért is hisztizni fog, hogy egyáltalán téged felhívtalak… - túrt a középpályás a hajába.

– Add oda neki a telefont. – Iker hallhatóan ingerült volt. Tudta, hogy milyen a lány, és lénye egy darabja meg is értette, hogy miért tette, de a többi részének kedve lett volna leordítani a lány haját, és egy józanító pofont kiosztani neki – persze csak finoman.

– Mondd, édes lányom, elment az eszed? – kezdte Iker, mikor meghallotta Cam hangját, aki épp egy köszönésbe kezdett bele. – Mi ez a hülyeség arról, hogy nem nézeted meg a lábad? Felhívnám a figyelmedet arra, hogy ha valami komoly baja van, és nem látja orvos, akkor egy életre vége a karrierednek. Arról nem beszélve, ha teszem azt valamennyire jobban is leszel, de arra még rásérülsz, azzal jobban hátráltatod a csapatot, mint segíted. – Iker tisztában volt vele, hogy észérvekkel nem fogja meggyőzni a lányt, de titkon reménykedett benne, hogy ennyire egyszerűen megoldhatja a problémát. Természetesen csalódnia kellett.

– Nem érted, a csapatnak szüksége van rám és… - kezdte volna Cam magyarázni a bizonyítványt, de barátja félbeszakította.

– Igen, szükségük van Camila Sánchezre. Arra, aki focizik, cselez és gólt lő.. És nem arra, aki pillanatnyilag alakítja a primadonnát, és hisztizik. Fogd már fel, hogy nem tudod egyedül megoldani a problémákat, és segítségre van szükséget – jelen esetben orvosira.

– De ha lesérülök, akkor bukik a biztos helyem a kezdőből, és…

– És inkább elsumákolsz egy sérülést – ami hozzáteszem lehetetlen – de ha teszem azt, mégis sikerülne, pályára lépnél, és egy centimétert sem vinnéd előrébb a játékot. Ezt a csatát nem nyerheted meg. Bárkit megkérdeznék, hogy mit javasol, azt mondaná, hogy most menj egy dokihoz. Ha magadtól nem mész el, esküszöm beszállok az autóba, odamegyek és magam rángatlak el, de abba sok köszönet nem lesz. Szóval fogod magad, és elmész. Most! Mire háromig számolok, már szóltál a srácoknak, hogy segítsenek lemenni. Egy… gyerünk Cami… Kettő… Igyekezz, már veszem a kabátom, és kezemben a kocsi kulcs… Három. Idő letelt. Beszálltam a kocsiba, négy óra és ott vagyok. Ne felejtsd el. Ezt magadnak intézted. Csóközön. – azzal kinyomta a telefont, és valóban elindult Valencia felé.

– Baszki! Ez képes és tényleg idejön – morogta Cam maga elé. Ezt azért ő sem akarta, mert tudta, hogy a fiúnak másnap edzése és meccse van, és ha Valenciába rohangászik érte, meg vissza, akkor nem ér vissza az edzésre, magyarán mondva kezdő sem lesz az esti meccsen. Tisztában volt vele, hogy Ikerben van annyi, hogy tényleg eljön hozzá Valenciába ezért szinte már könyörögve fordult a csapattársai felé.

– Nagyon szépen kérlek titeket, hívjátok fel, és mondjátok meg neki, hogy lemegyek a dokihoz, de tönkreteszi magát, ha idejön. – Camilának ekkor esett le, hogy Iker mit is akart elérni ezzel az egésszel. Ismerte a lányt, jobban, mint bárki, és pontosan tudta azt, hogyha Caminak aközött kell választania, hogy hagyja veszni Iker csapatbeli szerepét, vagy elmegy orvoshoz, gondolkodás nélkül az utóbbit választja. A lány nem örült neki, hogy behúzták a csőbe, de egy pillanatig sem fordult meg a fejében az, hogy esetleg ne úgy cselekedjen, ahogy helyes. Ahogy Iker elvárná tőle.

– Mi a garancia? – vonta fel a szemöldökét Xavi.

– Induljunk el most. Vagy hívd ide a dokit. Az én kérésem. Kérlek! Légyszí srácok! – esdekelve nézett a három fiúra, akik tanácstalannak bizonyultak. Végül Xavi hívta fel válogatottbeli csapattársát, amíg Vic a dokival beszélt, Leo pedig kicserélte a lány bokájának a leges borogatást.

A csapat orvosi stábja rövidesen megjelent a szobában a vezetőedzővel karöltve. Camila holt fehérre sápadt. Ha Rijkaard is itt van, az számára semmi jót nem jelent. Arcát a kezeibe temetve várta a halálos ítéletet.

Csak akkor emelte fel a fejét a tenyeréből, mikor a doki a bokáját kezdte nyomkodni.

– Fáj?

– Ez ugye költői kérdés volt? – nézett Cam felvont szemöldökkel az orvosra, aki csak beletörődve megingatta a fejét. Viszonylag rövid vizsgálat után a doki megállapította, hogy nem tört el, és nem is szakadt szalag – teljesen legalábbis. Részleges szakadás, és minimum három hétre le kell ülni nyugodtan a seggére, és nem mocorogni, mert rossz esetben lesz egy hónap is. Hogy véletlen se erőltesse a lábát, kapott egy csinos párnázott bokarögzítőt, majd a doki a komplett csapatával együtt távozott, otthagyta azonban szállóvendégnek az edzőt. Camila tudta, hogy semmi szükség arra a három hétre, mert Rijkaard most fogja kinyírni.

– Szóval, mikor sérültél meg? – nézett kérdőn a lányra, de mielőtt az válaszolhatott volna Leo kotyogott közbe.

– A kérdés mire vonatkozott? Mikor sérült meg először, mikor sérült arra rá, vagy mikor sérült még arra is rá? – Camila meg tudta volna fojtani egy kiskanál vízben a srácot. Nem is! Fél kanál vízben.

– Nocsak. Ennyi lehetőségem van? Hát akkor kezdjük az elsővel, ugyanis ha akkor lejössz, akkor nincs többi. Ugyebár. Tehát? Hallgatlak.

– A második félidő elején volt az első komolyabb. Albelda rácsúszott a lábamra, de az nem direkt volt, és annyira nem is fájt…

– Szerinted nem volt direkt – szólt bele ezúttal Vic, de miután az edzőtől és Camtól is csúnya pillantást kapott, inkább csöndben maradt a továbbiakban.

– Következő? – nézett az edző a lányra.

– A második félidő fele körül. Nem tudom már ki volt, de az tényleg nem volt szándékos, labdára ment, csak kicsit elkésett… - magyarázta a lány, ám ezúttal is félbeszakítottak, most épp a kis argentín beszélt bele hevesen tiltakozva.

– Ugyan már Cam! Ennyire te sem lehetsz naiv. Mind azért csúszott úgy, ahogy csúszott, hogy sérülést okozzon. Ezen nincs mit vitatkozni meg magyarázni. A bíró azért nem fújta be őket, mert egy köcsög volt, és azt gondolta, hogy csaj vagy és biztos csak szimulálsz. Azon a véleményen volt, hogy egy nőnek nincs helye a férfiak sportjában, a férfiak közt. – Leo látta, hogy Cam felháborodottan közbe akar szólni, de megakadályozta. – Ő lett így, nem én. Én nem vagyok egy soviniszta állat, mint az a kretén. – Rijkaard magasba szaladt szemöldökének láttán kicsit módosította a mondat végét. – A drága, kedves játékvezető sporttárs. – az edzőre nézett, hogy elfogadja-e a titulust, aki elismerően bólintott, az argentinnek meg vigyor kúszott az ábrázatára.

– Van valami abban, amit a Kölyök mond. De nem csak ezért fújtak a Valenciának, hanem úgy egyáltalán. Bármelyik barcelonai játékossal szabálytalankodtak, nem hogy nem fújt, de még meg is dorgálta a sértett felet, mondván nem színészkedjenek. – Xavi szavaira az edző csak mély egyetértésben bólogatott.

– A harmadik mikor volt? – terelte vissza Rijkaard a szót az eredeti témára.

– Leo gólja előtt. Amikor beadtam a labdát Alba telibe találta a bokám. Leo szólni akart, de arcoskodtam, hogy nem kell, és maradtam még. De cserelehetősége amúgy se volt már a csapatnak, és öt percre értelmét se láttam, semmit nem csináltam hál Leónak. – halvány mosolyt eresztett meg a fiú felé.

– A következőt fogod tenni. Mint a kisangyal vigyázol a lábadra, és ha három és fél hét múlva nem produkálsz valami javulást, akkor úgy kiraklak a kezdőből, mint a huzat. Világos? – kérdezte Rijkaard a lánytól, aki úgy ahogy volt, ülve, bal kézzel szalutált egyet.

– Ülve, bal kézzel, sapka nélkül ne, szalutálunk. Műveletlen nőstény – morogta az edző a fejét fogva. A végét persze katalánul, hogy legyen, aki érti a poént.

– Értettem, Főnök – nézett rá megrovón a lány, de az edző nem felelt semmit, csak fejingatva pát intett, és kivonult a szobából.

– Hallottad mit mondott Rijkaard. Fekszik, alszik, és egy hangot nem ad ki – vigyorgott Vic, mire Cam hozzávágta a párnáját, amit pillanatokkal később vissza is kuncsorgott, mondván így nem tud aludni. A kapus pedig rendes gyerek lévén, visszaszolgáltatta a csatárlánynak a párnát – nehogy ez legyen a gyógyulását hátráltató tényező.

Másnap tízkor indultak vissza Barcelonába, és ebédre már meg is érkeztek a katalán fővárosba. Camila persze odacsődítette Kimit, aki amikor meglátta a bicegő lányt fejingatva ment segíteni neki.

– Mit csináltál magaddal, te szerencsétlen? – kérdezte aggódva a finn.

– Aljas rágalom! Én semmit! Az a görény volt… - morogta Cam.

– El ne hidd egy szavát se – ordította oda Samuel a busz mellől vigyorogva.

– Ha nincs akkor arca, lejön a pályáról, és nem sérül le… Ennyire – vette át a kamerunitól a szót Vic.

– Jól van srácok, vágom. Le lehet akadni rólam. – kiabált vissza a lány bepattanva az előtte álló Mazdába. Mazda? Honnan szedett Kimi egy Mazda RX8-at? Ráadásul tuning verziót?

– Honnan van a kocsi? – váltotta szóra Cam a fejében keringő gondolatokat.

– Vettem – jött a tömör válasz a szőkétől.

– Sejtettem. De minek neked tuning autó? – vonta fel Cam a szemöldökét.

– Mert jól néz ki, és jól megy – vont vállat Kimi a szokásos bőbeszédű stílusában.

– Na be ne magyarázd már hogy azért adtad egy kocsiért ki az eredeti árának a dupláját, mert „jól néz ki”! – formált macskakörmöt a kezéből Cam. – Az illegális versenyzés nem szép dolog, Kimppa – ingatta a lány a fejét vigyorogva. Amikor hazaértek Cam tüzetesebben kezdte szemlélni az autót. Többször is körbejárta, amit a harmadik alkalomnál unt meg a finn pilóta.

– Mit keresel? – de a lány csak leintette, és tovább nézegette a kocsit.

– Egyrészt, ha nem lennék félig sánta felemelném a kocsit, és alánéznék. De mivel ezt pillanatnyilag nem tudom megtenni, csak a motorháztetőt nyisd fel kérlek.

– Még egyszer megkérdezem. Mit keresel? – de Cam ismét leintette, így a finn kénytelen volt kinyitni a motorháztetőt. A lány kis kutakodás után elégedetten elmosolyodott, majd kérdő tekintettel Kimi felé fordult.

– Tudtál róla hogy van benne nitró? – a finnek egy pillanat alatt az arcára fagyott a mosoly. – mondd, neked teljesen elment az eszed? Mit gondolsz, ha nekem, mint viszonylag laikusnak tíz percbe telt megtalálni, akkor egy zsarunak vagy bárki ténylegesen hozzáértőnek mennyibe fog? Ha ezt a rendőrség megtalálja, senkit nem fog érdekelni az édes finn pofid, a szöszi hajad, meg a kék szemeid, amiért millió tini lány rajong. Spanyolországban vagy, nem Amerikában vagy Finnországban, ahol mások a törvények. És hozzáteszem rád is vonatkoznak. Szóval valami épkézláb magyarázat?

– Miért gondolod, hogy magyarázattal tartozom neked? – kérdezett vissza Kimi legjobb védekezés a támadás alapon.

– Igazad van, nekem semmi, bár azt gondoltam barátok vagyunk. De Larának annál több. És te magad is jobban jártál volna, ha elsimítod itt az ügyet, de te akartad. – vont vállat Cam, és bár picit rosszul estek neki Kimi szavai, de elindult az ajtó felé. Azzal viszont nem számolt, hogy a lába mennyire fáj. Igyekezett nem törődni vele, de egyre inkább lassított a léptein, amíg meg nem hallotta a finn hangját.

– Cami várj! Nem az enyém a kocsi. Egy haverom hozta át, hogy tartsam itt pár napig, én meg ki akartam próbálni. De ennyi, nem több.

– Ki akartad próbálni? Inkább nem mondom, hogy elmeháborodott vagy, mert sejtésem szerint tudod te az magadtól is. – A finn csak bólintott, majd kikapta a lány táskáját a csomagtartóból.

– Segítsek? – kérdezte Kimi a lány lábára utalva. Cam hálásan bólintott, majd a szőke srác segítségével besántikált a házba.

– Mit csináltál magaddal csajszi? – nézett rá aggódva Lara.

– Miért hiszi mindenki azt, hogy magammal csináltam bármit is?

– Alba? – Cam csak bólogatott, gondolta, hogy a lány látta a meccset. – Remélem, tudod, hogy mi lesz három nap múlva – Lara vigyorából ítélve Cam nem sok jóra számított.

– Őszintén? Fogalmam sincs.

– Akkor számolj utána. Ma van negyedike.

– Négy. Négy meg három az hét – Lara tekintetéből azt tudta kiolvasni, hogy ennyire még ő sem lehet fatantuszos.

– Szerinted tényleg ennyire sötét? – fordult a szőke lány a barátjához.

– Ilyen mértékű hülyeséget nem lehet megjátszani – vigyorgott a finn.

– A születésnapod, gyökérkém – ölelte meg Lara, Cam pedig a homlokára csapott.

– És tényleg. Remélem nem terveztél semmit… - puhatolózott Cam.

– Úgy ismersz te engem? – a lány sunyi vigyorából Cam már tudta, hogy ezt nem fogja megúszni.

– Lara Aberquero!

– Jól van, na. Meglepetés bulit. De ígérd meg, hogy meglepődsz! – más lehetőség nem lévén, és mást nem tudván felajánlani, Cam megígérte, hogy megteszi a lehető legtöbbet, hogy úgy tűnjön, mintha élvezné a bulit.

14. fejezet - Whati if...?

2011-10-19T20:58:00.002+02:00

Ég a bőr a képemről, hogy csak most hozom a frisst. de kicsit ráfeküdtem a tanulásra, aminek azért látható eredménye is lett, mert ilyen jó évkezdésem utoljára körübelül negyedikes koromban volt :D (jó, az olaszt nem számítjuk, mert az nem mérvadó.... :D) De most visszatértem/megtértem vagy miafene, és hoztam egy gigászian hosszú részt, csak és kizárólag Nektek ;) 3000 szó felett járunk, és így is ez rész, amit még beleírtam volna... Nos az nincs benne, hanem majd a következő fejezetben, amit igyekszek majd nem egy hónap múlva hozni. De most elsősorban azt szeretném, hogy elnyerje a tetszéseteket az új rész - és esetleg írjatok komit, bár ezt nem várom el tekintve, hogy milyen csúnya voltam, hogy ennyire megcsúsztam a fejezettel.

dee, most akkor dobpergést, és itt a rész.

Ja még annyit akartam, hogy nem néztem át, tehát tekintsetek el légyszi a gigantikus helyesírási hibáktól - vagy ami nagyon bántja a szemeteket, az írjátok meg nyugodtan :) Köszönöm előre is, és millió puszi nektek

Dorcsy

14. fejezet

What if...?

Amikor Liza felriadt a Camitól kapott SMS hangjára leginkább a pokolban kívánta viszontlátni a lányt, de aztán végül hatalmas sóhaj kíséretében felhívta, aki elregélte neki a rövid sztoriját. Közben persze az addig Liz mellett alvó Cris is felébredt, mitöbb, fel is ült az ágyban.

– Na, mi az? – kérdezte „jó reggelt csókot” lopva barátnőjétől, aki bár már több hónapja nézegethette kedvére a portugál focista felsőtestét, a látvány még mindig beléfagyasztotta a szót.

Liz az ágy mellett levő fotelban heverő pólóért nyúlt, hogy hozzávágja az önelégülten vigyorgó Ronaldóhoz.

– Vedd fel, és ne röhögj! – morgott a kapuslány, majd miután hosszabb időre el tudta szakítani tekintetét a fiú felsőtestétől – amelyet immáron fehér póló fedett – belekezdett. – Cam valószínűleg eget rengető hülyeséget csinált – megint.

– Mit? – sóhajtott fel a fiú.

– Konkrétumokat nem tudok, csak sejtéseim vannak, amik remélem nem fognak beigazolódni. – ingatta a fejét Liz, majd gyorsan magára kapkodva ruháit, a fürdőbe belibbenve egy leheletnyit szalonképesebbé varázsolta magát.

Amikor visszament a szobába Cris még mindig az ágyban tanyázott – ismételten póló nélkül.

– Direkt szívatsz, igaz? – nézett kérdőn Liz a fiúra.

– Most miért? – vigyorodott el a portugál.

– Mert pontosan tudod, hogy ilyenkor legszívesebben rád ugranék – motyogta a lány immár az ágyszélén ülve, szinte Cris szájába.

– És mi akadályoz meg benne?

– Hat betű, C-vel kezdődik, és „amila” a vége. Ha megtudtam valamit, majd szólok. – gyors csókot nyomott barátja szájára, majd kisétált a szobából, el arra, amerre a nappalit sejtette.

Cam mindeközben kisebb méretű idegösszeroppanás szélén állt, és a tudat, hogy a leghalványabb emlékképe sincs azt illetően, hogy kivel feküdt le rettentően bosszantotta. A másodperceket óráknak érzékelte és a létező összes variációt lejátszotta fejben a legrosszabbtól a legjobbig – már ha egyáltalán létezett ilyen. Mindemellett persze iszonyatosan sajgott a feje az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően.

Amikor Liz leért Cam a száját rágcsálva szuggerálta a vele szemben levő üvegasztalt, mintha csak mozgásra akarná bírni.

– Essünk túl a „jajj de ki vagyok borulva” és a „de megviselt” részeken és térjünk a lényegre. Remélem, azért tudod, mit hagytam ott érted. – huppant le a kapuslány Cam mellé.

– Sejtem. Perverzül vigyorgó félmeztelen Ronaldo? – nézett kérdőn barátnőjére a barcelonai csatárlány, mire Liz csak megforgatta a szemeit. – Crisnek mit mondtál hova jössz?

– Hozzád. De annak a lehetőségét meghagytam neked, hogy zseniálisan magas intelligenciád megcsillogtasd előtte.

– Korán van, másnapos vagyok és fáradt. Ne beszélj rébuszokban.

– Déludtán négy van és nem érdekel a nyomorod – vigyorgott Liza. – Amúgy nem mondtam neki semmi konkrétat, csak, hogy szokásodhoz híven megint hülye voltál.

– Undok vagy. De azért kösz. Ki vele, mit csináltam tegnap?

– Cipő nélkül táncolás?

– Megvan, ugorjunk.

– Szokásos Lara-Cami asztaltánc-scene… - Cam intett, hogy sorolhatja tovább.

– Iker smaci?

– Hál Istennek emlékszem rá…

– Na, mesélj! Mindig is érdekelt, hogy csókol az a pasi…

– Hé! Neked barátod van!

– Jól van, már kíváncsiskodni sem szabad? – játszotta a sértődött kisgyereket Liza. – Összegabalyodtál az argentin törpehörcsöggel is…

– Leóval? – Cami őszintén meglepődött. Ez a rész valahogy kiesett.

– Ühüm, annyira össze voltatok simulva, hogy nem tudtam, hol végződik az egyiktök, és hol kezdődik a másik…

– Na ez új. Tehát lehet, hogy ő volt?

– Megeshet. – vont vállat Liz.

– Liiz! Nem kérhetem el Victől a komplett vendéglistát, hogy minden pasitól megkérdezzem „Bocs, nem rémlik valami, amiben szerepelek én, te meg egy ágy?” vagy esetleg szimpatikusabb a „Nem emlékszel, hogy hót részegen véletlenül nem veled feküdtem-e össze? Nem? No sebaj, majd máskor”?

– Túlreagálod. Amúgy meg Vickel is táncoltál.

– Ennyi erővel felírhatnánk Kimit, Crist, Sergiót, Davidet, Puyolt, Xavit, Iniestát, meg a Barca többi húsz játékosát is…

– Cris, Kimi és Sergio kizárva…

– Jogos. Annyira részeg még én se lehetek, hogy a barátnőm pasijára másszak rá.

– Jó, tehát három kihúzva.

– Juhú, egy lépéssel sem vagyunk előrébb, most már csak cirka kilencvenkilenc pasi lehet a listán. Minő boldogság.

– Ne ironizálj. Másnaposan még annyira sem megy, mint egyébként.

– Baszki! – csapott Cam a fejére, amit utólag százszor megbánt, mert még jobban megfájdult a feje. – Rijkaard tömegmészárlást fog véghezvinni, hogy aztán a téli átigazolási szezonban új csapatot vásároljon. – Liz láthatóan nem értette a szituációt.

– Holnap megyünk Valenciába. Fél nyolckor indulunk a stadion elől. Mindenki olyan másnapos lesz, amilyet katalán drukker még nem látott. Holnapután meccs, úgy, hogy részemről az, ha eltalálom a labdát, már hatalmas teljesítmény.

– Nyugtasson a gondolat, hogy ha az edző kinyír, nem aggaszt többé a ma hajnali partnered kiléte – vigyorgott Liz, de Camitól csak egy lesújtó tekintetet kapott.

– Nem tudom, feltűnt-e, de ezzel nem segítesz! – morogta a csatárlány. Nem volt jobb ötlete, mint kivárni, és abban bízni, hogy idővel esetleg elfelejti a történteket. Csak hogy a képlet nem volt ennyire egyszerű. Ugyanis hiába nem tudta a srác kilétét, tökéletesen emlékezett rá, milyen volt, és a helyzet úgy állt, hogy egyáltalán nem a „könnyen felejthető szex” kategóriába tartozott.

Nem sokkal ezután leballagott a lépcsőn Kimi – akinek láthatóan semmi baja nem volt –, illetve Lara, aki inkább „faltól-falig támolygott” mint egyenesen járt.

– Baszki, soha többé ne lássak alkoholt – mondta a szőke lány, mire Liz és Cam összenézett, és egyszerre szólalt meg:

– Még legalább két napig, mi? – Ha lett volna annyi ereje, minden bizonnyal lesújtóan nézett volna a két lányra, de már azt is értékelte, hogy nem hatot lát belőlük, hanem tényleges mennyiséget.

– Cam, mehetünk haza? – kérdezte Kimi, mire a lány lelkes bólogatásba kezdett. Elfeledkezett ugyanis arról, hogy mennyire fáj is a feje. Az egyik kezében a cipőit cipelve, a másikkal a halántékát masszírozva vonult ki a rájuk váró taxihoz. Nem kérdezett semmit, csak fejben feljegyezte, hogy ezért majd illene megdicsérni a finnt. Majd egyszer…

Otthon úgy, ahogy volt, bedőlt az ágyba – véget akart vetni ennek a pocsék két napnak. Másnap reggel Kimi ébresztette, és amennyire be tudta határolni a Nap vagy nem kelt még fel, vagy nagyon be volt borulva.

– Mi lelt téged, hogy január másodikán hajnalban nem hagysz békén aludni? – morogta Cam a párnájába és a fejére húzta a takarót, amit a finn azzal a lendülettel le is rántott onnan, és a sarokba hajított.

– Tájékoztatásul mondom, hogy negyvenöt perc múlva a Camp Nou előtt kell állnod, és mint a kisangyal felmasírozni a buszra, ami elrepít Valenciába.

– Bassza meg! – Cam úgy ugrott ki az ágyból, mint akit darázs csípett meg. Egyből berohant a fürdőbe, és készülődni kezdett, Kimi pedig mint aki dolgát jól végezte masírozott ki a szobából. Cam a zuhany után egy kicsit az arcát tette rendbe – levakarta a sminket a képéről, átfésülte a haját, fogatmosott –, majd a szobájába visszatérve felvette a csapat egyen melegítőjét egy szintén Barcelona mintájú pólóval, illetve a cipzáras melegítő felső alá egy polárpulcsit is magára húzott – szintén csapatemblémával ellátva.

A sporttáskájába bedobálta a szükséges cuccokat – váltásruha, két csapatmelegítő szett, mez, edzőcucc, cipők, sípcsontvédő, neszesszer, laptop, töltő, telefon, majd mikor késznek nyilvánította, berántotta a cipzárt, fejébe húzta a kapucnit, és levágtatott lépcsőn. A konyhában a finn ült az asztalnál az ujján a kocsikulcsot lóbálva.

– El tudsz vinni úgy, hogy tizenkét perc alatt odaérjünk? – Kimi enyhén lenéző tekintettel nézett vissza a lányra. – Jó, hülye kérdés. Menjünk! – adta ki Cam a parancsot, majd lerohantak a garázsba és bepattantak Cam Mercijébe.

– Tudod Kimppa azt hiszem, jövök neked eggyel. – nevetett fel a lány már a kocsiban ülve.

– Eggyel? Tegnap hívtam taxit, ma felkeltettelek, elhozlak. Bárhogy számolom ez csak idén, már három. És hol van még az év vége – vigyorodott el a szőke is.

– Majd ha nagy leszek, meghálálom – kacsintott mosolyogva Cam a fiúra, pont abban a pillanatban, hogy az kicsit driftesen megállt a stadion parkolójában. A lány az órára pillantott. 7:29.

– Isten vagy! – vigyorgott a finnre, majd puszit nyomott az arcára és kiugrott a kocsiból. – Larát csókoltatom. Használjátok ki, hogy nem vagyok otthon. – vigyorogva csukta rá az ajtót a fejingató Kimire, majd a busz felé sietett. A cuccát a busz oldalában lévő csomagtartóba dobta, majd Ronaldinhóval együtt szállt fel a buszra, ahol rajtuk kívül már mindenki a helyén csücsült – Rijkaard szinte a sofőr szájában.

–Á, Sánchez! Pontos, mint mindig! – ironizált az edző.

– Magának is jó reggelt, főnök! – A lány kényelmes léptekkel a busz hátuljában levő ötös üléshez ballagott, ahol már ott ült Valdés, Xavi, Messi, Iniesta és Puyol.

– ’Reggelt, srácok! – szokásához híven, az öt focistán végigtelepedve feküdt le – alvási célzattal, természetesen. Minden idegenbeli meccsre így utaztak, és a lány rendszeresen végigaludta az utat. A feje került a kapus ölébe, aki egyből betuszkolta a pulcsiját a lány feje alá. A dereka térsége Messi ölében nyugodott, a lábai pedig – amelyekről gyorsan lerúgta a cipőt – Iniesta és Puyol lábán nyúltak végig.

Alig indult el a busz, a lányt máris elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy valaki az arcát simogatva próbálja keltegetni. Mikor résnyire kinyitotta a szemét Vic vigyorgó arcával találta szemben magát.

– Jó reggelt, álomszuszék! Megérkeztünk Valenciába. Az idő pocsék, és hideg van, de az általad ágynak használt csapattársaid szeretnék elhagyni a buszt.

– Miért nem vagy te másnapos? Miért nem vagy te fáradt? Miért vagy te ilyen kibaszottul idegesítően vidám? – morogta a lány miközben nagy nehezen feltápászkodott az eddig fekhelyéül szolgáló széksorról. A kapucniját a fejébe rántva mászott le a buszról és kikapta a cuccát a csomagtartóból.

A szállodába beérve már épp a hall és a recepció felé indult volna, amikor Vic mellé ért és a másik irányba húzta.

– Második. Tárgyaló. Csapat eligazítás. – Camilának kedve lett volna képen törölni a fiút, de aztán rájött, hogy azzal is csak értékes energiát fecsérelne el, ráadásul Vic jókedve is hatványozottan jelentkezne, úgyhogy letett róla.

A tárgyalóban egy nagy, ovális asztal körül ültek, és Rijkaard osztotta az észt, a Valenciában töltött napok programjáról. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Cam az asztalra borulva aludni kezdjen, mindössze az gátolta meg benne, hogy hol a jobbján ülő Vic, hol a balján helyet foglaló Leo bökdöste meg, hogy ennek nem most van az ideje. A megbeszélés végén abban maradtak, hogy két óra múlva lesz a csapat edzése.

Végre felmehettek a szobáikba táskástul, mindenestül. Cam szokás szerint a Xavi, Leo, Vic triumvirátussal volt egy szobában – révén egyedüli lányként nem kap külön szobát.

– Most őszintén. Rijkaard normális? Két óra alatt nem lehet aludni, de egyéb elfoglaltsághoz meg sok. Elmeháborodott az az ember – morgott a lány, miközben ledobta magát az ágyára. A szobaajtón belépve egy nappali szerű helyiségben találták magukat, és innen nyílt két ajtó – a négyágyas háló illetve a fürdő.

Mindattól függetlenül, amit elmondott, lerúgta a cipőjét és végigdőlt az ágyon, mondván ő aludni akar. Egy perc nem telt el, és érezte, hogy besüpped az ágy, és mellé leülő argentin elkezdte csikizni.

– Elmebeteg! Hagyd már abba! – visította Cam nevetve.

– Ne aludj! Te magad mondtatd, hogy nincs rá elég idő.

– Akkor mégis mit csináljak? Üljek a szobában és malmozzak? – vonta fel a szemöldökét a lány.

– Ne ironizálj, mert nem megy – vigyorgott fel a telefonjából a Cammel szemközti ágyon ülő Xavi.

– Nem hiszem el, hogy mindenki ezzel baszogat! – ingatta a fejét Cam.

– Gyere FIFÁ-zni! – rángatta Leo Cam karját.

– Hagyjál már a hülyeségeiddel, dehogy megyek – mondta Cam, s azzal elővette a táskájából a laptopját, és az ágyon végignyúlva bekapcsolta azt és fellépett MSN-re, annak reményében, hogy a madridi ismerősei közül valaki elérhető. Nem bírta ki, hogy ne írjon rá Larára, akinek az állapota Elfoglalt volt, és közvetlen alatt Kimié pedig Nincs a gépnél. „remélem, hasznosan töltitek az időt ;)” – pötyögte a billentyűzeten, majd vigyorogva elküldte az üzenetet.

Hiába böngészte a listát senki nem volt elérhető, úgyhogy az állapotát „Rejtve kapcsolódik”-ra váltotta, és lehajtva a laptop tetejét kimászott a nappaliba.

– Kamus dög vagy, Kölyök! – adott egy sallert az argentinnek. – Nem is FIFA, hanem Need for speed.

– Azt ne mondd, hogy az jobban érdekel, m int a foci. – hitetlenkedett Leo.

– Pillanatnyilag égek a vágytól, hogy elverjelek titeket. – majd kért egy joystickot, és beszállt a játékba. A két óra gyorsan elröpült, és már az edzőcuccal a táskájukban szálltak fel a buszra, ami elvitte őket a pályához. Cam ezúttal az utolsó kettes ülésen foglalt helyet, az ablak mellé, és bedugta a fülébe az I-podját. Csak annyit érzékelt, hogy Leo leült mellé. A fülében Dani Martin andalító hangja szólt, és lehunyt szemmel élvezte a zenét. Az rántotta ki a gondolataiból, hogy a mellette ülő srác megbökte.

– Nem alszok. Csak relaxálok – fél szemmel nézett a fiúra, aki aprót bólintott, úgyhogy visszatemette magát az El Canto del Loco énekesének hangjába.

A pályára érve egyből átöltöztek, és kimentek a gyepre. Camin hosszú ujjú melegítő felső és hosszúnadrág volt – alatta a mezalsóval – de így is fázott.

– Ahogy látom, kicsit fagyos a hangulat a társaságban. Melegedésképp tíz kör futás. – A Barca játékosai valahogy nem tudták értékelni az edző humorát, de zokszó nélkül nekikezdtek a köröknek. Caminak be kellett látnia, hogy az edző szavai igaznak bizonyultak – a második megtett kör után már egy cseppet sem fázott.

A futás és nyújtás utáni sprintgyakorlatok még viszonylag jól mentek a lánynak – bár bőven a „versenyideje” alatt teljesített, de elfogadható eredményeket hozott. Amikor azonban labdával kezdtek el foglalkozni, siralmas teljesítményt nyújtott. A kaput ritkán találta el, ha sikerült akkor is erőtlen vagy lecsúszott lövésről volt szól.

– Sánchez! Ha így folytatod, holnap este a padról nézed végig a meccset. – közölte a lánnyal az edzés végén Rijkaard. Cam nem felelt semmit, csak bólintott – tudta, hogy a férfinek igaza van, és jogos lenne, ha nem tenné a kezdőbe.

A szállodába visszaérve a csapat elfogyasztotta a közös ebédet, majd ismét a tárgyalóba vonultak, kielemezni az ellenfél játékát, illetve kitalálni a taktikát. Milliószor megnézték a Valencia előző meccsét, lassítva, több szögből, elemezték a taktikai felállást, a játékmódot, a játékosok személyes képességeit – magyarán jelesre felkészültek belőle. És bár Camila rendszerint mindig kivette a részét a munkából, és jobbnál jobb ötletekkel állt elő a felállás kidolgozását illetően, most bár próbált koncentrálni, a fáradság mindig úrrá lett rajta, és lekapcsolt az agya.

– Na jó, most szépen felmész a szobánkba, letusolsz, és alszol, mint a kisangyal, kipihened magad, mert holnap szükségünk lesz rád – mondta neki Vic, miután kiszabadultak a tárgyalóból. A lány bólogatott, és vacsora után úgy tett, ahogy a kapus kérte – zuhanyozott, és lefeküdt aludni. Az álom hamar rátalált, és mélyen elnyomta. Másnap reggel szinte fitten ébredt, bár az edzésen kiderült, a kellő sebessége még mindig nem volt meg. De a helyzet már mérföldekkel jobb volt – mind futómennyiségben, mint labdakezelésben. Az edzés végi levezetőfutások után visszamentek a hotelba, ahol a tárgyalóba beülve Rijkaard ismét beszélni kezdett.

– Könyörgöm, mondd, hogy rövidre fogja – tette össze a kezét Cami, mire a mellette ülő Valdés csak elvigyorodott.

– Akkor a holnapi kezdőcsapatot ismertetném, aztán mehettek Isten hírével, ötkor az aulában várok majd mindenkit. Tehát. A kapuban Valdés, ez gondolom tiszta volt. A jobb szélen Belletti, baloldalon pedig van Bronckhorst. A védelem közepén Puyol. A középpályán Xavi, Iniesta, Deco és Ronaldinho. A csatársort pedig Messi, Eto’o és Sánchez alkotja majd – megelőlegezett bizalommal. – Még elmondta a taktikát, hogy ki mikor megy vissza védekezni, illetve kíséri fel a támadást, majd valóban útjára engedte játékosait. Cam a szobában tett látogatás során magára kapta a fürdőruháját és a szálloda uszodájába ment. A medencébe fejest ugorva kezdte róni a hosszokat. Bár kifelé nem igazán mutatta, belülről üresnek érezte magát. Szüksége lett volna valakire, aki mellette van, aki szereti, mentális biztonságot ad neki. Aki mellett tudja, hogy semmi baj nem érheti. Valaki, akiben feltétel nélkül megbízik. De a szilveszter éjjel történetek csak még zavarosabbá tették az életét. Egyszerűen besokallt. Változtatni akart, lehetőség szerint minél előbb.

Nagyjából félóra úszás után szállt ki a medencéből és tekerte maga köré a fehér fürdőlepedőt alaposan végigtörölve magát. Mikor felért a szobába csak egy gyors e-mail és MSN vizitet tartott, és elvigyorodott, amikor látta Lara válaszát. „Naná hogy hasznosan. Kimster isteni az ágyban… részletekre is kíváncsi vagy? :D” gyorsan bepötyögött egy „attól mentsen meg az úristen” választ és elküldte, majd kikapcsolta a gépet, és fülébe dugta az I-podját. Félig csukott szemmel hallgatta végig a szokásos zenelistáját. Ebéd közben szinte senkihez nem szólt, ha igen, akkor is csak tőmondatokban, majd ebéd után újból a zenehallgatásba temetkezett. Nála ez már bevett rituálé volt, főleg fontos meccsek előtt – és ez most kétségkívül fontos meccs volt.

Fél hatkor érkeztek a Mestallába, és a vendégöltözőbe vetették magukat. Cam az öltözőben gondosan felgumizta a haját, majd szemlélte egy darabig az előtte heverő mezt. Még midig hihetetlennek tartotta, hogy az álma valóra válik, és a Barcelona első csapatát erősítheti.

– Ébresztő kislány, mennünk kell – bökdöste meg vigyorogva Vic, Cam pedig egy hálás mosolyt vetve a fiúra a sportmelltartójára húzta a mezt, majd a melegítő felsőt, és a srácok nyomában kisétált bemelegíteni.

Amikor megkapták a jelzést, a játékvezetőkkel legelöl libasorba álltak, és kivonultak a pályára. Cam szokás szerint az oldalvonal mentén leguggolt egy pillanatra, és végigsimított a gyepen az égre nézve, majd felállt a két csapat egymás mellé, sorban. Aztán a Barca játékosok mentek lepacsizni a hazai csapat focistáival, majd a két csapatkapitány kezet fogott a bíróval és a partjelzőkkel illetve lerendezték a formaságokat. Cam eközben gondosan a kispadra dobta a melegítőjét.

Cam bizton állította, hogy élete legnehezebb mérkőzése volt. Nem csak azért, mert a csapat rettentő fáradt volt. Persze, nyilván ez is szerepet játszott benne, de nem ez volt a fő, a mindent eldöntő ok. Hanem az, hogy az ellenfél játékosai rendre mindig durván léptek be, és rátartottak a csatárok lábaira, a játékvezető pedig mindig nekik fújt. Camila bokáját többször derekasan eltalálták, ám a lány mégis a végsőkig kitartott és pályán maradt. Vic és Leo is látta, ahogy odacsúsztak a lánynak, és mindketten tudták, hogy ez simán sérülés, de mégsem szóltak egy szót sem, mert tudták, hogy Cam hajthatatlan, és az életben le nem tudnák ültetni a padra.

Amikor a meccs vége előtt is a hazaiak vezettek egy góllal, a lány már az egész csapaton érezte a reményvesztettséget és a csalódottságot, és tudta, hogy ez így nincs rendben. És akkor valami megtört benne. Milyen jogon jön a Valencia ahhoz, hogy megverje az Ő csapatát? Hogy agyonrugdossa az összes játékostársát? Kétszeres erőbedobással kezdett futni, és menni a labdákért, és bár a lába piszkosul fájt, mindent megcsinált. Még a Valencia kapuja előtt beadta a labdát, aztán érezte, hogy rácsúsznak a lábára és a földre rogyott. A labdát kapó Leo viszont bepöccintette a játékszert a hálóba. A lány hallotta, ahogy a játékvezető a sípjába fúj érvényesítve így a találatot. Megkönnyebbült, és hátradőlt a fűben. Úgy érezte, a szívéről mázsás súly esett le. Leo rohant oda hozzá egyből, hogy megölelgesse, majd az egész csapat csatlakozott hozzá. Az argentin szélső már jelezni akarta Rijkaardnak, hogy küldjék be a csapatorvost, és készítsék a cserét, de Cam legyintett, hogy nem kell, a hátralevő két percet simán kibírja. Leo – bár nem tetszett az ötlet neki – de végül rábólintott, Cam pedig hálás mosolyt küldött felé.

Végül a hármas sípszó elhangzásának pillanatában az állás maradt egy-egy. Cam végül a gól után még öt percet volt a pályán, bár igazából csak statisztikailag, mert sok hasznosat nem csinált. Erről mondjuk részben Leo is tehetett, mert mindig elkérte az esetleges labdákat, Cam emberét is támadta, és a lány helyén indult be. A csatárlány pedig ezért iszonyatosan hálás volt a fiúnak, mert az is komoly fájdalmat okozott neki, hogy szimplán sétáljon, nemhogy még fusson és focizzon.

A lefújás után Leo sietett a lányhoz, és oldalról átkarolva segített neki elhagyni a játékteret.

– Egy idióta vagy. Remélem tudsz róla, hogy Rijkaard ki fog nyírni, ha lesérülsz – morogta a fiú mikor leértek a lelátók alatti, öltözőhöz vezető folyosóra.

– De nem fogok! – kötötte az ebet a karóhoz Cam.

– Nyilván úgy áll a helyzet pillanatnyilag, hogy sérülésmentesen megúszod. – a fiú hangja tele volt iróniával, ugyanakkor Cam érezte benne, hogy aggódik érte.

– Nem akarok lesérülni! Nem akarok kiszolgáltatott lenni! Nem akarok akár csak egy napra is abbahagyni a focit! Szükségem van rá, mint az oxigénre, a vízre. Ez az életem, nem érted? Ha abba kéne hagynom… Abba belehalnék – a lány szemében könnyek ültek a monológja végére. Leo csak óvatosan magához húzta a lányt, és a hátát simogatva próbálta vigasztalni. Cam csak ekkor értette meg, hogy teljesen irracionális Kölyöknek hívnia a srácot, mert bár lehet, hogy csak tizenhét éves, de érettebb, mint sokan gondolnák róla. És ezért elsősorban az ilyen helyzetekben volt hálás, mert a fiú mindig tudta, hogy mit kell tennie vagy mondania. Tudta, hogy néha minden kimondott szó kevés, és csak egy ölelésre van szüksége, néha pedig világot rengető hegyi beszédekre. Jelen esetben az előbbi volt életben.

13. fejezet - A stranger in my bed

2011-09-23T21:57:00.001+02:00

Ég a bőr a képemről, hogy 12 nap után tudom csak hozni a frisst, de Dorcsy's world-ön (ami amolyan személyes blog) beszámoltam, minden okról, hogy miért is voltam a halálomon :D - és mint ma kiderült, nem hiába, mert mégis megyek sporttalira, távolt ugrani :D úgyhogy nagy a boldogság. Megint nem lett túl hosszú fejezet - olyan 1700 szó körül, de remélem azért majd írtok komikat - az előző fejezethez érkezetteket ez úton is köszönöm. :)

Ja még annyit akartam, hogy köszönöm, hogy ilyen türelmesek voltatok, és remélem tetszeni fog a rész ;)

millió puszi

Dorcsy

13. fejezet

A stranger in my bed

(Katy Perry - Last Friday Night)

Észre sem vették, és már nyakukon volt a harmincegyedike. A madridiak többsége, már előző nap megérkezett, így a lányok az év utolsó napjának szinte egészét készülődéssel töltötték az emeleten. Az öt srác pedig a nappaliban ücsörgött, és fejingatva kérdezte egymástól, hogy mi az istent kell így ráfeszülni egy szilveszteri bulira. Persze a látvány, ami a lányok lejövetelekor eléjük tárult, nyilván nem volt ellenükre, sőt mitöbb, meglehetősen kedvükre való volt. Az alapszín szinte mindenkin a piros vagy annak valamilyen árnyalata volt. A sorból Liz lógott ki egyedül a krémszínű koktélruhával és a hozzá viselt hasonló színű cipővel, illetve kiegészítőkkel. A haja helyenként fel volt tűzve, de nagyjából a fele, tincsekben lelógott. A mellette jövő Camila világ életében utált kiöltözni, így most is inkább sportos mintsem elegáns vonalon indult el – egy piros-fekete csíkos, háromnegyedes ujjú, ejtett nyakú pamutruhát választott, fekete cipővel, és az Ikertől kapott fülbevalóval. Hosszú barna haja loknikban omlott a vállára, a szeme pedig nemes egyszerűséggel csak ki volt húzva. A két lány mögött lépdelt Cece, aki egy bordó, félvállas szaténruhát viselt, aminek az ujja egészen bő volt. A mini ruhához fehér cipő és kistáska dukált, cseresznyés kiegészítőkkel. Sötétbarna haja pedig szög egyenesre lett vasalva. A Sevilla középpályása mellett Sara sétált, szintén egyenes hajjal egy tűzpiros, pántnélküli, fodros aljú selyemruhában, szintén piros táskával és cipővel, valamint ezüst, szívet formázó ékszerekkel – amiket Sergiótól kapott karácsonyra. A sort Lara zárta Marisollal az oldalán. A barcelonai középpályás egy combközépig érő, mellrésznél zebracsíkos, onnantól pink színű fodros, pántnélküli selyemruhát viselt fekete cipővel, és ezüst nyakláncot meg fülbevalót. Szőke hajába a hajsütővasnak köszönhetően rengeteg hullám volt. A Valencia hátvédjén egy egyszerű, korallszínű, pántnélküli mini ruha volt, fekete övvel, cipővel és kiegészítőkkel.

A nappaliban gyülekező öt srác elismerően érte végig a lépcsőn leérkező lányokat. Cris büszke tekintettel kapta ki Lizát a sorból, és adott leheletfinom csókot a lány ajkaira. A portugálhoz hasonlóan cselekedett Kimi és Sergio is – ki-ki a maga barátnőjét üdvözölve.

Cam odasétált a kísérőjéül szolgáló Iker mellé, aki középkori grófokat idézve hajolt meg a lány előtt, aki nevetve pukedlizett a fiú előtt, majd egymásba karolva indultak ki a taxihoz.

– Még oda se értünk, de már utálom ezt a cipőt – motyogta a szája sarkából Cam, mire Iker jóízűen felnevetett.

– A szépségért meg kell szenvedni – kacsintott a madridi kapus.

– Szóval, szerinted magassarkú nélkül nem lennék szép? – nézett felvont szemöldökkel a lány Ikerre.

– Mindenhogy gyönyörű vagy. – a fiú arcán őszinte mosoly ült, Cami pedig egy leheletnyit elpirult. Az úton már több szó nem esett köztük, csak mikor egy sarokra Valdés házától kitette őket a taxi. Azért ilyen messze, mert az egész utca tele volt parkoló autókkal. Mellesleg meg, ha nem tudták volna, hogy melyik a katalán kapus háza, akkor is könnyűszerrel rájöhettek volna a kivilágításból, az ordító zenéből, és a tömegből.

– Azzal tisztában voltam, hogy meghívott pár Barca játékost. De nem úgy gondoltam, hogy a kéziseket meg a kosarasokat is, a felsővezetőkkel együtt – motyogta Cam, mire Iker felnevetett.

– Vicet ki fogom nyírni, hogy ennyit gyalogoltat ebben a cipőben – morgott Lara, mire Kimi csak vigyorgott.

– Nem azért édes, de ha kétszáz métert nem tudsz benne sétálni, hogy tervezted eltölteni ezt a cirka hét órát benne? – a vigyorgáshoz csatlakozott a többi vele egynemű is, de csak egy vállba bokszolást kaptak.

– Kimi, ti finnek a bulizásról vagytok híresek. Nem hallottatok még „cipő nélkül asztalon táncoló” lányokról? – kúszott féloldalas mosoly Cece arcára, a többi lány pedig helyeslően bólogatott.

– Jó estének nézünk elébe – nevetett fel Sara. Kivétel nélkül mindenki vele kacagott.

Ahogy beléptek a hatalmas ház kapuján egyből összetalálkoztak a házigazdával.

– Csak így egyedül? – vonta fel a szemöldökét Cam arra utalva, hogy kísérő nélkül álldogált és fogadta a vendégeket.

– Áh, annyi csaj lesz itt, biztos találok. – egy kacsintás kíséretében két puszit nyomott a lány arcára, aki gyorsan bemutatott mindenkit a kapusnak, majd beballagtak a nappaliba, ami külön erre az alkalomra volt berendezve. Az egyik sarokban néhány kanapé volt, sorban a falak mellett pedig asztalok, körülöttük székekkel, ahova kisebb-nagyobb asztaltársaságok tudtak leülni. A bejárattal szemközt egy bárpult volt, ami mögött két srác és két lány osztogatta az italokat, koktélokat. A nappali közepe hatalmas tánctérré lett alakítva, a zenét pedig a bárpult mellett helyet kapó DJ szolgáltatta. Az egyik sokszemélyes asztal mellett foglaltak helyet – persze már a welcome-drinkkel a kezükben.

Alighogy leültek Cami észrevette a feléjük tartó, vigyorgó fejű Leót.

– Helló, Kölyök! – húzódott mosolyra a lány szája, miután megölelte a fiút, majd bemutatta mindenkinek. Cami jókedvűen kortyolgatta az éppen aktuális italát, és határozottan jól üldögélt ott az asztalnál, amíg körülötte folyamatosan változott a társaság, mert mindig más táncolt mással. Végül aztán Xavinak sikerült felrángatnia a lányt az asztaltól, és onnantól kezdve nem volt megállás, végig kellett táncolnia mindenkivel. Ikerrel, Crisszel, Leóval, Villával, Kimivel, Ikerrel, Kimivel, Sergióval, Crisszel, Vickel, a Barcelona kilencven százalékával… Persze két szám között mindig tartott egy kis szünetet, amik alatt lelkesen szürcsölgette a vodkaáfonyáját. És amit Camin kívül szinte mindenki tudott, hogy ez egy olyan mocsok ital, hogy bár nem érzed benne az alkoholt, három pohár után a fejedbe szál. Nos a Barca csatára már az ötödiknél tartott, felvezetésképp pedig ivott már egy-két (három-négy) koktélt.

(Orishas - El kilo)

Talán ez lehetett az oka annak, hogy egy DJ által felkevert lassú számánál a madridi kapus karjai között maradt. Mi több, belesimult a fiú ölelésébe, és szorosan hozzábújva arcát a kapus nyakába fúrva lélegezte be az illatát. Nem hogy kijózanodott volna, csak még jobban megrészegült a fiú közelségétől. Jól estek neki a fiú, derekán nyugvó kezei, az őt körülölelő karjai. A jelenléte.

A szám közepe tájékán Iker kicsit eltolta magától a lányt, aki ezt személyes sértésnek vette, és megbántottsággal a szemében nézett fel a fiúra. A kapus szája halvány mosolyra húzódott, majd ajkait óvatosan a lányéra tapasztotta, ügyelve arra, hogyha bárminemű ellenállásba ütközik, visszakozni tudjon. De erről szó sem volt. Cami a lehető leghamarabb csókolta vissza a fiút, és e tettének nyomatékosításaképp karjait Iker nyakába fonta, közelebb húzva így magához. A történethez azért az is hozzátartozik, hogy bár kettejük közül Iker volt a józanabb, azért ő sem volt már szomjas.

Az egy levegővételnyi szünet, ami után Cam Iker nyakát kezdte csókolgatni, pont elég volt a fiúnak ahhoz, hogy kitisztuljon a feje, és eltolja magától a lányt.

– Részeg vagy. – Nem kérdezte, kijelentette, és a lány már épp tiltakozni akart volna, amikor a kapus az ujját a szájára téve beléfojtotta a szót. – Részeg vagy, és ha teszem azt, bármi történne, holnapra vagy megbánnád, vagy nem is emlékeznél rá. Pici Cami. – kisimított egy tincset a lány arcából és a füle mögé tűrte, de az nem sokkal később visszaugrott a helyére. Akarta a lányt – hogy ne akarta volna? De nem így. Azt akarta, hogy mindkettejük számára emlékezetes legyen, bármi történik is, nem pedig, hogy a múlt homályába veszve feledésbe merüljön.

Sokáig csak álltak egymással szemben, csöndben. A fiú kezei még mindig Cam derekán nyugodtak, a lány kezei azonban lecsúsztak, így most két tenyere Iker izmos mellkasára simult. Próbálta normalizálni a légzését, és forgásra bírni az agyában a fogaskerekeket. Mikor ez többé-kevésbé sikerült egy halk „köszönöm” hagyta el az ajkait, majd megölelte a fiút. A legjobb barátját.

Cam aztán úgy eltűnt Iker szeme elől, mint akit a föld nyelt el. Azok után, hogy mazochista módjára leakasztotta a nyakából Camit, nem igazán tartotta jó ötletnek utána menni bárhova is, így letelepedett az asztalhoz, aminél a kicsiny madridi delegáció ült.

A lány az Ikerrel történtek után egyből az italos pult felé indult, és érkezésének lendületével kért magának két feles vodkát, hogy gyors egymásutánban le is hajtsa. Gátlásaitól megszabadulva vetette magát a tömegbe, majd két szám után ledobta a már kényelmetlenné vált magas sarkút, és mezítláb folytatta tovább a táncolást. Nem emlékezett, hogy kivel, mennyit és hogyan táncolt. Igazából magára a táncolás tényére sem, de jó érzés volt abban a hitben lennie, hogy táncolt. Rengetegszer előfordult, hogy csak a kezébe nyomtak egy pohár piát, ő persze gond nélkül lehúzta. Halványan rémlett neki, hogy elhalkult a zene, és mindenki egy nagy körbe rendeződve számolta az óévből hátralevő másodperceket. Fogalma sem volt arról, hogy honnan, de a kezében már ott volt egy pezsgőspohár, amit a nullához érve a magasba emelt, és a többiekkel együtt kiáltotta, hogy Boldog újévet. Számtalan emberrel koccintotta össze a poharát, hogy aztán végre lehajthassa a tartalmát. Arra az egyre emlékezett, hogy az újév első táncát Leóval ejtette meg, aztán onnantól kezdve ismét teljes filmszakadás.

Ezen kívül mindössze egy dolog rémlett neki, az is csak nagyon halványan, és minden erejével abban reménykedett, hogy csak képzelte és álmodta az egészet. A kavargó tömegben táncolt valakivel, akinek bár hallotta a hangját, és látta az arcát, de egyszerűen képtelen volt felismerni. Több számon át a parketten voltak összegabalyodva, egymás szájában, aztán a fiú kézen fogta Camit, és elindultak a lépcsőn fel. Egy hálószobába beérve ismét hozzáláttak egymás ajkainak ostromlásához, és a Cam számára ismerős-idegenről hamar lekerült az ing, amit viselt. A fiú sem sokáig tétlenkedett, a lány szájáról a nyakára majd a kulcscsontjára tévedt, és a Cam testére hintett csókok mentén fejtette le róla a ruhát.

Akkor semmi más nem volt Cami fejében, csak az érzés, hogy valaki törődik vele. Nem érdekelte, hogy ki az, hogy mik lesznek az esetleges következmények, mindössze átadta magát az élvezetnek, és hagyta, hogy ez egyszer önző módon csak neki legyen jó. Hiányzott neki már, hogy valaki foglalkozzon vele így is, hogy valaki őt kényeztesse.

A fiú hamar elaludt, és Cam szinte csak erre várt. Magára kapta a ruháit, és egy utolsó a fiúra vetett pillantással visszalibbent a táncoló tömegbe. Még így sem ismerte fel a srácot, de mindettől függetlenül nem bánta meg. Akkor még nem. Nem, mert piszkosul jól érezte magát.

Másnap reggel a nappali kanapéján ébredt. Óvatosan ült fel, tekintettel ad egy: a másnaposságtól lüktetett a feje, ad kettő: a kanapén való alvás miatt minden egyes porcikája fájt. A támlának dőlve kezdte számba venni az este eseményeit. Rengeteg kisebb-nagyobb képkocka hiányzott, de egy nagyon elevenen megvolt. A mellette heverő táskájából kikapta a mobilját és villámtempóban sms-t pötyögött Lizának. A hossza nem volt nagy, a tartalma viszont annál velősebb. „Vészhelyzet van. Gyere ide MOST!”

Néhány perc múlva csörgött a telefonja, és Liza álmos hanggal érdeklődte meg, hogy mi történt, és mégis hol van az az „itt”? Cami válasza ezúttal is röviden és tömören hangzott: - Lefeküdtem valakivel, és fogalmam sincs ki volt az. Mellesleg azt hiszem Vic nappalijában. – ezzel kinyomta a telefont, és várta, hogy valahonnan előbukkanjon a barátnője, mert égető szükségét érezte annak, hogy információmorzsákat tudjon meg az éjszakával kapcsolatban.

A ruhák, amiket viseltek a buliban
Cami ruhája
Sara ruhája
Liz ruhája
Cece ruhája
Lara ruhája
Marisol ruhája

illetve az előző fejezet végéről kifelejtettem, de Cami ruhája a díszvacsin
Cam ruhája II.

Várom a tippeket, hogy ki lehet az az ismerős-idegen? :P

12. fejezet - Merry Christmas

2011-09-11T20:00:00.000+02:00

Meghoztam az új részt. Elég rövidke lett, megharcoltam a word-del, de mindenképp ma akartam hozni a frisst. Hogy miért? Mert ez úton is szeretnék boldog tizenhatodik szülinapot kívánni Hugisnak, és kívánom, hogy még legyen rengetegszer ennyi ;) Ajándéknak egyelőre ez ;) Szóval ezen fejezet elején van ajánlás, a rész Dórinak szól =)

Mindenkinek jó olvasást, és remélem tetszeni fog =)

puszi

12. fejezet - Merry Christmas

A Lizéknél tartott buli másnapját Cami legjobb barátnőjével, Cece-vel, Sarával és Marisollal kiegészülve az egyik madridi plázában töltötte, karácsonyi ajándékokra vadászva. És bár ötletetek terén nem állt a helyzet magaslatán, nap végére mégis mindenki számára megtalálta az ideális ajándékot. Még délután felhívta az apukáját, hogy csak másnap megy, mert az este Crist elzavarva otthonról csaj bulit tartottak Liznél. Amolyan filmnézős táncolós, hámból kirúgós, iszogatós, körömfestős csaj bulit.

Másnap Cami hazaautózott, és egész napját az apjával beszélgetve töltötte. Elmentek karácsonyfát venni, régi jó szokásukhoz híven. A lány az estét pedig telefonálással töltötte. Beszélt az Espooban tartózkodó Larával, hogy majd huszonkilencedikén mennek vissza mindketten Barcelonába. Természetesen elcsacsogta neki a hétfői bulit, illetve a csaj bulit, illetőleg azt is, hogy mekkora letörtséget okozott a hiánya. A szőke lány válasza erre csak annyi volt, hogy el tudja képzelni. Kimi persze képtelen volt befogni a száját, így minden Lara által mondott mondathoz volt valami kommentárja.

– Komolyan mondom, huszonkilencedikén megtépem azt a szőke fejét – nevetett a telefonba Cam. Jó kedve volt, és tudta, hogy a finn minden szavát csak viccből mondja. De ha komolyan gondolta volna, akkor sem tudta volna elrontani a lány boldogságát. Mert igenis boldog volt. Hiszen otthon töltötte a szeretet ünnepét, a családjával és a barátaival.

A szentestét immáron évek óta a Casillas családnál töltötték a vacsorával együtt, és valójában Cami is úgy szerette a család minden tagját, mintha a sajátja lenne.

A lány segített Mariának a vacsora elkészítésében, majd fél hétkor együtt ültek le az asztalhoz. A teljes karácsonyi menüsor elfogyasztása után körbeülték a nappali közepén felállított, piros-arany színben pompázó karácsonyfát, hogy átadhassák egymásnak az ajándékaikat.

Camila Ikertől két kis dobozkát kapott. A nagyobbat bontotta ki először, és egy vékony bőr karkötőt talált benne rajta ezüst „Anywhere you are, I’ll be with you” felirattal, és a felirat végén egy aprócska Barca címerrel. Cam könnyekkel a szeme sarkában fonta kezeit a fiú nyaka köré, és a vállába suttogott köszönöm után néhány könnycseppének nyoma Iker pólóján maradt. A kisebb dobozban egy pár fekete, csillag alakú fülbevaló volt, melynek egyik felén a „football” a másik felén pedig a „superstar” szó szerepelt. Cam ismét a fiú nyakában kötött ki bár ezúttal nem ugyanazok a szavak hagyták le az ajkát.

– Kamus vagy, nem is igaz – motyogta a fiúnak, aki csak elnevette magát.

– De igaz. Csak végre el kéne felejtened az önbizalom hiányos hülyeségeid – mosolygott a fiú Camra.

A lány Iker öccsének egy aláírt Ronaldinho mezt adott, mivel a srác több hónapja rágta a fülét érte. Persze az ajándék átadása után nem restellte megkérdezni, hogy megvan-e már a házuk.

– Házunk? Tisztázzuk a helyzetet. Az kizárólag az én, hangsúlyozom az ÉN házam. Te csak ott lakhatsz majd az én jófejségem miatt.

– Ez az Cam, oltsad csak az öcsémet – vigyorgott Iker.

– Gyerekek, karácsony van, a szeretet ünnepe – szólt közbe mosolyogva Maria, de kisebbik fia leintette.

– Ugyan már anya. Mi szeretjük egymást. – és ezzel egyik oldalról a bátyjába másik oldalról pedig Camiba csimpaszkodott.

– Na, kölyök, akadj le a nyakamból, vagy mész az utcára.

Csak este későn mentek haza Sánchezék, ahol Cami egyből bedőlt az ágyába és elaludt. A következő két napja élénk semmittevéssel telt, azt leszámítva persze, hogy elment délutánonként futni Bajnokkal, hogy ne essen ki a formájából. Szívesen hívta volna Ikert is, de tudta, hogy a családjával együtt vidékre utazott rokonlátogatásra.

Huszonhetedikén Cam az előre megbeszéltek szerint elutózott a madridi Beckham rezidenciára, ahol a merő véletlennek – vagy David mindenhatóságának köszönhetően ott volt Raúl is kicsiny családjával együtt. Cami jól elbeszélgetett Vickyvel és Mamennel, de aztán Brooklyn és Jorge addig nyúzták, amíg le nem ment velük az alagsorban található teremfocipályára. Röviddel utánuk megérkezett Becks és Raúl is, majd a feleségeik is a két kisebb gyerekkel, bár ők csak a pálya szélén állva nézték a mérkőzést.

A gyerekek hamar elfáradtak, így a nagy focizásból az lett, hogy leültek Cami mellé és meséltek. A lány imádta mind a négy gyereket, szeretett velük játszani, focizni, vagy nemes egyszerűséggel csak hallgatni, ahogy mesélnek. Hogy mi volt az edzésen, hogy mi történt velük az oviban…

Épp Brooklyn beszámolója közepén tartottak, mikor Cam mobilja megcsörrent. Bocsánatkérő mosollyal vettem fel a készüléket és lépett ki a folyosóra.

– Na, mi van Kölyök? – reagálta le Leo képernyőre kiírt nevét.

– Nem leszel boldog…

– Remek, akkor ne keseríts el, szi…

– Ha kinyomsz, holnaptól nincs munkád – szakította félbe Leo a lányt.

– Hallgatlak – sóhajtott fel Cam.

– A vezetőség kitalálta, hogy holnap lesz egy díszvacsora ahol minden kerettagnak meg kell jelenni. Egy amolyan év végi tisztelgés meg köszönetnyilvánítás a szponzorok előtt. Kiöltözős giccsparti, rengeteg bájvigyorral.

– Magyarán azt mondod, emeljem fel a seggem, és menjek oda?

– Pontosan.

– Kizárt. Mondd meg Rijkaardnak, hogy nem érdekel a hülyesége, és nem fogok elmenni, meg úgy ugrálni, ahogy ő fütyül, amikor elvben szünet van.

– Komolyan mondtam azt, hogy kivágnak a csapattól, ha nem leszel ott. Nézd, szerinted Rijkaard ugrál és tapsikol örömében, hogy mindenkit be kell rendelnie? Szart. Ugyanúgy semmi kedve az egészhez, ahogy neked, nekem vagy bárki másnak. Viszont a szponzorok nem hiszem, hogy túlzottan értékelnék, ha a csapat egyik legnagyobb gólvágója a személyes hisztije miatt otthon maradna. Ez nem csak rólad szól, Cam. Ez nem egy interjú, amit ha kihagysz, akkor megúszod egy kis ejnye-bejnyével. Ha a fejeseknek valami nem tetszik, akkor megvonják a támogatásokat, ami így a téli átigazolási szezon előtt igencsak nagy érvágás lenne a csapatnak. Itt kegyetlen nagy pénzek vannak mozgásban. Ha nem jössz el, nem csak a saját karriered teszed tönkre, hanem az egész csapatét. Úgyhogy szépen fogod azt a kurva nagy egódat és eldobod, és az első Barcelonába tartó gépre felpakolod a segged, és holnap eljössz arra az istenverte vacsorára, és az egészhez még jó képet is fogsz vágni. Értve voltam? – Camila köpni-nyelni nem tudott. Valahogy összemakogott egy „Rendben, ott leszek” szerű választ, majd kinyomta a telefont és maga elé révedve sétált vissza a terembe Vickyék mellé.

– Leosztott egy kölyök.

– Szokj hozzá. Ha Brookék felnőnek, ők se fognak, nem hogy ránk nem Daviddel, de még rád se hallgatni – nevetett fel David felesége.

– De ez egy taknyos kölyök. A csapattársam. – Cam megingatta a fejét. – Parancsba adta, hogy menjek Barcelonába, valami „nyaljuk ki a főmuftik seggét” címen futó díszvacsorára. Úgyhogy sajnos mennem kell. De amint tudok, jövök. Vagy ha megtalálom végre a tökéletes házat Barcelonában, ti is eljöhettek ám, nem sértődöm meg – mosolygott a két nőre. Puszik és ölelések között búcsúzott mindenkitől, majd autóba szállva hazavezetett a szülőházához. Összepakolta a magával hozott holmiját, majd Bajnokkal együtt a kocsiba rakta, elbúcsúzott Benitótól, és nekivágott a Barcelonába tartó autóútnak.

Késő este volt már, mire a katalán fővárosba ért, és Lara házánál a mélygarázsba lerakta a kocsit, majd felcaplatott a szobájába. Az ágyon elterülve hívta fel Leót.

– Jelentem, megérkeztem, apuci.

– Örülök.

– Holnap eljöhetsz velem vásárolni.

– Hogy én vásárolni menjek egy NŐVEL? Kizárt. Nincs az az Isten.

– Ennyivel jössz nekem, minekutána is a hatszáz kilométeres út felét sötétben kellett levezetnem, és mert elmegyek arra a vacsorára. Úgyhogy holnap tízre megyek érted. Jóéjt, Kölyök! – elégedett vigyorral az arcán nyomta ki a készüléket, majd úgy ahogy volt ruhástól fészkelte be magát az ágyba. Félálomba még érzékelte, hogy Bajnok a lábához kuporodik, majd végleg elaludt.

Másnap reggel tízkor ígéretéhez híven ott állt Leó Xavival közös háza előtt. Mire felsétált a kovácsoltvas kapuig megjelent az ajtóban a spanyol, és a bejárat is nyitva volt.

– A Kölyök?

– Még alszik – vigyorgott rá a Barcelona középpályása. Cam arcára is hasonló arckifejezés ült ki. Első útja a konyhába vezetett, ahol egy poharat teleengedett jéghideg vízzel majd komótosan felballagott Leo szobájába, és a fiú nyakába öntötte a pohár tartalmát. Az argentín zseni ordítva ugrott ki az ágyból és Cami vigyorával találta szembe magát.

– Megmondtam, hogy tízre jövök érted. Kapd össze magad, mert megyünk mindjárt. Lent megvárlak. Ha visszaalszol, nem úszod meg ennyivel – mondta Cam, majd az ajtót becsukva maga mögött leballagott a konyhába, hogy Xavi társaságában elfogyasszon egy bögre kávét. Leo tizenöt perc után jelent meg a lépcső aljában igencsak bosszús ábrázattal. Cam elégedetten tápászkodott fel az asztaltól és a spanyoltól elköszönve beült a kocsiba. Megvárta míg Messi is bepattan mellé, hogy aztán a legközelebbi plázába hajtson. Bár ő maga sem szeretett vásárolni, most mégis a lehető legtöbb ruhát próbálta fel, és az argentín szenvedését látva, különösképpen élvezte is.

– Igen, ez határozottan jó. Megvesszük? Remek! Menjünk! – mondta Leo a tízedik ruha felpróbálása után, és már meg sem próbált lelkesedést színlelni.

– Nem, azt hiszem mégsem veszem meg. Túlságosan kövérít. – Cam határozottan szadistának érezte magát, és még két ruha megpróbálása után megkegyelmezett a fiúnak, és leemelte a fogasról azt a ruhát, amit először próbált.

– De hát… Ezt egyszer kiszanáltad már! – hápogott Messi.

– Édes, csak szívattalak – vigyorgott rá Cam. – Most megyünk, és keresünk neked valami ehhez illő inget, és mehetünk is. – Az ingválasztás már könnyen ment, vettek egy sötétlila inget, illetve Cam még választott egy ruhához illő cipőt is.

Még a plázában ebédeltek, aztán hazafelé menet kirakta Leót, aki megígérte, hogy fél hatra ott vannak érte Xavival. Cam kényelmesen hazaautózott, és nekiállt készülődni. Magára vette a lila ráncosított anyagú mini ruhát a hozzá illő lila magas sarkúval, behullámosította a haját, és a ruha színével harmonizáló sminket kent fel a szemére..

Fél hatkor valóban ott volt a két focista, így bezárta a lakást, a kulcsot a kis laptáskába tette, és beszállt hátra Leo mellé. A nyelve hegyén volt már egy megjegyzés, hogy tulajdonképpen miért is ül hátul, talán nem éri el a kor per magassághatárt, de inkább magában tartotta.

Az egész estély egy állófogadással kezdődött, ahol mindenki pezsgőspohárral a kezében álldogált, beszélgetett, jópofizott. Cam Leóba karolva lépett be, és szíve szerint vissza is fordult volna abban a másodpercben.

– Mosolyogj – szűrte oda a fogai közt Messi, mire Cam arcára felkúszott egy nem túl magabiztos mosoly.

– Megfelel?

– Kezdetnek elég lesz. De a főszponzoroknál rebegtethetnél szempillát is. – vigyorodott el Leo.

– Játsszam el a ribancot? Ki találta ki?

– Nem ezt mondtam, Cam. Szó sincs róla. Figyelj, itt vagyunk a vacsora után még egy órát, aztán elmegyünk haza, mondván rosszul vagy. Rendben? – Leo hangja kedves volt, és Cam a hirtelen rátörő idegességből egy kicsit lenyugodott, és bólintott.

Rengetegen mentek oda hozzájuk a feléről azt sem tudták, hogy kik azok de mosolyogtak, bólogattak, és válaszoltak a kérdésekre- persze kizárólag elegáns, kifinomult hangnemben.

– Basszus, te hogy bírod az állandó mosolygást? Az összes arcizmom fáj már tőle – fakadt ki Cam.

– Megszokás. – vont vállat Leo.

– Én nem azért jöttem ide, hogy az össze vén milliárdos engem stíröljön, és luxuskurvát játszva mutogassam magam nekik, meg hogy bájvigyorral az arcomon jópofizzak. Focizni jöttem, és semmi mást nem akarok csinálni.

– Nyugi Cami. Bármennyire is nem akarod, ez hozzátartozik az egészhez, és ezt neked is el kell fogadnod. Mind azért vagyunk itt, hogy a főnökség pénzhez jusson, amit majd fölösleges dolgokra elverhetnek, illetve megemelhetik az igazgatóság fizetését. De ha felállsz és szembefordulsz a tömeggel, akkor eltaposnak. Mert hiába tudná mindenki, hogy igazad van, senki nem merne kiállni érted.

– Te sem? – nézett fel Cam a barna szemekbe.

– De, én igen. – a fiú szemében őszinteség volt, arcán mosoly ült, és Cam tudta, hogy számíthat rá, bármi történjék is. Ebben a percben jutott arra, hogy megtalálta Barcelonában is a legjobb barátját, aki bár kétségkívül nem Iker, de mégis, nagyon megközelíti a madridi kapust. Cam halványan elmosolyodott, és megölelte az argentín csatárt.

11. fejezet - Coming home

2011-08-31T18:00:00.003+02:00

Meghoztam az új részt. :D Eredetileg holnap akartam feltenni, de nem tudom még mennyi időm lesz, úgy rakom most. :D Erősítésnek a sulikezdésre ;) Nem nagyon akarom lelőni a poént, de igazából szinte az összes eddigi szereplő fel van benne sorakoztatva (na jó, javarészt inkább a Madridiak. :P) Eredetileg bele akartam írni a karácsonyt plusz szilvesztert is, de végül nem sikeredett, úgyhogy az a következőre maradt. Remélem tetszeni fog, és hagytok majd komikat :D

Jó olvasást, meg holnapra jó sulikezdést. ;) puszi

11. fejezet

Coming home

(Skylar Grey feat P.Diddy - Coming home)

Az ominózus éjszaka után Cam zárkózottabb lett, és magába fordult. Minden erejét a fociba fektette. Elsőként érkezett az edzésekre, utolsóként ment el. És bár a csapattársakkal jó volt a kapcsolata, mégsem ment szinte soha velük bulizni vagy szórakozni. A legjobb viszonyban mégis a nálánál két évvel fiatalabb Leóval lett. Sokat beszélgettek, és az ő unszolására a lány néhanapján hajlandó volt kimozdulni.
Magának is csak nehezen sikerült bevallania, de rá kellett jönnie, hogy hiányzik neki Madrid. Nem a szó konkrét értelmében a csapat, hanem a város, és az ott élő emberek. Liza, Iker, Raúl, Sara…
Ahogy a szezon telt, egyre jobban feloldódott a csapatban, egyre gyakrabban ment el velük akárhová, egyre többször vett részt a megnyert meccsek utáni bulikon – mert, hogy ilyenből akadt egy pár. Az egész csapat hétről hétre egyre fáradtabb lett, hiszen a BL-ben, a bajnokságban és a kupában is helyt kellett állniuk. De derekasan küzdöttek, vállvetve egymásért, és a győzelemért. Camilát a szurkolók hamar a szívükbe fogadták, az állandó lelkesedésével, optimizmusával és küzdeni akarásával pedig pár hónap elteltével alapemberré vált a csapatban.
Vezették a bajnokságot a Real Madrid előtt, nem sokkal ugyan, de az előny megvolt. Arra eszméltek csak fel, hogy már jócskán a december közepén járnak, és bizony mindjárt itt a karácsony. A téli szünet előtti utolsó meccsüket a Málaga ellen játszották, és 5-1-es gólparádéval örvendeztették meg a nagyérdeműt. Az öt hazai gólból Cami és Leo kettőt-kettőt vállalt magára, azt a maradék egyet pedig Ronaldinho szuszakolta be a balalsóba.
– A karácsonyt hol töltöd? - kérdezte a meccs után, a stadion előtt Leo Camitól.
– Hazamegyek Madridba.
– Madridba haza? – Leónak hirtelen kétszer akkorára nőttek a szemei.
– Igen. Madridban születtem. Meg életem tizenkilenc évét ott is éltem le.
– Ezt látod nem tudtam.
– Sok mindent nem tudsz még rólam, Kölyök.
– Szilveszterkor lesz egy buli nálam… – kezdte az éppen odacsapódó Valdés.
– Rongyrázós parti gazdagéknál? – vigyorgott rá Cami, Leóból pedig kitört a röhögés.
– Így is lehet nevezni. Ott lesz az egész csapat, meg néhány barátom…
– Akkor úgy érzem, ott a helyem – mosolygott Cam.
– Mint csapattársa, vagy mint barátja? – kottyantotta közbe Leo.
– A Kölyök is jön? – kérdezte Cam, mire a kapus csak vállvonással és égre emelt tekintettel válaszolt vigyorogva. Cam elnevette magát, Leo pedig hisztis kisgyereket játszott.
– Azon gondolkoztam, hogy hozhatnék-e egy-két embert? – puhatolózott óvatosan a lány.
– Mennyi az az egy-kettő? – vonta fel Valdés a szemöldökét.
– Háát… – Cami gyors fejszámolást végzett. – Nyolc. Ha Cece és Marisol hoz magával valakit, akkor tíz.
– Kizárt… - vágta rá egyből a kapus.
– Viiiic – nyújtotta el a srác nevét Cam, és kérlelő tekintettel nézett rá, miközben nagyokat pislogott és rebegtette a szempilláit.
– Legyen – forgatta meg a szemeit a srác. – De egy névlistát kérek majd.
– Akár most is megkaphatod. Elsa Herrero és Cristiano Ronaldo, Lara Aberquero és Kimi Raikkönen, Sara Velazquez és Iker Casillas, Marisol Flavia és Cecilia Cardozo – vigyorgott rá Cami.
– Arról nem volt szó, hogy sztárparádét tartasz – hisztizett Valdés.
– Ugyan Vic, nem morogj már, mint valami rühes kutya – vigyorgott rá Cami. Határtalanul jókedve volt, és ezt még a kapus durcázása sem ronthatta el. Elköszöntek egymástól, majd Cam bepattant a fekete Mercedesébe, és hazahajtott Laráékhoz. Mivel a Forma1-ben nagyjából már egy hónapja szünet volt, Kimi szinte állandósult jelleggel ott volt náluk, így szépen lassan Cami is hozzászokott a finn jelenlétéhez. Ahogy beállt a garázsba felballagott a belső lépcsőn, lerúgta a cipőjét majd egyből a nappaliból nyíló teraszajtóhoz ment, és beengedte Bajnokot.
– Felőletek aztán meg is fagyhatna kint ez a szerencsétlen kutya. – lépett be a konyhába a lány.
– Mert aztán tizenhárom fokban tényleg a fagyhalál fenyegeti – vágta rá zsigerből a kaját kevergető Kimi.
– Nem úgy volt, hogy ma én főzök? – vonta fel a szemöldökét Cam.
– Baszki, neked semmi se jó? – jött a válasz a finntől.
– Jó, rendben, vedd úgy, hogy nem szóltam… – huppant le Larával szemben az asztalhoz.
– De ha már így felajánlottad, igazán segíthetnél – szólalt meg Kimi kis szünet után.
– De hát én nem is… – miután Lara bokán rúgta, felállt és segített a vacsiban Kiminek. Tizenegy óra is elmúlt már, mikor leültek végre vacsorázni.
– Én a holnap reggel kocsival megyek Madridba. Viszont szilveszterre jövök vissza, mert Vic bulit tart, és meghívott, engem és pár barátomat.
– Igen, én is hallottam… – mondta Lara, ő már ismerte, tudta, hova fog barátnője kilukadni.
– Titeket is meghívott. – Kimi szemei a kétszeresükre nőttek.
– Meghívott vagy meghívattál? – egészen jól vág az agay kiskomának – gondolkozott Cam.
– Nem is vagy te annyira szőke – vigyorgott rá, de a kérdésre választ nem adott. – Amúgy, ha minden jól megy, jönnek Lizék, Iker, Sara, Cece és Marisol is.
– És erről már ők is tudnak? – vigyorgott Camira Lara.
– Csak idő kérdése, és tudni fognak – viszonozta a lány barátnője arckifejezését.
A vacsora után a Barca csatára körbetelefonálta az ismerőseit, hogy bizony szilveszterkor buli lesz Valdésnél. Persze, kizárólag azokat hívta, akiket a srácnak is megemlített. Lizát hívta utoljára, mert tudta, hogy a fél estét végig fogják beszélni.

(Jason Mraz - I'm yours)

– Holnap megyek Madridba – kezdte vidám hangon Cami a telefonba a köszönés után.
– Király, holnap este játsszuk idén az utolsó meccsünket. – bár Cami nem látta, de biztos volt benne hogy a lány mosolyog.
– Akkor kimegyek.
– Cris is ott lesz.
– Tényleg? Úristen, a napját nem tudom, hogy mikor láttam utoljára – gondolkodott el Cami, de azért örült, hogy végre több időt tud eltölteni a régi barátai közt. Mert bár kétségkívül szerette az újakat, de a gyerekkori barátságokat semmi nem szárnyalhatja túl.
– Igazából azért hívtalak, hogy van-e programod szilveszterre? – tette fel Cam a már majdnem elfelejtett kérdést.
– Nincs, de úgy érzem, két percen belül lesz. Mit találtál ki?
– Én semmit…
– Cam, ne kamuzz – szólt a lányra a barátnője, de érezte a hangján, hogy vigyorog.
– Én tényleg semmit. Vic… Azaz Valdés szervez bulit, és titeket is meghívott.
– A ki, hogyan és kit hívott meg dologra holnap visszatérünk még. Meccs után átjössz?
– Cris nem bánja? – kérdezte Cam. A világért nem akarta volna őket zavarni.
– Dehogy bánja. Örül, mint majom a farkának, hogy jössz. Bár, most meg van sértődve, mert elzavartam, mondván ne kérdezze már másodpercenként, hogy miről van szó. – Cami felnevetett. Véleménye szerint ez annyira Cristianóra vallott.
– Ez esetben nem mondhatok nemet. – nevetett fel Cam. – Viszont azon gondolkozom, hogy haza menjek-e előtte. Mert kutyával együtt megyek.
– Hozd Bajnokot is nyugodtan. Úgyis rég láttam.
– Akkor az első utam hozzátok vezet majd. Valaki legyen otthon, hogy beengedjen –vigyorgott a barcelonai csatárlány.
– Mikorra érsz be?
– Szerintem dél körül. Miért?
– Akkor csak Cris lesz itthon, de megrendszabályozom, hogy normális legyen. – Cam hallotta, ahogy Liza eltartja a telefont, és kiabál Crisnek, hogy holnap ő kísérgeti Camit. A lánynak nevethetnékje támadt a jelenetet elképzelvén. Nem sokkal később letették és Cami is álomra hajtotta a fejét.
Másnap, hétfőn könnyes búcsút vett Larától és kevésbé könnyeset Kimitől a kocsi feljárón, majd a kutyát betéve a kocsiba elindult Madridba. Jó tempóban sikerült elautóznia a fővárosig, és dél után néhány perccel már a kutyával az oldalán toporgott Liz ajtaja előtt, arra várva, hogy Cris végre kiráncigálja a seggét.
Álmos fejjel egy szál melegítőgatyába jött ki, hogy beengedje Camiékat. Ahogy a lányt meglátta, gyorsított a léptein, és a kapunyitás után megölelte, felkapta és megpörgette a levegőben.
– Cris, tegyél le! Cris! CRIS! Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, tegyél le most azonnal! – visította Cam nevetve, mire a fiú lerakta a földre, majd a kapun kívül üldögélő kutyához guggolt, és megvakargatta a fejét. Kinyitotta a nagykaput, Cami pedig beállt a Mercedesszel, amit Cris elismerő füttyentéssel díjazott.
– A tiéd? – kérdezte hitetlenkedve.
– Naná – érkezett a válasz Camilától.
– Elvihetem egy körre?
– Álmaidban – vigyorgott rá a lány, majd egy sporttáskát kikapva a csomagtartóból beballagott a lakásba. Őt Cris követte két kezében egy-egy táskával, mögötte pedig Bajnok ballagott lelkesen.
– Liz haza jön még? – kérdezte Cami ebéd közben, de Cris csak megingatta a fejét. – És, milyen az élet Manchesterben? – nézett vigyorogva Crisre a lány.
– Remek, megyeget a játék, a szurkolók úgy érzem, szeretnek – mosolygott szerényen a fiú. Cam bár ismerte a fiút, mindig meglepte, amikor újból és újból tudatosult benne, hogy Cris egoizmusa mindössze álca, egy egyszerű, focizni szerető portugál srácnak, hogy ne szedje szét a sajtó. Mindössze az igazi barátai ismerték az igazi Crist, de a srác ezt egy csöppet sem bánta, mert azon a véleményen volt, hogy inkább legyen egy igazi barátja, mit ezer olyan, aki csak a hírnév miatt van vele, azért mert ő Cristiano Ronaldo.
– Az a lényeg – mosolygott rá szívből jövően Cam. – Nem tudod, Ikerék ott lesznek a meccsen?
– Mintha Liz azt mondta volna, hogy igen. – Camilának felcsillantak szemei, hiszen tudta, hogy az, hogy Iker ott van, egyben Raúl és Becks ottlétét is jelenti.
– Kikkel is játszanak? – kérdezte Cam már a stadionba vezető úton. Végül az ő kocsijával mentek, és engedélyezte Crisnek, hogy vezessen, de minden mozdulatát figyelte, és másodpercenként bele tudott volna szólni, hogy mikor hogy váltson, mennyire nyomja a gázt, hogy fogja a kormányt, hogy üljön…
– Sevilla – érkezett a rövid válasz miközben Cris teljesen belefeledkezett abba, hogy négyesből visszaváltson hármasba.
– Akkor Cece is jön, gondolom. Tényleg, azt nem tudod, hogy marad-e?
– Jön, hozza az új pasiját. Marad. – Cris csak tőszavakban volt képes beszélni, annyira lekötötte az autó.
– Komolyan mondom, többet nem ülhetsz be az autómba, ha képtelen vagy idekoncentrálni…
– Azt akarod, hogy rád koncentráljak az út helyett és összetörjem? – vigyorgott rá Cris.
– Isten ments. Figyeld az utat! Figyeld már az utat! Tekintetet vissza az ÚTRA! – szólt rá Cam halálosan komoly arccal, de a szája a sarkában mosoly bujkált.

(Carlos Santana feat Chad Kroeger - Into the night)

Miután sikeresen megérkeztek a stadionhoz és az autóval együtt mindhárman épségben voltak beballagtak a belépőjüket felmutatva, és a VIP részleg felé vették az irányt. A lelátón Cris a háta mögé tessékelte Camit, hogy akik előttük vannak, ne lássák.
– Hoztam egy kis meglepit – vigyorgott a srác az összegyűlt ismerősökre, majd félreállt Cami elől. Iker szúrta ki először Camit és egyből odament hozzá és megölelte.
– A városban vagy és nem is tudok róla? – fedte meg lány mosolyogva.
– Meglepetésnek tartogattuk – pislogott nagyokat a srácra, aki erre elnevette magát. – Raúl Becks! – sietett oda a két említett focistához egy-egy ölelésre.
– Cami, vagy ezer éve csak tévéből látunk – vigyorgott rá az angol.
– Mert szerinted én nem titeket, mi? – bokszolta vállon a kétgyerekes családapát, majd leguggolt a férfi mellett álló kissráchoz. – Helló Brook. – összeborzolta a haját, és magához ölelte az ötéves kisfiút.
– Victoria és Romeo megvannak?
– Naná, februárban pedig jön a harmadik – vigyorgott David. – Amúgy Vicky mondta, hogy valamelyik nap majd benézhetnél, ő szívesen lát.
– Vigyázzon, mert szaván fogom – kacsintott Cami az angolra, majd odafordult az éppen apjának mutogató Jorge Gonzálezhez. – Na mizujs kölyök? – ütögette meg a kissrác vállát.
– Camii! – nevetve ugrott a lány nyakába. – Képzeld! Apa elvitt focizni, és azt mondta ügyes vagyok. Majd focizol velem? – kérdezte csillogó szemekkel, mire a lány felnevetett.
– Hát persze, hogy focizok veled. – Rövidesen aztán mind leültek a helyükre, Cami Iker és Cris közé keveredett. Néhány perccel a kezdés után Marisol futott be, nyomában egy vállig érő, barna hajú illetve egy alacsony fekete hajú sráccal a nyomában. Leültek a Camiék melletti három üres helyre, és ők is a mérkőzést kezdték szemlélni. A Real a tízedik perc környékén gólt szerzett, a szurkolók Sarát ünnepelhették, mint gólszerző. A mérkőzés izgalmasan telt, támadások tarkították az egészét mindkét csapat részéről. A harmincharmadik percben a sevillaiak örülhettek, Cece passzát kapura lőtte egy csatáruk, ám Liza vetődve menteni tudott, de a labda a passzt adó lány lába elé hullott, aki csak átemelte Lizán, egyenlítést szerezve így. A szünetre döntetlennel mentek a csapatok, Cami pedig odament üdvözölni válogatottbeli csapattársát.
– Szia, mizujs? – vigyorgott a csatárlány a Valenciában játszó barátnőjére.
– Megvagyok, köszi. Engedd meg, hogy bemutassam, egy jó barátomat, a Valencia nagycsapatánál játszó David Villát. A tökkelütött mellette meg Sergio Ramos, Cece barátja – kacsintott rá Marisol.
– Helló, Camila Sánchez. De mintha mindkettőtöket láttalak volna már a pályán – vigyorgott Cam, és két-két puszival üdvözölte a focistákat.
– Igen, mellettem mentél már el úgy, hogy gól lett belőle – sóhajtott színpadiasan Sergio, mire mindannyian felnevettek.
Jó hangulatban telt el a második félidő, ahol mindkét csapat rúgott még egy-egy gólt. A meccs végén közös megegyezés alapján elmentek Lizáékhoz, persze Raúl és Becks nélkül – ők a gyerekek fáradságára hivatkozva hazamentek. Lizát, mivel külön kocsival volt, nem várták meg, nagyjából fél órával a jókedvű társaság érkezése után esett be az ajtón Cece-vel és Sarával az oldalán. Egy picit meglepődött a népes gyülekezeten, de aztán vállat vonva becsukta az ajtót maguk mögött. Ekkor szúrta ki a legjobb barátnőjét, és Camila nevét visítva ugrott a nyakába.
– Ki tudja már, hogy mikor láttalak utoljára. Hiányoztál, csajszi – mondta a kapuslány, mikor leszakadt barátnője nyakából.
– Tudom, de lefoglalt a munka – vigyorgott Cam. – Te is nekem.
– Munka? Milyen munka, he? – állt a hátuk mögé Iker kezében egy pohár beazonosíthatatlan színű löttyel. Cami csak nevetve a srác mellkasába bokszolt.
Bár nagy buli volt, Cami nem akarta kiütni magát, mondván másnap megy az apukájához. Azért pár pohár ital lecsúszott a torkán, de nem akart mélyen a pohár fenekére nézni. Így is remekül szórakozott, az idő nagy részét Iker társaságában töltötte, illetve Lizával és Crissel. Na meg táncolt Sergióval és Daviddal is.
– Kár, hogy Lara nem tudott eljönni – szólalt meg a kanapén Cam mellett ülő Liz.
– Ja igen, de holnap mennek Espoo-ba, mert Kimi bemutatja a családjának – magyarázta Camila.
– Ennyire komoly? – kérdezte vigyorogva a nemrég hozzájuk csapódó Sara.
– Igen, nagy az összhang nagyon, főleg ha az én vérem szívásáról van szó – nevetett fel Cam.
Hajnalra Liza felszívódott, a társaság fele már aludt, és Cami is iszonyat fáradt volt. A kanapén ücsörgött, mikor Iker lehuppant mellé.
– Baj van? – kérdezte egyből aggódó tekintettel a fiú.
– Nem dehogy, csak fáradt vagyok – mosolygott a srácra Cam. – Hiányoztál – nézett fel legjobb barátja mogyoróbarna szemeibe.
– Te is nekem, te bolond. Na, gyere ide. – mosolyogva magához ölelte a lányt, aki a fiú nyakhajlatába fúrva fejét, mélyen beszívta az illatát. Ikernek feltűnt, hogy ölelésében a lány egyre laposabbakat pislog, úgyhogy kényelmesen elfészkelődött a kanapén, és Camilát ölelve aludt el.

Díj

2011-08-31T17:59:00.004+02:00

Ezúton is szeretném megköszönni a díjat Renne-nek (tizlepcso.blogspot.com) és Hazelnek (yocreoenmilagros.blogspot.com). Most pedig jöjjenek a díj velejárói :P

Szabályok:

1) Tedd ki a logót a blogodra! *pipa*

2) Köszönd meg a díjat akitől kaptad! *pipa*

3) Írj magadról hét dolgot! *pipa* (lentebb)

4) Küldd tovább hét embernek! *pipa* (még lentebb)

5) Hagyj üzenetet a blogjukon, hogy meglepetés várja őket!

Hét dolog magamról :D Na, szedjük össze.

1. ) Álmaim országa Spanyolország, és nagyjából mindent szeretek ami spanyol (foci, zene, táj, városok, nyelv... :D)

2.) Nyílt titok, hogy szeretem a focit, a kedvenc csapatom a Barcelona. Visca el Barca, Visca Catalunya

3.) Legújabb mániám, a Halálos iramban filmek. Három nap alatt letoltam az öt részt, azért tartott három napig, mert lassan töltök... :D És nagyon bejöttek a filmek, mondhatni, kedvenc filmmé nőtték ki magukat.

4.) Imádom a Forma1-et. Ez egy újabb keletű dolog, egészen konkrétan április körülig nyúlik vissza, amikoris meg akartam nézi egy Barca meccs vasárnapi ismétlését. Apum pedig közölte, hogy márpedig F1-et fogunk nézni és punkt tum. Úgyhogy sértődötten letelepedtem, lesben állva vártam, hogy mikor alszik el apum. Aztán ahogy néztem a F'-et, rájöttem, hogy bakker ez egész jó. Á, úgyis láttam már a meccset nézzük inkább ezt. Kedvenc pilótám van, JAime Laguersuari illetve Fernando Alonso személyében, de szeretem Buttont, Massát, és igen Schumit is. :D

5.) Angolul és olaszul tanulok, de szeretnék spanyolul is, hogy valami értelmeset ki tudjak nyögni, ha esetleg kijutok Spanyolországba :D

6.) Hat évet táncoltam egy budapesti tánciskolába, most váltok, és elvben máshol fogom folytatni - reménykedjünk, hogy sikerül ;)

7.) Zene nélkül képtelen vagyok létezni. Reggel az adja meg suliba menet közben a löketemet. És ha a reggeli minimális zeneadagom nem kapom meg, akkor egész nap kiállhatatlan vagyok - mondjuk így :D

Kiknek adom tovább:
1.) Babu
2.) Dórika
3.) Julcsi
4.) Rakka
5.) Stefi
6.) Rose
7.) Mercii

Még egyszer köszönöm =)
puszi, Dorcsy

10. fejezet - I need you

2011-08-25T20:15:00.000+02:00

Bocsánat, hogy ilyen sokáig kellett rá várni, de azt hiszem hogy suli beköszöntével örülni fogok ha tudom hozni a heti egy frisst. Ígérem igyekezni fogok majd, de semmit nem ígérhetek biztosra. Dee, most itt a friss, remélem tetszeni fog. ;) Köszönöm szépen a komikat, nagyon jól esnek =) és remélem most is írtok majd =) puszi

10. fejezet

I need you

(Enrique Iglesias - Ayer)

Abban a pillanatban, hogy Iker látta a telefont millió és egy darabra hullani, rájött, hogy ez volt a legrosszabb döntés a lehetségesek közül. Mert így Lara nem tudja felhívni, hogy van-e valami fejlemény Camival kapcsolatban. Ő nem tudja folyamatosan hívogatni, reménykedve, hogy a géphang után egyszer meghallja barátjának szeretett hangját. És végső soron Cami sem tudta elérni őt. Feltéve, hogy még van ilyen szándéka, hogy el akar érni. Feltéve, hogy van bármilyen szándéka. Aggódott, és féltette a lányt. Nem tudta, mit csinálna ha elveszítené, de abban biztos volt, hogy belerokkanna.

Lehajolt és a rengeteg részecske közül kikereste a SIM-kártyáját, gondolván arra talán még szüksége lesz. Leintett egy taxit, majd elhadarta Laráék címét, és az ablakon kezdett kibámulni. Rosszabbnál rosszabb gondolatok keringtek a fejében azt illetően, hogy miért is nem veszi fel a lány a telefont. Mi van, ha balesete volt, és tönkre ment a mobilja, ezért jelzi, hogy nem kapcsolható? Hiába igyekezett kiűzni a fejéből az efféle negatív képeket, valahányszor sikerrel járt, a helyére mindig újabb került.

Mikor a taxi megállt a ház előtt Iker kifizette a fuvart, majd az ajtóhoz rohant, és két kézzel püfölni kezdte. Nem sokkal később egy fáradt arcú, szőke lány nyitotta ki az ajtót.

– Valami hír? – Iker úgy kapaszkodott a mondatba, mint fuldokló egy látni vélt távoli hajóba. Hiába látta Lara arcán azt, hogy ha tudna valamit, már rég nem itt lenne, a fiú mégis reménykedett benne, hogy az egész csak vicc, és Cami mosolyogva kisétál a nappaliból. Ám amikor a lány nemet jelezvén megingatta a fejét, lelkiekben kicsit összeomlott.

– Mi történt? – tette fel az olya logikus kérdést Lara.

– Konkrét részleteket én sem tudok, csak hogy Cami felhívott zokogva. Ki volt akadva, és három mondatot tudtam kivenni a mondandójából. A lényege az, hogy Fernando itt van Madridban, Cam pedig lefeküdt vele. – mondta Iker a nappaliba belépve, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy a dolog valóban komoly, hiszen a lánynak nyoma sincs.

– Jézusom. – Lara láthatóan lesápadt. – De ugye nem… erőszakolta meg? – kérdezte szinte suttogva a lány, és mikro Iker nemet intett megkönnyebbülten sóhajtott.

– Akkor bármennyire jó barátja vagyok is, nem engem hívott volna, hanem Lizát. Viszont szerintem most jobban ostorozza magát így, hogy szabad akaratából mászott vissza az ágyába. Félek, hogy bármit képes megtenni. Olyat is, amit megbánna.

– Felhívtam mindenkit, akinek az A kerettől megvan a száma. Néhány bárba is odatelefonáltam, de sehol semmi. Senki nem hallott róla egy szót se. – sóhajtott lemondóan Lara.

– Akkor most mi a teendő? Ülünk a szobában, és várjuk, hogy csoda történjen? Hogy Cami besétál az ajtón, és nevetve közli, hogy jól van? Ez… nevetséges – kelt ki magából Iker. A benne keringő érzelmek túlcsordultak, és hullámként csaptak össze a feje felett.

– Igen Iker. Pontosan ezt fogjuk tenni. Mert semmi eredményt nem érsz el azzal, ha ilyen idegállapotban kocsiba ülsz és keresni kezded, mert az első fának nekimész. – Iker dühös tekintettel nézett a lányra, ám az állta a pillantását, míg végül lemondóan sóhajtott, és lerogyott a kanapéra.

Miután Iker bontotta a vonalat, Cam kezéből kicsúszott a telefon, csak ült a fal tövében és várt. Nem tudta kire, vagy mire, csak várt. Üveges tekintettel meredt a semmibe, és reménykedett, hogy ami történt, azt valójában csak álmodta. Sőt, hova tovább, merte remélni, hogy még csak most is álmodik. Ám a valóság szilárdságát és ridegségét mi sem bizonyította jobban, mint a nyakába zúduló eső, amely az évszakhoz képest meglepően hideg volt. Mióta esik Barcelonában, augusztusban jeges eső? Kérdezte magától a lány, szinte felocsúdva a révületéből, de aztán egy vállvonással lerendezte a dolgot, és tovább folytatta az útpadka rezzenéstelen bámulását.

Érzékelte ugyan, hogy valaki megáll előtte, beszél hozzá, lengeti a kezét, de nem reagált semmit. Nem értette mit mondott, és nem ismerte fel ki az. Egyben biztos volt, hogy nem Iker, és innentől kezdve már nem is érdekelte a személy kiléte. Az előtte térdelő illető finoman felpofozta, de a lány továbbra is csak az út szélét nézte. Azaz nézte volna, ha nem álltak volna be elé.

Érzékelte, hogy valaki a hóna alá nyúl és felhúzza a földről, de közben az előtte álló rendületlenül beszélt hozzá. Tehát legalább ketten vannak. – szűrte le a tényeket Camila. Valaki a karjába kapta, aztán utána már csak azt érezte, hogy nem esik rá az eső. Vizes ruhái rásimultak, és csak ekkor jött rá, hogy mennyire is fázik igazából. Az első ülésről beszélgetésfoszlányokat hallott, de nem érdekelte mit mondanak. Nem volt ereje semmihez. Fáradt volt a teste és a lelke egyaránt. Behunyta a szemét. Csak egy pillanatra. Tényleg csak egy pillanat…

(Grits - My life be like)

Néma csendben ültek a nappaliban. Iker az előtte levő üvegasztal minden egyes karcolását kívülről tudta már. Időnként megszólalt, hogy „Mi van, ha…” de Lara valahogy mindig leintette, mondván nem szabad ilyenekre gondolni. Iker idegei már a plafonon táncoltak, és minden másodpercet órának érzett. Minden percben úgy érezte, hogy teljes mértékig ellepheti az aggodalom, hogy bármelyik percben szívrohamot kaphat, ha nem jut azonnal valami információhoz a lányról. De egy helyben toporogtak, információ híján pedig szíve szerint a haját tépte volna.

Lara telefonjának csörgése élesen hasított a szobában leülő némaságba. Egyből felkapta a készüléket, és a hívó második mondata után megnyugodva sóhajtott. A telefonba mormogott pár köszönömöt, majd egy „megyünk” kíséretében kinyomta a telefont. Ikerre emelte a tekintetét.

– Megtalálták – a fiú úgy érezte, hogy mázsás súly gördül le a szívéről. – Amikor felhívtam Xavit, azt mondta kimegy és körülnéz a környékükön, persze Leót se lehetett leállítani, ő is ment vele, az egyik utcán találták meg, a szakadó esőben ült, a mobilját meg kiáztatta az eső – vázolta a lány a helyzetet a garázs felé.

– Kié a Mercedes? – vonta fel a szemöldökét Iker a kocsik közé érve.

– Camiláé. Ma vette. – mosolyodott el Lara halványan. A szőke lány bepattant a Nissan volánjához, Iker pedig az anyósülésre, és kihajtottak az udvarból. És bár Lara mindig – vagy legyen inkább többnyire – betartja a közlekedési szabályokat, most mégis a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott, ha a helyzet úgy hozta, keresztül a piros lámpákon. Csikorgó gumikkal állt meg a Barca középpályásának háza előtt. Alighogy leállította az autót, Iker kiugrott és ráfeküdt a csengőre. Lara kivette a kulcsot a gyújtásból és ő maga is kiszállt az autóból. A riasztó gombját benyomva, a kocsi kettőt pittyent és villogott, ezalatt a lány Iker mellé sétált. Az ajtóban rövid időn belül megjelent egy borzas hajú Lionel Messi. Kinyitotta a kaput és beinvitálta őket, de Ikernek igen nehezére esett, hogy ne lökje félre a srácot, de végül sikerült uralkodnia magán és egészen az előszobáig a fiú mögött ballagott.

– Cam merre van? – fordult Leo felé lerúgva a cipőjét.

– Fel a lépcsőn, balra az első ajtó. – Iker bólintott, majd kettesével szedve a fokokat felrohant a lépcsőn. Koppintott kettőt az ajtón, és benyitott a szobába. Cami a lábait felhúzva feküdt az ágyon, és békésen szuszogott, de még így is látszott rajta, hogy össze van törve. Még a Fernandóval való szakítást sem heverte ki rendesen, erre jön az a tahó, és belerúg még egyet. És bár Iker nem volt az agresszió híve, kedve lett volna addig ütni Cami exbarátját, amíg az élet legkisebb jele is benne van. De mindezt mellékesnek tartotta, mert a szíve majd megszakadt az összetört lány láttán. Bár külsőleg lehet, hogy felnőtt, de belülről ugyanaz a kislány maradt, aki akkor volt, mikor elveszítette az édesanyját.

Halkan odasétált az ágy mellé, és leguggolt a lánnyal szemben. Finoman végigsimított a lány arcán, aki erre óvatosan nyitogatni kezdte a szemét. Pár másodpercig üresen bámult maga elé, aztán a felismerés beköltözött a szemébe, és rámosolygott a fiúra.

(Christina Aguilera - El beso del final)

– Iker. – halkan suttogta maga elé a nevet, mintha nem is akarná elhinni, hogy a fiú valóban ott van. Mégis hangjában a remény csillant, és a fiú jelenlétével a biztonság szigete érkezett hozzá.

– Itt vagyok. – magához ölelte a lányt, aki készségesen kapaszkodott a fiú nyakába. Simogatta Cami hátát, ő pedig belesimult az ölelésbe. A fiú hangja, jelenléte, illata megnyugtatta, és tudta, hogy biztonságban van.

Iker feltelepedett az ágyra, hátát a falnak döntötte, Camilát pedig az ölébe húzta. A lány a mellkasához kucorodott és fejét a fiú vállára hajtotta. Az egész olyan békés volt és mindkettejük számára természetes. Egyikük sem tudta volna megmondani, mennyi időt ültek ott, amikor Iker kicsit eltolta magától a lányt.

– Cam… Ugye nem bántott? – amint kimondta, már érezte, hogy ez hülye kérdés volt. Hiszen látta a lányt, és tudta, milyen megtépázott a lelke.

– Fizikálisan nem… De ezzel így többet ártott, mint használt. Egy érzelmi roncs vagyok… – Camilából megint kitört a sírás.

– Nem kell elmondanod, csak ha úgy érzed, képes vagy rá. De tudd, hogy bármikor lesz rám szükséged, itt leszek. – És Cami tudta, hogy ezek nem csak üres szavak, mert tényleg bármikor számíthat a fiú segítségére.

– De. El akarom… – nagy levegőt vett, és belekezdett. – El akartam menni szórakozni. Felejteni akartam, mert ez az egész… felemésztett belülről. Ittam, de nem sokat, csak épp hogy jól érezzem magam. Táncoltam a parkett közepén, és felszabadult voltam. Nem gondoltam semmire, és legfőképp Rá nem… Aztán megjelent, és nem is tudom hogyan, de csak arra figyeltem fel, hogy csókolózunk. Én… nem akartam. De még mindig…

– Szereted – szögezte le a fiú, és bár kifelé erősnek mutatta magát, legbelül összeomlott. Újból. Mert bár tudta, hogy a lány nem szerelmes belé, minden egyes alkalommal, mikor kimondta, hogy Fernandót szereti, olyan volt, mintha tőrt döfne a szívébe.

– Nem – suttogta Cami – Nem szerethetem ezek után is. Gyűlölnöm kéne… – Iker nem felelt semmit, csak visszahúzta a lányt a mellkasára, és tovább simogatta a hátát.

– Aludnod kéne – törte meg a lány csendes szipákolását Iker. A lány bólogatott ugyan, de sok hajlandóságot nem mutatott arra, hogy kimásszon a fiú öleléséből. – Menj, fürödj le, addig szerzek valami ruhát, amiben alhatsz, jó? – a lány megint bólogatott, bár nem volt túl meggyőző. Végül miután sikerült felkelni az ágyról, Iker belökdöste a fürdőbe, rácsukta az ajtót ő pedig lement a nappaliba.

– Hogy van? – kérdezte egyből Leo. Iker felé fordult és ledobta magát az egyik fotelbe.

– Össze van omolva. De jobban lesz.

– Akkor holnap gondolom, nem jön edzésre se.

– Rosszul gondolod. Ott lesz. Mert az egyetlen lehetősége, amikor el tudja felejteni, mi történt vele, az, ha játszik. Olyankor ki tud zárni mindent, ami nem a pályára való, és csak önmaga marad és a játék. Az az édes kettes, amit kicsi kora óta imád.

– Ezt örömmel hallom – mosolyodott el Leo is és Xavi is.

– Tudnátok adni valami cuccot, amiben alhat? – fordult Iker a Barca középpályása felé, aki bólintott, és megindult a lépcsőn. A szobájában válogatott-csapattársa kezébe nyomott egy pólót meg egy rövidgatyát, és visszatért a nappaliba, Iker pedig a szobába ahol Camit találta. Bekopogott a fürdőbe, és amikor a lány kiszólt, hogy szabad, háttal az ajtónak benyitott, beadta a ruhát majd ki is ment. Leült az ágy szélére és várta, hogy a lány kijöjjön. Amikor aztán tíz perc után nyílt a fürdő ajtaja Iker felpattant, mint akit megégettek, és a lány elé lépett.

– Megyek most. Ha kell valami, lent leszek. – röviden megölelte a lányt, és az ajtóhoz ment. Már épp a kilincsre tette volna a kezét, amikor meghallotta, hogy a lány a nevét mondja.

– Ne menj, kérlek. – hangja kérlelő volt, már-már könyörgő.

– Cam… – Iker egy pillanatra lehunyta a szemét. Ő annyira nem tartotta ezt jó ötletnek.

– Kérlek… Szükségem van rád. – Ez betett a fiúnál. Nagyot sóhajtott és megfordult. A lány elé ballagott és bólintott. A lány valamelyest megnyugodva feküdt be az ágyba, Iker pedig a pulcsiját és farmerját ledobva bújt be Cami mellé. A lány egyből az oldalához simult, és fejét a mellkasára tette. Iker átkarolta a lányt, és egyik kezével óvatosan simogatni kezdte a hátát. Cami néhány percen belül az álmok mezejére lépett.

Már az előző fejezethez akartam képet hozni, de oda elfelejtettem, úgyhogy tessék, most itt van egy kép Cami Mercijéről ;) :D

9. fejezet - Breakdown

2011-08-19T21:53:00.001+02:00

Nem a leghosszabb fejezet, sőt. De nem akartam tovább húzni a frisst, mert így is nagyon régen hoztam. Kicsit lehangoló fejezet, de azért kíváncsi vagyok a véleményekre, kiből mit vált ki, na meg persze, hogy ki mit gondol a fejleményekről. :P puszi, Dorcsy

9. fejezet

Breakdown

(Tantric - Breakdown)

Cam amikor hazaért egyből szembe találta magát a nappali kanapéján ülő Kimivel. A reakciója egy hangos sóhaj volt.

– Te még mindig itt vagy? Nem úgy volt, hogy ma mész el? – nézett felvont szemöldökkel a finnre.

– Mint látod… És ami az elmenést illeti, hidd el, többször is megtörtént.

– Hidd el, hogy nem érdekel – emelte fel a kezeit Cam. – Lara merre van?

– Teszem azt, mondjuk edzésen?

– Ja tényleg. Meg kell kérjelek egy szívességre. Bármennyire is nem fűlik hozzá a fogam…

– Na mondjad. Megnézzük Kimi bácsi mit tud segíteni – vigyorgott Camira a szőke.

– Tudod mit? Inkább felejtsd el… - forgatta meg a szemét a lány.

– Most már mondjad tényleg. Ígérem, visszaveszek az arcomból, és jó kisfiú leszek.

– Elképzelhetetlen vagy kisebb arccal… Na mindegy, szóval az a lényeg, hogy nem akarok állandósult jelleggel Lara kocsiján élősködni, úgyhogy kéne egy nekem is…

– Szüljek egyet? – szólt közbe a finn.

– Mondjuk, ha esetleg végighallgatnál… – Kimi védekezően megemelte a kezeit, jelezvén, hogy a lány folytathatja. – Köszönöm. Szóval. Én nem értek a kocsikhoz, ez tény. De mivel te Forma1-es pilóta vagy, gondolom konyítasz hozzájuk valamit, szóval eljöhetnél velem kocsit venni.

– Szóval kettesben akarsz velem elmenni autót venni. Randizni hívsz? – vigyorgott Kimi.

– Kész, feladtam. Te nagyobb gyökér vagy, mint hittem – csóválta Cam a fejét, de a szája sarkában mosoly bujkált, Kimi pedig hangosan felnevetett.

– Milyen kocsit akarsz?

– Valamit, ami nem áll meg százhatvannál – csillantak fel Camila szemei, mire a finn ismét nevetni kezdett. Fölhalászta az asztalról a kocsikulcsot, majd elindult a garázs felé. A nappali ajtajából azonban visszafordulva a lányra nézett.

– Na mi van, nem jössz? – Cam szeme felcsillant, és a finn után sietett. A garázsban Kimi bepattant a volán mögé, Cam pedig az anyósülésre. Bár utálta, ha nem ő vezet, azért úgy gondolta, egy F1-es pilótával nem áll le vitázni. A szőke srác egy Merci-szalonba vitte, ahol a lány szinte első látásra beleszeretett egy fekete Mercedes Benz CLS 320 CDI-be. A finnre pillantott, aki abban a pillanatban tudta, hogy jó helyre hozta a lányt. Cami megvette az autót, majd intett Kiminek, hogy elviszi egy próbakörre a kocsit, majd csak utána megy haza.

Hangosan ordíttatta a rádiót a kocsiban, kihajtott az autópályára, és rálépett a gázra. Vigyorogva nézte, ahogy a sebességmérő egyre jobban kúszik fel. Bár nem autózta ki a kocsiban rejlő 250 km!h-s maxsebességet, azért elégedetten tér vissza a jelenleg otthonául szolgáló házhoz.

Idő közben Lara is hazaért, meg az idő is jócskán estefelé járt már. Camilának nem volt hangulata a „nagy, közös családi vacsihoz”, mert sejtése szerint megint az ő szekálása lett volna a legfőbb téma, és nem érzett magában elég erőt, hogy végighallgassa a pasi hiányáról szóló tippeket és felvetéseket. Nem tette túl magát a Fernandóval történt dolgokon, és ez zavarta. Hirtelen ötlettől vezérelve kivágta a szobájában a szekrénye ajtaját. Konkrét céllal kezdett el ruhákat keresgélni, és kidobálta a választott darabokat az ágyra. Elment a fürdőbe, letusolt, hajat mosott, majd a haját lágy csigákba csavarta. A szemét vastagon kihúzta fekete szemceruzával, majd visszalépett a szobába és magára vette a ruháit. Fekete melltartóra egy fehér, vékony anyagú, mélyen kivágott, szinte átlátszó felsőt vett, egy rövid, fekete farmer sorttal, a lábára pedig szintén fekete, magas sarkú bokacsizmát húzott. A telefonját és egy kis pénzt a zsebébe csúsztatott. Vetett egy utolsó pillantást magára a tükörben, majd a szobaajtaját becsukva maga mögött lement a nappaliba. Az ott tanyázó Lara és Kimi furcsán méregették.

– Hová mész? – kérdezte gyanakodva Lara. Rossz előérzete volt.

– El. Kieresztem kicsit a gőzt. Majd jövök. Sziasztok. – lekapta a fogasról a fekete bőrdzsekijét, majd nekivágott az éjszakának. Nem igazán ismerte a barcelonai szórakozóhelyeket, ezért taxit hívott, és megmondta az estére szánt terveit. A taxis bólintott majd elindította a kocsit. Nagyjából fél óra után megérkezhettek egy pub elé. A világító neonlámpák már messziről hirdették a hely nevét. Cam kifizette a fuvart, majd határozott léptekkel megindult a bejárat felé. Az ajtóban álló biztonságis semmit sem mondott, egyből beengedte a lányt. A kivillanó fekete csipkemelltartó, meg az öltözékének együttese megtette a hatást. Egyből a bárpult felé vette az irányt, ahol kapásból két pohár Finlandiával indított. A dzsekijét hamar ledobta magáról és a táncparkettre vetette magát. És bár mindig lenézte azokat a lányokat, akik az ember alkotta körben rázzák magukat, most pontosan ezt csinálta. A lelke darabokban volt, és úgy érezte, joga van hozzá. Nem akart semmit érezni, semmit, ami Fernandóra emlékezteti. Sajnálatos módon pedig rá kellett ébrednie, hogy abban a stádiumban van, amikor minden a fiúra emlékezteti. Három Finlandiával és két koktéllal később érezte, hogy két kéz a derekára fonódik hátulról, és valaki a hátához simul. Az illető végighúzta a kezét a gerincén, amibe a lány beleremegett. A mögötte levő belecsókolt a nyakába, majd finoman megharapta. A kezek a vállára simultak, majd finom cirógatva a lány testét lehúzta az oldalán őket, hogy megállapodjanak a csípőjén. Ha az első mozdulatokból nem lett volna biztos benne, akkor az orrát megcsapó illat teljes mértékig meggyőzte volna. Halvány remegés futott végig rajta. A fiú karjai közt megfordult, és a tőzegbarna íriszekbe nézett. Szemében könnycseppek gyülekeztek.

– Mit keresel itt? Madridban lenne a helyed. – igyekezett érzelemmentes hangon megszólalni, de nem ment. Az érzelmek elárasztották, és az alkohol dolgozott benne.

– Hozzád jöttem. Sajnálom. – a fiú szemeiben mintha őszinteséget látott volna. – Minden, amit mondtam… Egy ökör voltam, tudom.

– Nem! Nem tudod, min mentem át. Hogy mennyire fájt. Az, hogy egy másik nőt láttam az ágyunkba, egy tőrdöfés volt. De a szavaiddal még meg is forgattad a szívembe döfött tőrt. Szenvedtem, nem érted? Még mindig… – a lány arcán lecsorogtak a könnyek, képtelen volt tovább tartani magát.

– Tudom, és sajnálom – a fiú egy lágy mozdulattal letörölte az arcán lecsorgó könnycseppet. Camila egy pillanatra elhitte, hogy a srác tényleg komolyan gondolja, amit mond, és eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha minden a régi lenne. Hiszen a fiú most olyannak tűnt, mint régen, mikor összejöttek.

– Ez nem mentség – a szavak suttogás formájában hagyták el az ajkait. A fiú közelsége még mindig megbabonázta őt, és nem volt biztos benne, hogy ha teljesen józan, képes-e megőrizni az ép eszét, hát még így, hogy ivott. A fiú ajkai a lányéra tapadtak. Egy pillanatra megfeszült a teste, de ahogy a fiú csókolni kezdte, ellazult, és belesimult az őt ölelő karokba. Néhány percnyi csókolózás után váltak csak el végleg egymástól.

– Fernando – a fiú neve halk sóhajként szakadt ki a lány száján, ám ő csak kézen fogta a lányt, és szelíd erőszakkal húzni kezdte maga után.

A lány nem tudta volna megmondani, hogy hogyan kerültek a hotelszobába, ahogyan azt sem, hogy hogyan kerültek le róla a ruhái. Az utolsó emlékképe az volt, hogy beleomlott Fernando karjaiba. A feje egyből kitisztult. A picsába. A jó büdös picsába. – szitkozódott magában, majd a szobában szétdobált ruháit kezdte keresgélni. Gyorsan magára kapkodta mindent, majd az alvó fiút a szobában hagyva kisurrant, és elhagyta a szálloda egész épületét. Néhány sarokig vitték a lábai, amikor is lerogyott az egyik fal tövébe és arcát a kezébe temetve sírni kezdett. A gyógyulásnak indult sebek a fiú megjelenésével újra felszakadtak, és szinte jobban fájtak, mint előtte.

Hogy hihettem azt, hogy minden olyan lesz, mint régen? Megcsalt! Többször is. Nem akarok még egy olyan kapcsolatot, mint az volt, hogy a hátam mögött ide-oda keféljen valaki. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy megint hittem neki? – a gondolatok csak úgy cikáztak a fejében. Úgy érezte, hogy az érzései pengeélen táncoltatják, és csak egy nagyon kicsi hiányzott neki ahhoz, hogy leessen arról a pengéről. A telefonját előkotorta a zsebéből és tárcsázni kezdte annak az embernek a számát, akiről tudta, hogy az év bármely napjának bármely napszakában hívná fel, mindig lenne rá ideje.

– Cam? Mi történt? – a fiú hangjában aggodalom csengett. A lány, ahogy meghallotta a hőn szeretett hangot, mintha kicsit megnyugodott volna.

– Beszélj. Mondj valamit! – kérte sírós hangon barátját.

– Mi történt? – kérdezte ismét a fiú.

– Fernando. Madridban van. Lefeküdtem vele. – a lányból ismét kitört a zokogás. A fiú egy cifra káromkodást követően beszélni kezdett a lányhoz. Lényegtelen és értelmetlen dolgokat hordott össze, de a hangsúly nem is a mondandója értelmén volt, hanem azon, hogy a lány hallja a hangját. Iker hangja olyan volt számára, mint a legjobb nyugtató. Bárhol, bármilyen körülmények között meg tudott nyugodni, a fiú hangját hallván.

– Cami, most le kell tennem, mert felszállok a repülőre. Odamegyek. Nagyon szépen kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget. Kérlek, ígérd meg nekem! – a fiú hangja határozottan félelmet sugárzott. Féltette a lányt.

– Ígérem – Camila hangja elhaló volt, és rekedtes. A fiú nem tehetett mást, hitt neki, és reménykedett, hogy betartja a szavát.

Iker soha ilyen hosszúnak nem érezte még a Barcelonába tartó repülőutat, pedig megtette már párszor. Még mielőtt felszállt a gépre küldött egy SMS-t Larának, hogy ha kell, akár a föld alól is, de kerítsék elő Camit. Aggódott, és félt. Soha ilyen kiborultnak nem hallotta még a lányt, és rettegett, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. Tudta, hogy képes lenne a lány, pillanatnyilag bármire, és ez aggasztotta, mert ugyanakkor azt is tudta, hogy bármit is csinálna is most, egy nap múlva megbánná. Tisztában volt vele, hogy amit Cami iránt érez, már régen túlmegy a barátság határain, de tudta, hogy nem szabad a lányra erőltetnie magát. Pláne addig, amíg ő még Fernandót szereti. De egyébként se.

Már tűkön ült, amikor a gép leszállt a barcelonai reptéren, és elsőnek ugrott fel a helyéről, és vágtatott ki a terminálból. Egyből elővette a zsebéből a telefonját és Camit hívta, ám a lány mindig csilingelő hangja helyett csak a géphang szólalt meg.

– A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérjük, ismételje meg hívását később. – a fiú agyában itt szakadt el az a bizonyos húr, és földhöz csapata a készüléket, és beleüvöltött az éjszakába.

Várom a tippeket, hogy vajon Cam miért nem veszi fel a telefonját. ;)

8. fejezet - Make a decision

2011-08-06T20:45:00.003+02:00

Csodának tartom, hogy kész a fejezet, komolyan nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar hozni fogom. De mivel hárman is komiztatok, ezért erőt vettem magamon. Kicsit más stílusra mint az eddigiek, amolyan könnyű, jó kedélyű fejezet. Megérkeztünk Barcelonába, de minden lelkes Real-szurkolót megnyugtatok, nagyon elvakult "Hajrá-Barca" fejezeteket nem fogok írni, ígérem. De szóval, itt a friss, és megint csak azt tudom mondani, hogy mint mindig, örülök a komiknak =) Pénteken jövök haza, szóval ha ügyes vagyok, vasárnap lesz friss, ha nem, akkor csak jövő héten =D

8. fejezet

Make a decision

Cam szinte észre sem vette az idő múlását, csak arra figyelt fel, hogy Barcelonába utazik, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon. Az eredmények másnap reggelre készülnek el, így ha minden jól megy, már délelőtt nyélbe üthetik az üzletet, és délután pedig a hivatalos bemutatást is le tudják zavarni.

Cam az éjszakát Laránál töltötte, és egy darabig nála is fog lakni, ameddig nem talál magának házat a közelben. Na meg persze semmi kedve nem volt egyedül beköltözni egy hatalmas hodályba, viszont mivel Iker öccse, Unai bejelentette, hogy ő bizony következő évtől kezdve az egyik barcelonai egyetemen akar továbbtanulni, felvetődött az ötlet, hogy akkor majd Camihoz költözik, mivel amúgy is jó viszonyt ápoltak.

Cam egész napja abból állt, hogy egyik vizsgálatról rohangált a másikra, végül este hatkor fáradtan esett be Lara mellé a kocsiba.

– Gondolom, ma este nem megyünk bulizni – vigyorgott rá a lány.

– Nem. De csak mert fáradt vagyok ahhoz, hogy full elázottan cipeljelek haza – vigyorgott a szőkére Cam. – Hova megyünk? Nem erre laksz? – vonta fel a szemöldökét Cam kinézve az ablakon. Nem tájékozódott még jól Barcelonában, de abban egészen biztos volt, hogy a Camp Nounál balra kellett volna fordulni.

– Ja, nem mondtam? Kimi jön – vigyorgott Lara harminckét fogasan. Cam csak felsóhajtott, és fejét a kocsi ablakának hűsítő üvegéhez nyomta.

– Tégy meg egy szívességet – morogta Cam maga elé, mire a szőke lány érdeklődve fordult felé – Bármit is akartok csinálni, kurvára halkan tegyétek. – Lara egy pillanatra köpni-nyelni nem tudott, de végül elvigyorodott, és megvonta a vállát.

– Ígérem, egy hangot se fogsz hallani. – Camila csak beletörődően felsóhajtott, majd folytatta a kesztyűtartó fixírozását.

A reptéren összeszedték az érkező Raikkönent, majd miután sikerült elszakadnia Lara szájától, a lány egészben hazajuttatta mindannyiukat. Cami első útja a vendégszobához tartozó fürdőbe vezetett, ahonnan egy gyors zuhany után a nappaliba távozott.

– Na fiatalság. Én elmentem aludni. Ne felejtsétek, egy hang nélkül – villantott egy vigyort és már ott sem volt. Bedőlt az ágyba, és szinte egyből elaludt.

Másnap reggel kilencre kellett bemennie a kórházba a leletekért meg a jelentésekért, hogy átvigye őket a központba. A vizsgálatokon mindent rendben találtak, így tizenkettő előtt néhány perccel Cami a kézjegyét több helyre odabiggyesztve hivatalosan is a Barcelona játékosa lett. Átadták neki a tizenhetes számmal ellátott mezt, majd hárompercnyi bájvigyor következett, ami alatt a fotósok szorgosan kattintgattak, és minden szögből megörökítették a mozdulatot, ahogy kezet fog Joan Laportával, majd kötelező volt részt venni a sajtótájékoztatón. Ahogy a terembe belépve elfoglalta a helyét egyből elkezdtek záporozni a kérdések.

– Miért döntött úgy, hogy a Barcelonához igazol?

– Úgy gondolom, hatalmas lehetőséget kaptam a Barcelonától azzal, hogy szerződtetni akartak. Nem árulok el nagy újdonságot azzal, ha azt mondom, ez a klub a gyerekkori álmom. Minden focistának meg van az a csapat, amelynek játékosaira bálványként tekint fel – nálam ez a Barcelona. Mindemellett azt tartom szem előtt, hogy sikereket szeretnék elérni. Tudom, hogy erre még bőven van időm, hiszen tizenkilenc éves vagyok, de erre itt, Madridban sok lehetőségem nem volt.

– Tehát esélytelennek tartja a csapatot akár a bajnoki győzelemre?

– Jelenleg sajnos még igen. Rengeteg mindent köszönhetek az Atleticónak, és örökre hálás leszek nekik, valamint szívem egy kis része mindig ide fog húzni, de a többi része, gyerekkoromtól kezdve a Barcelonáért dobog. Amikor ötévesen először beléptem a Camp Nouba eldöntöttem, hogy egyszer gránátvörös-kék mezben akarok itt játszani. És ennél alább soha nem adtam.

– Az Atletico Madrid a nevelőegyesülete. Nem kellene lojálisnak lennie hozzá?

– A csapattársaimmal és a vezetőséggel is remek a viszonyom. Gregorio Manzanóval leültünk, és végigbeszéltük, hogy mi lenne számomra az optimális, és az ő javaslata volt a klubváltás. Mindemellett persze személyes okok is közrejátszottak a végső döntésem meghozatalakor. Való igaz, hogy a kapcsolatom Fernando Torresszel megváltozott, mindez nem jelenti azt, hogy ne lennénk a továbbiakban is barátok. Mindettől függetlenül jobbnak láttam, ha a lehető legkevesebbre csökkentjük a találkozásaink számát. És ezzel a magánéletemre vonatkozó részt le is zárnám. Nem gondolom, hogy rajtam kívül ez bárki másra a világon rátartozna. Úgyhogy a továbbiakban nem szeretnék ezekkel kapcsolatos kérdéseket hallani.

Valamint pedig, a labdarúgás már egy ideje nem arról szól, mint régen. Játékosok jönnek-mennek, annak függvényében, hogy hol jobbak a lehetőségeik, vagy hogy hol kapnak nagyobb összeget. – Maga sem hitte el, hogy képes volt szemrebbenés nélkül hazudni az újságírók képébe. Még hogy jó a viszonya Torressel? Meg Manzano javasolta a klubváltást? Igen, valóban nem hozhatta nyilvánosságra azt, hogy a vezetőedző szinte könyörgött neki a marasztalása érdekében. De őszintén? Mi oka lett volna Madridban maradni a barátain kívül?

– Mit gondol a Barcelonáról? Az utóbbi néhány évben, mintha nem a megszokott teljesítményt nyújtanák?

– Való igaz, voltak gondok a klubnál, de ezek megoldását vélem felfedezni a tavalyi illetve az idei igazolásokban. Gondolok itt Ronaldinho, Samuel Eto’o, Deco, Juliano Belletti és Ludovic Giuly szerződtetésére.

– Na és maga. – mondta egy újságírónő, amire Cam először az interjú során levetette a pókerarcot és elmosolyodott.

– Nem gondolom, hogy egy lapon említendő lennék velük.

– Nem aggódik amiatt, hogy esetleg nem kap majd játéklehetőséget?

– Mint már említettem, tizenkilenc éves vagyok, mindemellett nő. Ezek mellett döntse el mindenki azt, hogy megéri-e akárcsak a kispadra is, de a Barcelonához mennem. Bízom benne, hogy ha nem is egyből, de idővel bebizonyíthatom, hogy miért kerültem ide.

– Mit érez a csapattársakkal kapcsolatban?

– Egytől-egyik remek labdarúgók, bár személyesen csak néhányukat ismerem – a spanyol válogatottban is bemutatkozottakat jó barátom, Iker Casillas révén, de remélem valamennyiükkel jó viszonyt sikerül majd kialakítanom.

– Köszönjük, hogy időt szakított ránk – mondta az egyik újságírónő, Cam egy villanás erejéig elmosolyodott, majd felállt az asztaltól és elhagyta a termet a nyomában lihegő nyakába akasztott sajtófelelőssel.

– Mr. Rijkaard azt kérte, hogy az interjú után fáradjon az irodájába – szólalt meg a magas sarkúban tipegő sajtós, mikor Cam a kijárat felé indult. Csak felsóhajtott, és megfordulva az edző irodáját vette célba.

– Nem vagyok ovis, egyedül is menni fog, úgyhogy légy szíves tipegj el valahova a sarkamból – morrant a szőkére Cam, aki egy ideig tátogva próbált megszólalni, majd feladta, és sértődötten elvonult másik irányba. Camila vállat vonva indult meg Rijkaard irodájába, ahol két koppintás és egy „szabad” kiáltás után belépett.

– A nyakamba varrt sajtós liba mondta, hogy jöjjek fel. – ült le az edzővel szemben, aki a munkatársra vonatkozó jelzőket egy szemforgatással elintézve megszólalt.

– Igen. Csak azt akartam mondani, hogy holnap tízkor kezdődik az edzés, ami azt jelenti, hogy kilenc ötvenkor átöltözve akarlak látni a pálya szélén, ahogy éppen melegítesz.

– De hát tízkor kezdődik, nem? – vonta fel Cam a szemöldökét, amire csak egy nagyon csúnya pillantást kapott válaszul. – Értem, kilenc ötvenre itt vagyok, Frank.

– Mehetsz. Minden perc késés plusz tíz perc kondit jelent. A késést kilenc ötventől számítjuk. – legyintett egyet a kezével jelezvén, nincs több mondanivalója. Caminak már a nyelve hegyén volt egy újabb „de hát…”, de inkább nem mondott semmit csak kiballagott az irodából. Nem bírta ki, hogy ne forduljon vissza az ajtóból.

– Mit is mondtál? Kilenc ötvenöt? – intézte szavait vigyorogva az újra a papírjaival foglalkozó férfi felé. Az csak megingatta a fejét, Cam pedig egy mosoly és egy intés kíséretében kilépett az ajtón.

Az épület előtt fogott magának egy taxit, és visszafuvaroztatta magát Larához. A kapun belépve Bajnok rohant felé. Kezét a kutya sűrű bundájába fúrta, és jó alaposan megdögönyözte az őt körülugráló németjuhászt. A jelenetet Iker, Kimi és Lara az ajtóból figyelték mosolyogva.

– Képzeld, Hercegnővel egész jól megvannak – vigyorodott el Lara. Hercegnő a lány orosz kékmacskája volt. Eleinte kicsit aggódtak, hogy hogy fog kijönni egymással a két állat, de ezek szerint sok vizet nem zavarnak. Cami Bajnokkal a nyomában besétált a házba, és megölelte Ikert.

– Köszi, hogy elhoztad – mosolygott a fiúra, aki csak biccentett egyet.

– Nincs mit. Viszont én lassan indulok, mert még ma haza szeretnék érni, és hat óra, az hat óra – kúszott vigyor a kapus arcára, majd érzékeny búcsúvétel után bepattant a kocsijába és kihajtott az udvarról.

– Te meddig maradsz? – kérdezte Cam csak úgy mellesleg Kimitől, már a konyhában ülve.

– Miért, zavarok? – vigyorgott rá a szőke.

– Nem, csak szeretném tudni, hogy meddig kell reggelente a konyhában boxeres finneket kerülgetnem – vonta meg a vállát Cam most már vigyorral az arcán. Kimi jó ízűen felnevetett Lara pedig csak ingatta a fejét.

– Ha tudom, hogy ennyire kibírhatatlan vagy, nem ajánlom fel, hogy költözz ide – sóhajtott lemondóan, mire Cam csak még jobban vigyorgott.

(Natasha Bedingfield - Unwritten)

Másnap reggel Cam arra ébredt, hogy valami a hasán landol. Egyik szemét kinyitva, gyilkos pillantásokat küldött a hasán heverésző kékesszürke szőrgolyó felé.

– LARA! Neveled meg a rohadt macskádat! – morgott fennhangon Cam, mire a nappaliból élénk vihogás hallatszott be. Cam szemforgatva vánszorgott el a fürdőig. Egy zuhany és egy arcmosás után teljesen új emberként jött ki a fürdőből, és a világot is egy leheletnyit szebbnek látta, ám az ágyon fekvő macska lelombozta pillanatnyi jókedvét.

– Veled még számolunk – morrant oda az ágyon fekvő állantnak, majd felöltözött, és kiment a konyhába

– Nem tudom, vetted-e, de tegnap arra céloztam, hogy nem szeretnélek még egy reggel boxerben látni itt – mondta Kiminek.

– Nem tudom, vetted-e, de kezdesz elviselhetetlen lenni – vigyorgott rá Lara. A napja határozottan kezdett pocsék irányba elmenni. A szőke lány viszont vele ellentétben láthatóan remekül szórakozott. Pakolt Bajnok táljával egy kutyakonzervet, majd a tűzhelyen levő rántottából tett magának egy tányérra.

– Mivel tudom, hogy te nem tudsz főzni – bökött itt Larára -, a te főztöd meg nem enném meg – itt Kimi felé fordította a tekintetét - ezért inkább nem kérdezem ki csinálta, hanem megmaradok abban a hitben, hogy egy házimanó varázsolta ide

– Utálatos vagy. Ha rám hallgatsz, szerintem elég erősen pasi hiányod vagy. – Lara arcán letörölhetetlen vigyor ült.

– Ha rám hallgatsz, befogod – morrant oda Cam. Határozottan olyan érzése volt, hogy ezek ketten arra szentelték a napjukat, hogy őt a halálba kergessék. Miután végzett a reggelivel felpillantott az órára, és nyugtázta, hogy még csak kilenc van.

– Mivel egyikőtök sincs úgy felöltözve, hogy el tudjon vinni, Lara kérlek, ideadnád a kocsikulcsot? – szinte ki se mondta, Kimi már dobta is felé a Nissan kulcsát. Cam csak biccentett egyet, majd a sporttáskáját a vállára akasztva a belső lépcsőn lement a garázsba, és beült a kocsiba. A táskát az anyósülésre dobta, és beindította az autót. A motor dorombolása nyugalommal töltötte el. Örült, hogy végre ő ülhet a volánnál, és nem másoknak kell furikáznia. Az amúgy húszperces utat tizenkettő alatt tette meg, és elégedett mosollyal nyugtázta, hogy még bőven van ideje. A reggeli rosszkedv helyét átvette egy leheletnyi izgatottság. Kíváncsi volt a csapatra.

Ahogy belépett az öltözőbe, az arcokra kiült a megdöbbenés. Minden bennlévő elhallgatott, és ledermedt a mozdulat közben, amit csinált. Cam arcára vigyor kúszott.

– Hola! Camila Sánchez vagyok, csatár, tegnap óta az FC Barcelona játékosa – mondta egyre kiszélesedő vigyorral. Végül egy alacsony, barnahajú srác eszmélt fel legelőször, és lépett elé a kezét nyújtva.

– Lionel Messi, csatár, négy éve a Barca junior csapatának, ettől a szezontól kezdve a felnőtt keret tagja. – Cami elfogadta a felé nyújtott jobbot és megrázta.

– Örvendek Leo – vigyorgott a srácra, aki egyből elkezdte végigmutogatni a játékosokat. A srác bemutatta az egész csapatnak, aminek a nagy része már felengedett, és folytatta tovább a beszélgetést.

– Rijkaard mondta, hogy mutassam meg az öltöződet… – folytatta a beszédet Leo.

– Külön öltöző? Ez komoly? Érdekes módon erről valahogy nekem elfelejtett beszámolni – motyogta Cam. Az Atleticóban már megszokták, hogy a srácokkal öltözött, és nem is volt belőle probléma. Zuhanyozni valóban külön járt, de hogy öltözőzője is külön legyen. Komolyan, ki hal bele egy sportmelltartós csaj látványába? – morogta magában a lány.

– Nem, nem külön öltöző. Vagyis annyira nem. Ennek az öltözőnek egy kis ficakja – vigyorgott a lányra az argentín.

– Remek. Egy ficak.

– Komolyan, neked semmi se jó? – hitetlenkedett nevetve a fiú, és Cam arcára is halvány mosoly húzódott. – A cuccaid ott vannak a szekrényben, kulcs a zárban. Hajrá. – vigyorgott továbbra is Leo, majd magára hagyta a lányt. Úgy érezte, a fiú jókedve állandó, és ragadós, és bár alig néhány perce ismerte, furcsa lett volna elképzelni nélküle.

Magára húzta a szekrényben talált cuccait, majd beleszórt mindent a táskájába, és az ott lévő kulcsot kezébe kapva bevágta a táskát a szekrénybe, hogy elballagjon az öltöző másik részébe. Egyedül Leót találta ott, aki minden sejtése szerint rá várt.

– Hány percet késünk? – Cam hiába volt jó erőnlétben, semmi kedve nem volt plusz kondihoz.

– Még nincs tíz – nézett rá értetlenül Leo.

– Akkor Rijkaard csak engem etetett, hogy ötvenre kint kell lenni? – kérdezte Cam már a folyosón.

– Ja, hogy az. Az komoly. Meg a percenkénti plusz tíz perc kondi is. – A srác arcán megint ott volt az elmaradhatatlan vigyor.

– Mennyi az idő?

– Ötvennégy – felelte a fiú továbbra is békésen sétálva.

– Direkt szívatsz, ugye? – nézett Cam morcosan a srácra, majd elkezdett rohanni a folyosón, de néhány lépés után megállt. – Na jó, el kéne egy kis segítség. Fogalmam sincs, merre menjek.

– Akkor muszáj lesz megvárnod…

– Legalább akkor kapd kicsit össze magad, és siessünk.

– Támogatom, már ötvenöt van. Mire felérünk ötvenhat.

– Tudod az az egy dolog vígasztal, hogy ha én szenvedek, akkor te is – vigyorgott önelégülten Cam.

Az edzés nem fárasztotta ki jobban, mint az Atletico-beli, de a hangulat itt mérföldekkel jobb volt – bár ott sem lehetett rá panasz. Néhányan – élükön az időközben hangját megtaláló Xavival – elkezdték viccből cukkolni a lányt, aki persze kapva kapott az alkalmon, és minden alkalommal visszaszólt neki.

– Na jó, szinte biztos vagyok benne, hogy rövid távot nem futsz jól – vigyorgott Camra Eto’o. A lány arcán megjelent az az arckifejezés, amit ha meglátnak azok, akik ismerik, akkor rávágják, hogy „jó, rendben, feladom”. De a kameruni nem ismerte. Xavi viszont előre röhögött a markába.

– Ám legyen. Te akartad. – beálltak, majd a spanyol középpályás indítására nekilódultak az oldalvonal mentén. Cami egy jó másfél métert rávert a Real Madridot is megjárt csatárra.

– Áúcs. Ez fájt az önérzetemnek, remélem tudod – nevetett rá Samuel, Cam pedig csak vigyorogva megvonta a vállát. – De legalább megtanultam egy leckét.

– Úgy bizony. – A végtelennek tűnő futkosás, labdakezelés és páros passzolgatás után végre játékszituációk következtek. A keret két csapatra lett bontva, és így kellett megmérkőzniük egymással. Camilát ezúttal a másik csapatba került Valdés kezdte el kóstolgatni.

– Gólokat akarsz rúgni?

– Lévén csatár vagyok, gondolom igen.

– Próbálkozni szabad – vigyorgott rá a kapus, a kesztyűjét húzva. Cam nem törődött vele sokat, csak a pálya szélén álló Rijkaardtól kért két darab papírzsepit, és odavitte az elsőszámú hálóőrnek.

– A meccs végén szükséged lesz rá. – megveregette a kapus vállát, és a kezébe nyomta a két zsebkendőt. Összehívta a csapatot amiben játszott, hogy megbeszéljék, ki milyen poszton lesz. Cami játszott középcsatárt, két oldalán Leóval és Eto’o-val, mögöttük a Xavi, Ronadinho, Deco, Matta középpályával. A védelmet van Bronckhorst, Puyol és Belletti alkotta, a kapuban pedig Fortia kapott helyet.

A meccs sokáig döntetlenen állt, egészen addig, amíg Xavi remek passzát követően Messi kapura nem lőtte a labdát. Valdés ugyan kiütötte a játékszert, de az pont Cami lába elé esett, így a lány egy laza mozdulattal a kapuba pöccintette. Nem mondott semmit, csak rávigyorgott a kapusra, majd rohant vissza a saját térfelére.

A mérkőzés végül három-hármas döntetlennel zárult, és két kör levezető futás után mindenki mehetett haza, kivéve persze Camit és Leót, akikre még vár egy egyórás kondi edzés. Szolidaritásból, és elismerését így kifejezvén velük tartott egy röpke félórára Valdés is, és egy rövid időre Eto’o is benézett.

– Remélem tisztában vagy vele, hogy most utállak. Holnapra nem fogom érezni a combjaim és a fenekem. – fordult Cam Leo felé fél óra szobabiciklizés után. Mikor látta a srác arcán megjelenő kaján vigyor, egyből folytatta. – Meg ne szólalj. Egyébként meg, hány éves is vagy?

– Tizenhét.

– Szemtelenül fiatal. Kölyök – vigyorodott el Cami.

– Csak azt ne mondd, hogy te olyan piszkosul öreg vagy – hörrent fel a kis argentín. Erre a fekvenyomó padon fekvő Eto’o felnevetett.

– Még perverz gondolat sem voltál, amikor én már fociztam. Mellesleg egy lánytól nem illik megkérdezni a korát – okította a kameruni Messit.

– Köszönöm – vigyorgott Cami. – Egyébként húsz leszek januárban.

– Ennyi erővel én meg húsz leszek – Leo apró fejszámolást végzet, majd hozzátette –, három év múlva júniusban. – morgott, de a szája sarkában azért ott bujkált a mosoly. A hátra levő félóra már jó hangulatban telt el, úgyhogy az egy órás kényszeredzés után megfogadták, hogy soha többet, egy másodpercet sem fognak késni. Az öltözőben megmutatták Caminak a zuhanyzóját, majd mikor továbbra is ott álldogáltak megmondta, hogy köszöni szépen, innentől egyedül is boldogul, és nem érzi szükségesnek, hogy bárki maradjon megmosni a hátát. Erre mind a hárman kisorjáztak, Cam pedig megengedte magára a jótékony meleg vizet.

Bajnokról kaptatok képet, úgyhogy most hoztam Hercegnőről is. :D

7. fejezet - Realize your dream

2011-08-04T18:03:00.003+02:00

Meghoztam az új részt. Sok kommentem hozzá nincs, kicsit depis részre sikerült (főleg közepe tájékon), de lassan kilábalunk majd ebből. Nem tudom, hogy szombatig tudok-e még hozni részt, ha nem lesz szombat késő estig, akkor valószínű, hogy csak tizennegyedike után. Megpróbálok szombatra hozni, de nem akarom összecsapni, mert az senkinek se jó, de majd sietek ;) Zene most csak egy van, a közepétől kábé. Remélem tetszik, és esetleg hozzászólást is adtok =)

7. fejezet

Realize your dream

Camila reggel Iker mellkasán fekve ébredt. Közelebb vackolta magát a fiúhoz, majd aludt volna tovább, de a srác kuncogása felébreztette.

– Jó reggelt, Királylány! – vigyorgott a szemeit nyitogató Camilára. – Hogy vagy?

– Megleszek – mondta Cami és mosolyt erőltetett az arcára. – Lehet egy kérésem? – nézett fel a lány Iker arcára. A fiú bíztatóan bólintott, úgyhogy Cam folytatta. – El tudnál majd jönni velem Fernandóhoz? Azt mondtam, négyre megyek a cuccaimért és Bajnokért, de nem akarok egyedül menni.

– Persze, ez természetes – bólintott mosolyogva Iker. - Tudod már, hogy hova mész? – kérdezte reggeli közben az asztalnál a fiú.

– Őszintén? Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ezek után vissza Torreshez nem, és szerintem a csapatjáték sem nagyon menne az Atleticóban.

– Ameddig nem találsz ki valamit, ide jöhetsz. Hely van, és rajtam kívül maximum Unait eszi itt a fene.

– Köszönöm. Mindent. A tegnap… – kezdett volna magyarázkodásba Cami, de Iker leintette.

– Részeg voltál. Felejtsük el.

– Köszönöm. Ja, és lenne még egy kérésem, tényleg az utolsó. El tudnál dobni a városba? Vennem kéne egy új mobilt, mert Becksnek csak a kártyát sikerült kimenteni belőle, mikor falhoz csaptam. – vigyorodott el először a nap folyamán a lány.

– Naná. Elmegyünk telefonért, onnan meg megyünk a cuccaidért. Rendben?

– Köszi. Amúgy neked nincsen ma edzésed? – vonta fel a szemöldökét Camila.

– De, de beteget jelentettem. Nem gondoltad, hogy itt hagylak? – tekintetében aggodalom ült, és Cam tudta, bármikor bármilyen bajával zargatná a fiút, soha nem mondaná, hogy most nem ér rá.

A tizenegykor megejtett reggeli után Camila kicsit összekapta magát, hogy aztán fél háromkor el tudjanak indulni a belvárosba. A telefonon túl vettek kutyakaját, mondván szegény kutya mégse halhat éhen, na meg a hűtőt is feltöltötték. Négy előtt néhány perccel érkeztek meg Cami és Nando közös házához. Fernando kocsija nem állt az udvaron, ebből mindketten arra következtettek, hogy hál istennek nincs otthon. A lány gyorsan bepakolta a gardróbjából a cuccait három böhömnagy sporttáskába, illetve egy bőrönd is megtelt félig. A másik felébe a személyes dolgait, könyveit pakolta be. Az éjjeli szekrényen észrevett egy képet, amin egymást ölelik Fernandóval. Egy leheletnyit összerezzent, lehunyta a szemét, és egy pillanatra felrémlett előtte az a nap. Megrázta a fejét, és a még bennlévő sporttáskát a vállára akasztva maga után húzta a gurulós bőröndöt és kilépett a szobaajtón becsukva maga után azt. A nappaliban magához hívta a németjuhászt, nyakára csatolta a nyakörvet és a pórázt, majd a bejárati ajtó és a kapu kulcsát az ebédlőasztalra dobta, hogy Fernando biztos megtalálja, és hangosan bevágta maga után az ajtót, hogy kilépjen az eddigi életéből. Iker már bepakolta a kocsiba a táskáit, és összeszedte Bajnok játékait, meg cuccait is, úgyhogy Cami beült az anyósülésre, a lábához ültette a kutyát, és elindultak a fiú házához.

– Azt mondtad, nem akarsz az Atleticónál maradni. A Realhoz mindig jöhetsz, ezt remélem, tudod – nézett fel a fiú fél szemmel az útról.

– Igen. De nem akarok, és nem is fogok. Az olyan lenne, mint valami szentségtörés a saját magam irányába. Te is tudod, hogy világ életemben Barcás voltam. Hiába játszottam Madridban, a szívem oda húzott. És tudod, hogy imádlak titeket, kivétel nélkül mindannyiótokat, de képtelen lennék fehér mezben játszani.

– A Barcelonához akarsz igazolni? Hogy? – fordult most már egészen Camila felé a fiú.

– A tekintetedet fordítsd vissza az útra. Így, tökéletes. Szóval az EB-döntő után odajött hozzám Frank Rijkaard, és azt mondta, szeretné, ha a csapatában játszanék. Igazából ki is ment a fejemből, mert túl boldog voltam, és túl hamar elkezdtem inni, ahhoz, hogy megmaradjanak az ilyenek a fejemben. De most beugrott. Valahol a névjegye is megvan, ha hazaértünk előkeresem majd.

– Felhívod? – fordult ismét Cam felé Iker.

– Mondtam már, hogy az utat nézd. Egyébként igen. Ha egyben, baleset nélkül hazaérünk és a számát is megtalálom, akkor felhívom.

– Szóval a Real legnagyobb riválisához akarsz menni?

– Ikeer – a lány hangjában érezhető fáradsággal nyújtotta el barátja nevét. – Ezt százszor megbeszéltük már, és nem szeretnék újabb vitát nyitni róla. Egyébként meg, a szurkolók szemében szerinted mennyivel lenne szebb cselekedet a városi riválishoz igazolni?

– Tudom Cami, bocsánat. Csak megérintette a szívemet, hogy ezentúl nekem fogod rugdosni a gólokat – a fiú szája sarkában huncut félmosoly bujkált.

– De hát eddig is rugdostam neked gólokat, hol itt a probléma? – vonta fel a szemöldökét Cami.

– Jó, de innentől gránátvörös-kék mezben fogod – a fiú arcára vigyor költözött.

– Iker Casillas Fernández!

– Jó, oké, tényleg abbahagytam – mentegetőzött a fiú kezeit megemelve.

– Minden el van nézve, csak fogd két kézzel azt a nyüves kormányt! – Caminak semmi problémája nem volt az autókkal, egészen addig, amíg ő ülhetett a volánnál. Amint az anyósülésre kényszerült, kínok kínját élte át, és nehezére esett az, hogy ne kritizálja a másik minden egyes mozdulatát. – Egyébként meg, közel sem biztos, hogy gránátvörös-kék mezben fogok játszani. Még nem írtam alá a szerződést. Sőt, szerződésről szó sincs. Mindössze Rijkaard mondta azt, hogy szívesen látna, de ennyi – tette hozzá a lány, miután Iker nevetve fogta újra két kezébe a kormányt.

Ikerhez érve bevitték a lány holmiját a házba, Cam pedig a saját bejáratú vendégszobájában gondosan kipakolt mindent, majd a franciaágyra telepedett, és az időközben előtúrt névjegyet kezdte el tanulmányozni. Már annyiszor beírta a számot a készülékbe, hogy kívülről fújta, de valahogy mindig kitörölte. Mi van, ha nem gondolta komolyan? Mi van, ha csak egy poén volt az egész? Hogy ő, Camila, a Barcelonában focizzon? Lehetetlennek tartotta.

Fél nyolc körül halk kopogást hallott az ajtótól. Tudta, hogy Iker az, de nem válaszolt, tudta, ha akar, úgyis bejön.

– Még mindig nem hívtad fel? – kérdezte fejingatva a fiú és letelepedett Camilával szembe.

– Mi van, ha csak úgy udvariasságból futott köröket? – kérdezte alig hallhatóan a lány, még mindig a papírt fixírozva.

– Mikor teszel végre szert egy kis önbizalomra? Cami, te lettél az EB legjobbja. A bajnokcsapat csapatkapitánya vagy. Lány létedre a Primera Divisónban játszol, és hétről hétre, meccsről meccsre remekül helyt állsz. Miért esik nehezedre az agyadba vésni azt, hogy iszonyat tehetséges vagy? – Ez is egy mindig előkerülő téma volt köztük. Camilának rendszeresen voltak kifakadásai, hogy ő nem elég tehetséges ahhoz, hogy ilyen szinten focizzon, és egyébként is, hogy gondolta, hogy majd pasik közt fog érvényesülni. Többnyire rosszabb, esetleg elvesztett meccsek után jött elő nála, de Iker – csak ő, és senki más – minden egyes alkalommal képes volt visszarángatni őt a hisztijéből.

– De… - kezdte volna a lány, de Iker félbeszakította.

– Nincs de. Beütöd azt a számot, és felhívok Rijkaardot. Most! – a lány nagyot nyelt, majd tárcsázta a tréner számát. Kicsörgött egyszer, kicsörgött kétszer, háromszor… A lány már azt hitte, soha nem veszi fel, amikor végre megszólalt a telefon másik végéről egy hang, ami akár a katalán klub edzőjéhez is tartozhatott.

– Frank Rijkaard.

– Jó estét! Elnézést a zavarásért, Camila Sánchez vagyok…

– Á! Reménykedtem benne, hogy keresni fogsz. Hallgatlak.

– Azért hívtam, amit Helsinkiben mondott. Hogy szívesen látna a csapatában…

– Nos igen, így van. Beszéltem erről a vezetőséggel is. És ők is úgy gondolják, hogy egy próbát megérne a leigazolásod, feltéve persze, ha te is benne vagy illetve a klubod is elenged.

– Mit kell aláírni? – nevetett Cam a telefonba, jelezvén, hogy részéről rendben a dolog.

– Komolyra fordítva a szót… A vezetőség megtesz hivatalosan egy ajánlatot…

– Én pedig jelezzem a madridi fejeseknél, hogy távozni szeretnék. – szakította félbe Cam a holland mondandóját.

– Pontosan. Akkor majd még beszéltünk. Fontos, hogy azt a látszatot keltsük, hogy mi nem beszéltünk, sőt nem is találkoztunk, maximum egy futó gratuláció erejéig.

– Rendben van. Nos akkor majd meglepődök, mikor a vezetőség közli, hogy a katalánok meglehetősen csábító ajánlatot tettek értem. Persze ettől függetlenül mondom nekik, hogy menni szeretnék, magánéleti problémák miatt. Köszönöm a lehetőséget Mr. Rijkaard! Viszonthallásra!

– További kellemes estét! – Cam megvárta, míg a holland leteszi a telefont, majd ő is kinyomta a készüléket.

– Azt hiszem, az átigazolásom sínen van, mint az Oriont Expressz – vigyorgott a lány legjobb barátjára.

– Még mindig ugyanolyan bolond vagy, mint tizenkét évvel ezelőtt – ingatta a fejét mosolyogva Iker, majd egy rövid ölelésre magához húzta a lányt.

(Bruno Mars - Grenade- Boyce Avenue cover)

Amíg Cam Ikerrel volt, nem voltak Fernandóra koncentrálódó gondolatai, ám amint a fiú elhagyta a szobát tüskeként fúródtak az elméjébe. Az intő jelek, amiket észre kellett volna vennie, de a szeme elé ereszkedő rózsaszín felhő nem engedte. Valahányszor lehunyta a szemét felrémlett előtte a képe, ahogy Fernando a szőke lányt ölelve fekszik az ágyukban. Az Ő ágyukban. Nehézkesen ugyan, de sikerült elaludnia, de álmában újra előjöttek a gyötrő emlékek.

A fiú az ajkait a lányéra tapasztotta, és szenvedélyesen falta azokat. A kezei már a lány meztelen testét barangolták be. A barnahajú beharapta az alsó ajkát, de egy halk nyögés így is kiszaladt a száján. A szőke barátja szemeit elködösítette a vágy. Apró csókjaival a lány szájáról áttért a nyaka, a kulcscsontja, a válla majd a melle kényeztetésére. A lány mindenét odaadta volna a fiú szeretetéért. Úgy függött tőle, mint alkoholista a piától, vagy heroinista a herointól. Valahányszor megpillantotta barátja igéző barna szemeit, a szíve hevesebben kezdet kalapálni…

Camila a saját zihálására ébredt. A rajta levő póló vizes volt az izzadságról, az arcán pedig végigfolytak a könnyei. A szíve még mindig zakatolt. A szobájához tartozó fürdőszobába vetette magát, a zuhanyban megnyitotta a hidegcsapot, és ruhástól állt be alá. A jeges víztől pillanatok alatt vacogni kezdett, de legalább visszarángatta a józanság szilárd talajára. Hátát a csempének vetve csúszott le a zuhanytálca aljába. A könnyei egybemosódtak a rázúduló vízzel. Hogy szerethetem még mindig? – tette fel magában sokadszorra is a kérdést, de csak újult erővel tört rá a zokogás.

Arra lett figyelmes, hogy valaki a karjait megragadva felhúzza a zuhanyból, és köré terít egy törölközőt. A puha textil jólesően melengette teljesen átfagyott testét. Eddig fel sem tűnt neki, hogy mennyire fázik. A könnyek még mindig folytak az arcán, de a hisztériás zokogás alábbhagyott. Az önmarcangolásból kisegítő megmentője magához húzta a lányt, aki készségesen simult annak ölelésébe. Arcát a fiú nyakhajlatába temette, és beszívta illatát. A légzése a zihálásból normalizálódni kezdett, és szépen lassan a testhőmérséklete is kezdett visszatérni. A fiú a karjába kapta, és átvitte egy másik szobába Itt lerángatta róla a vizes pólót, és egy szárazat húzott a helyébe. Cam számára minden pillanat, amit az ölelése nélkül töltött el, felért egy öngyilkossággal. Szüksége volt a biztonságérzetre, arra, hogy valaki legyen mellette.

Miután a fiú sikeresen száraz ruhába öltöztette Camit, újból köré fonta karjait, a lány pedig kisgyerek módjára csimpaszkodott a nyakába. Nem tudta, hol van és halvány sejtése sem volt arról, hogy kivel, de nem is érdekelte, egészen addig, amíg a közelében jobb. Amíg ott nem fáj annyira. A fiú ölelésében nyomta el az álom, ezúttal múltbéli emlékek nélkül.

– Vele álmodtál? – tette fel Iker másnap reggel a nyilvánvaló kérdést Camilának. A lány csak bólogatott, nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy válaszoljon. – Jobban vagy már?

– Az éjszakaihoz képest? Csak jobban lehetek – sóhajtott fel lemondóan. A reggeli szinte szó nélkül telt el, Cam csak akkor szólalt meg, amikor az üres tányérokat szedte le az asztalról, hogy a mosogatóba tegye.

– Tudod, gondolkoztam. – ült fel a konyhapultra. – Talán mégsem olyan jó ötlet, hogy Barcelonába igazoljak. Képtelen vagyok arra, hogy itt hagyjalak apát, téged, Lizát, Sarát, Raúlt… És egyébként is. Kit ismerek Barcelonában? Senkit…

– Camii, nagyon szépen kérlek, ne kezd ezt el megint. Egyrészt, nagy humbug, hogy nem ismersz senkit, mert Xavival és Puyollal még jóban is vagy, nem mellesleg Lara ott játszik a női csapatban. Egyébként meg, ha senkit nem ismernél, az sem okozna különösebb problémát, tekintettel, ezt a problémát másodpercek alatt áthidalnád. Madird pedig kocsival hat, vonattal három, repülővel egy óra. Szóval hol gyökeredzik a problémád valójában?

– Nem tudom – suttogta maga elé a lány a padlót fixírozva, majd még halkabban folytatta. – Talán félek. Félek belekezdeni valami ismeretlenbe. Mert mi lesz, ha valami nem úgy sül el, ahogy terveztem? Ha csak rontok az egész kialakult helyzeten? Ha az lesz ott is, mint itt volt? Ha megint összetörök, és megint fájni fog? Iker, azt se tudom, hogy ezt hogy élem túl. – barna szemeiben aggodalom ült, és a fiútól várta a választ a kérdéseire. Megnyugtatást, hogy, minden rendben lesz. Az agya tudta, hogy ez irracionális és lehetetlen, de mégis úgy érezte, erre van szüksége. A fiú mégsem mondott semmit, csak áthidalta a köztük lévő néhány lépésnyi távolságot, és megölelte a lányt. Van, hogy a megnyugvásunkhoz magasztos szavak, és égig emelő bíztatás szükséges, de néha megteszi egy egyszerű baráti ölelés is.

Cam nem figyelte, hogy Iker mikor írt a legjobb barátnőjének, csak arra eszmélt fel, hogy a konyhába bevágtató lányt Bajnok lelkes csaholással rajongja körül.

– Amikor Iker írt, jöttem, ahogy tudtam. Na, mi a gond, csajszi? – telepedett Liza a konyhaasztalra.

– Nem hiszem el. Ti képtelenek vagytok székeket használni? – ingatta nevetve a fejét Iker, és ez a Camilára ereszkedő letargiát is kicsit megtörte. Áthelyezték székhelyüket a nappaliba, és Cam felvázolta az egész helyzetet barátnője előtt, aki csendben itta a szavait.

– Tehát jó eséllyel pályázol arra, hogy berobbanj a Barcába, és valóra váltsd az álmaid. Akkor mi is a problémád? Amióta ismerlek, az az álmod, hogy a gránátvörös-kékeknél focizz – gondolom Iker, te is így látod. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy elvegye tőled a valóra váltásának a lehetőségét. Szóval kanalazd össze magad, menj el az Atletico központjába, és magyarázd el a fejeseknek, hogy dobbantani szeretnél. – a végére már vigyorgott a kapuslány, és sikerült Camiba is egy kis lelket költöztetni. Végre az ő arcára is mosoly kúszott. Halvány volt ugyan, de őszinte.

– Be tudsz segíteni kicsit? Kéne egy fuvar. – a mosolya kiszélesedett.

– Naná. Akár vezethetsz is. – vigyorgott rá Liza, majd egy gyors pacsi után megölelték egymást, Cam pedig felrohant átöltözni.

Ja és itt van pár kép Bajnokról. :) Az elsőn kölyök, amikor Cam megkaptam Nandótól, a többin, pedig rendesen nagy =)

6. fejezet - Something is ends

2011-07-31T12:45:00.000+02:00

Meghoztam az új fejezetet, és remélem, hogy tetszeni fog. Elsősorban ez a fejezet azt hivatott bemutatni, hogy Nando és Cam nem ok nélkül jöttek össze. Hogy voltak nagyon jó időszakaik és szerették egymást, csak az emberek változnak, ahogyan az érzelmek is. A fejezet eleje és vége között éles hangulatbeli váltás van, és kíváncsi vagyok, hogy Titeket ez mennyire zavar. Tényleg kérek mindenkit, hogy aki olvassa az ha csak pár sort is de írjon. Köszönöm, és itt a rész

6. fejezet
Something is ends

(David Guetta vs. The Egg - Love don't let me go)

Camila lassan és óvatosan nyitotta ki a szemeit – nem akart semmit elsietni. Na meg a feje is iszonyatosan hasogatott. Mikor a látása nagyjából letisztult, hosszas mérlegelés után ráébredt, hogy a helsinkii hotelszobájában van. De hogy hogyan került oda? Nos, arról halvány emlékképei sem voltak. Az addig tiszta, hogy ittak minden és mindenki egészségére – nagyjából még a német válogatott minden tagjáéra is. Meg még az is megvolt, hogy táncolnak Ikerrel, aztán az a csók. Camila felidézve az emléket lehunyta egy pillanatra a szemét. Szó sem volt arról, hogy ne élvezte volna a csókot. Csak egyszerűen félt a következményektől, hogy mi lesz ezután kettőjükkel. Mi lesz vele, és Fernandóval? Ikerrel és Fernandóval?

Aztán visszatért a jelenbe. Valaki aludt mellette, ezt tudta, mert hallotta az illető szuszogását. Próbált oldalra sandítani, de belenyilallt a fejébe, így nyakból fordult a mellette fekvő felé. Az a fránya másnaposság… Soha többet, egy kortyot se… Ugyan már… Kit áltatok? – a gondolatsor hatására arcára akaratlanul is mosoly kúszott, de aztán elkezdte tanulmányozni az összetekeredett takarócsomót, melyből mindössze egy izmos hát, meg a kócos barna haj látszott ki. Mindez elég volt neki ahhoz, hogy felismerje a párnába fúrt fejű alvótársában Ikert. Egy pillanatra megrémült, aztán a takaró alá pillantva nagyot sóhajtva konstatálta, hogy van rajta bugyi és melltartó. Tehát nem feküdtünk le. Még csak az kellett volna… – futtatta végig magában.

Óvatos mozdulattal kicsusszant az ágyból, magára húzott egy hosszú pólót, meg egy bő melegítőnadrágot, majd lassú, kimért léptekkel elindult a lakosztály szívébe. Ennek főleg a szörnyen gyötrő másnaposság volt az oka. Erősen koncentrálnia kellett a „jobb lábat a bal után” mechanizmusra, ami nehézkesen ugyan, de sikerült, csak nem számolt azzal, hogy az ajtóban fekszik valaki. Nem lévén túl stabil állapotban, egy kecses mozdulattal a földön fekvő Becksre zuhant. A szerencsétlen persze egyből felriadt.

– Nehéz lett volna két méterrel odébb vonszolni a részeg segged? – nézett morcos tekintettel Cam a Real Madrid huszonhármasára.

– Nehéz lett volna az orrod elé nézni? Amúgy is, mit feszülsz itt hajnalok hajnalán? – a karaján levő órára pillantott, majd folytatta. – Jó, délután fél háromkor?

– Jó, mindegy. Ki mennyire volt elázva? – érdeklődte a lány időközben lemászva a focistáról.

– Hát, szerintem nézz körül – vigyorgott David, mire Cam nagy nehezen feltápászkodott – szigorúan a fal segítségével, persze – és a nappalit kezdte szemlélni. A kanapén Raúl feküdt, rajta pedig a kicsit nyúzott arcú Sara. A két fotel egyikében Guti terpeszkedett, Cam sejtése szerint magáról nem tudva. A másik fotelt Cece foglalta el, bár rajta annyira nem látszott a másnaposság. Még – gondolta Cam, és arcára vigyor kúszott. A szoba egyik sarkában Egy hatalmas szőke hajzuhatagot látott, meg össze-vissza karokat meg lábakat. Bárhogy számolta, egy embernek sok volt, kettőnek meg kevés. Már ami a karokat illeti. Aztán rájött, hogy minden bizonnyal, mondjuk a lány keze a fiú alatt van. Ennél többre, inkább nem mert gondolni. De egyébként a két szőkében felismerte az ezek szerint egymásra találó Kimit és Larát. Tovább lépdelt kicsit és a nyitott ajtón át bepillantott Liza szobájába, ahol az ágyon fekve találta barátnőjét, és az őt ölelő, nyúzott fejű Ronaldot. Ennek hatására ismét vigyor kúszott az arcára, de aztán megunva a leskelődést visszatéblábolt Becks mellé.

– Én megmondtam, hogy ezek rövid időn belül egymás ágyában kötnek ki – nézett mindent tudóan a férfire, aki csak vigyorogva ingatta a fejét.

– Na jó, mit tudsz. Mit csináltam, amit nem kellett volna? – nézett Cam félve a focistára.

– Smároltál Casillassal.

– Azzal tisztában vagyok. Egyéb? Inkább azt mondd, onnantól mi volt, hogy smároltunk.

– Mit szeretnél tudni? Mi volt az után, hogy először estetek egymásnak, hogy másodszor, vagy harmadszor? – a Becks arcán levő vigyor határozottan letörölhetetlennek tűnt.

– Jézusom. – Cam láthatóan elsápadt. – Tehát háromszor smároltunk. Végülis? Nem a világ vége. Aztán?

– Kaptál egy SMS-t. – Becks arcára megint elkezdett kiülni a vigyor.

– Kitől?

– Torres – minden jel szerint David remekül szórakozott.

– Nyögd már ki, hogy mi volt benne.

– „Grat a győzelemhez!” Aztán odavágtad szegény telefont a falhoz, pedig az aztán igazán nem tehetett semmiről, és mindennek elhordtad szerencsétlen srácot.

– Ne védd! Egy gyökér… - morogta Cam. – Ne mondd már, hogy csak én csináltam gáz dolgokat!

– Meglepő módon Lara csak ivott, hülyeséget nem csinált, csak Kimivel volt. Bár tegyük hozzá, ez elég nagy hülyeség – vigyorgott Becks. – Cris percenként bepróbálkozott Lizánál, aki nagyjából mindig elhajtotta, a portugált mondjuk ez nem hatotta meg…

– Jó munkához idő kell. De ahogy látom bejött neki…

– Á, dehogy, csak Liz megunta a hisztijét – röhögött fel David. – Cece Sarával a szokásos asztalon táncolós számukat nyomták le. Te is akartál menni, de Iker visszarángatott maga mellé. Mondjuk tény, hogy járni már nagyon nem tudtál…

– Kuss. Guti és Raúl?

– Guti csúnyán szétcsapta magát, de nem durvábban az átlagnál, Raúl annyira nem…

– Akkor miért alszik rajta Sara? – vonta fel kérdőn a szemöldökét Cam.

– Ja, csak azért mert Raúl befoglalta a kanapét Sarának meg nem volt helye, úgyhogy kitalálta, hogy kitúrja. Látod mennyi sikerrel.

– Akkor most már csak azt magyarázd el, hogy miért mindenki a MI szobánkban van?

– Ez volt a legközelebb…

– Laráéknak is?

– Ők kellőképp nem tudtak magukról ahhoz, hogy akár az aluljáróban is bevágják a szunyát.

– Kimi finn. Bírnia kéne a piát…

– Ő bírta is… Lara kevésbé, de azért le akarta inni Kimit…

– Isteneem, azt de megnéztem volna – vigyorgott Camila.

– Most mondjam azt, hogy láttad? – a lány nem felelt semmit, csak vállon bokszolta a focistát, majd szép lassan nekiláttak mindenkit felkelteni, mivel négykor indult a gépük vissza Madridba. A napot mindenki két kávéval meg egy fejfájás-csillapítóval kezdte. A finn pilótát kivéve, persze. A körülményekhez képest hamar összeszedte magát mindenki, és időben sikerült kiérniük a reptérre. Kimitől és Cristől érzékeny búcsút vettek a reptéren, a madridi focisták pedig a válogatott gépén utazhattak. A hatórás repülőutat kivétel nélkül, szinte mindenki végigaludta, így a madridi reptéren mindenki a legjobb formáját tudta nyújtani az ott váró tömeg előtt. Egyesével kihívtak mindenkit, a rengeteg szurkoló pedig hangosan éltette a csapatot. Két óra interjúadás meg autogramosztogatás és rajongókkal való fotózkodás után éjfélkor sikerült elszabadulni a reptérről.

(Delta Goodrem - Lost without you)

Camila mosolyogva búcsúzott a többiektől, majd beszállt egy üresen álló taxiba. Bemondta a címet, és a jókedve egyből tovaszállt. Eszébe jutott Fernando előzőnapi SMS-e és úgy egyébként is, az egész EB alatti viselkedése. Összességében semmi kedve nem volt találkozni vele. A taxi elindult, a lány pedig az ablakon bámult ki a madridi éjszakába. A kivilágított utcák felidézték benne a régi időket, és újraélte az akkori emlékeket.

Tizennégy év körüli gyerekek fociztak, a megyei bajnokság elődöntőjét játszották, és a fehérmezes csapat vezetett, a pályán lévő egyetlen lány góljával. A második félidő kezdete után nem sokkal a lánynak csúnyán odaléptek, ő pedig fájdalmas arccal kapott a bokájához. A kilences mezben játszó fiú arcára rémület úszott, barna szemeibe aggodalom költözött. Azonnal a lányhoz rohant, és megszorította a kezét. A lányt hihetetlen erővel töltötte el a szőke srác jelenléte, és a fájdalom ellenére halványan rámosolygott. – A helyszín változott, az emlék tovaúszott, és a helyét másik vette át. – Egy tizenhét éves, barnahajú lány keresztben feküdt a szobában levő franciaágyon, és az előtte levő könyvek, jegyzetek és füzetek tartalmát próbálta memorizálni az érettségire. Teljesen váratlanul érte a mellé bevetődő, nála egy évvel idősebb szőke fiú. Kicsit összerezzent, és már épp leszidta volna a srácot, mikor az lágy, szerelmes csókot lehelt az ajkaira. A pillanatnyi haragja egyből elszállt. – Camilának összeszorult a szíve az emlékre, hiszen annak a napnak, annak a délutánnak minden mozzanata pontosan élt benne, de önmarcangolásra nem volt ideje, mert a képzeletbeli filmvetítés folytatódott. – Karácsony este volt, ez tisztán ki lehetett venni a díszítésből. A fiú szüleinek házában ültek asztalhoz, ott volt a srác egész családja, valamint csatlakozott a lány édesapja is. A hangulat nyugodt és békés volt. Szeretetteljes. A vacsora után átadták az ajándékokat, és a lány arcán üdvözült mosollyal ugrott barátja nyakába meglátván a négyhónapos németjuhász kölyköt. Minden vágya egy kiskutya volt, és a szőke fiú valóra váltotta ezt. – a következő egy néhány nappal későbbi éjszaka emléke volt. – A szilveszteri buli forgataga néhány pillanatra megállni látszott. Egy barnahajú lány hátát szőke barátja mellkasának döntve készségesen simult annak ölelésébe, a fiú pedig szorosabban fonta kezeit a lány dereka körül. Minden szem a falon függő órára szegeződött, és hangosan számolt vissza mindenki. Nullához érve a termet sok helyről származó „Boldog újévet!” kiáltások zengték be, ám a fiatal párt nem érdekelte. A lány megfordult barátja ölelésében, aki azonnal lecsapott ajkaira. A barnahajú karjai a fiú nyakába kúsztak, és kezével beletúrt a gondosan beállított szőke tincsekbe. Néhány perc után szakadtak csak el végleg egymástól. A két barna tekintet találkozott, végül a lány száját hagyta el először a bűvös szó: szeretlek.

– Kisasszony, megérkeztünk! – Camilát a taxisofőr hangja rántotta vissza a szilárd jelen talajára. Egy pillanatra elgondolkozott, hogy hol is van, aztán nagyot sóhajtva kiszállt a kocsiból, megvárta, míg a sofőr kiszedi a csomagtartóból a két sporttáskáját, és elhajt, aztán lassú, kimért léptekkel indult meg a viszonylag nagy, egyszintes házhoz vezető kerti ösvényen. Benyitott az ajtón, és az immár kétéves németjuhász boldog csaholással rohant oda hozzá. A nyitott ajtóban leguggolva, nevetve kezdte el dögönyözni a kutyát. Beljebb lépve becsukta maga mögött az ajtót, és hangosan elkiabálta magát.

– Megjöttem! – A nappaliban nem találta Fernandót, így arra gondolt, biztos alszik, úgyhogy a hálószoba felé vette az irányt. Az ajtón belépve igazat is adott magának, de közben azt kívánta, bár tévedett volna. Az ágyban valóban ott feküdt Fernando, mellette pedig egy szőke lány, akiből a takaró alól mindössze a hosszú hajzuhataga látszódott ki. Cam bensőjét mérhetetlen csalódottság és keserűség öntötte el, lélekben legbelül darabokra tört, de tartotta magát.

– Undorító vagy. – hangja érzelemmentes volt, és nem remegett, bár legbelül azt érezte, menten összeroppan. – Hányszor? Hányszor hoztál más nőket az ágyunkba? Hányszor feküdtél le rajtam kívül másokkal? Hányszor csaltál meg? Tudod egyáltalán, vagy már nem számolod? – A lány próbálta elrejteni a hangjába bújó kiborultságot.

– Te beszélsz nekem, te ribanc? Meséld csak el, hogy hányszor feküdtél össze Ikerrel? Na és Raúllal? Meg a többi Realossal? Tudod még egyáltalán? – a fiú hangja vádlón csengett, Cam pedig teljesen lesápadt.

– Egyszer sem – szinte suttogta, a fiú mégis meghallotta. – Az, hogy rólam ezt gondolod, még egy dolog, nem esik jól, de elfogadom. De hogy Raúlról képes vagy azt feltételezni, hogy eldobná a családját, egy futó kalandért, és Ikerről, hogy a barátságunkat, a barátságotokat hazavágná ezzel, az felháborító. – a hangja folyamatosan emelkedett, ám mégse kiabált a végére, csak kimért hangon beszélt, de amennyi él volt a mondandójában, Fernando könnyen megvághatta volna magát. – Ne zavartassátok magatokat, összeszedem pár cuccom, és már itt sem vagyok. Holnap négyre jövök a többi cuccomért, és nem szeretném, ha itthon lennél. Ígérem, a kulcsot majd itt hagyom, nem tervezek betörni hozzád. A kutyának ma még légyszí adj enni, holnaptól már nem kell, őt is viszem. Ja és még annyi, hogy remélem sejted, hogy vége.

(Jordin Sparks - Battlefield)

Cam beviharzott a gardróbba, egy kisebb sporttáskába bedobált pár nadrágot, pólót, pulcsit, meg fehérneműt, berántotta a cipzárt, majd egy utolsó fájdalmas pillantást vetett Fernandóra és az előszobában szűkölő nagytestű kutyára, majd az ajtót hangosan bevágva maga után nekivágott az éjszakának.

Nem nézte merre megy, csak ment, amerre a lába vitte. A szemét közben elborították a könnyek. Hát, így ért véget hat év. A sírás kitört belőle, és zokogott. Nem tudta, mikor és hogyan romlottak el a dolgok, csak azt, hogy már semmi nem volt olyan, mint egy éve. Egy ideje már nem tudtak örülni egymás sikereinek, nem ment az őszinte mosoly, és a köztük lévő érzelmi szálak sem voltak olyanok, mint régen.

Nem érdekel Torres, utálom, gyűlölöm! – legbelül tombolt, kívülről nézve azonban mindenki csak egy zokogó lányt láthatott. A gondolatra keserűen elhúzta a száját. – Ugyan már, kit áltatok? Még mindig szeretem. – keserű mosolyra húzódott a szája, hiszen pontosan így volt. Szerette, és legszívesebben még most is mellette feküdt volna, visszarohant volna hozzá, megbocsátva neki mindent, amit tett vagy mondott. De nemes egyszerűséggel a büszkesége nem engedte, és az agya nem akarta, de a szíve… A fiú már láthatóan továbblépett. Camila úgy gondolta, minden kapcsolatban van valaki, aki jobban szeret, aki nagyobb intenzitással éli bele magát a dolgokba. Mindeddig azt hitte, hogy Fernando tölti be a gyengébbik szerepét, de rá kellett jönni, hogy pont fordítva, mert a fiú irányított az ő érzéseit, és ő, Camila bármit megtett volna érte.

Gondolkodás közben váratlanul érte, a hirtelen rázúduló eső, de nem érdekelte. Fájt, amit a fiú mondott neki. Még ha néhány részt nem is gondolt komolyan, és csak a bántottság beszélt belőle akkor is. Nem az fájt a legjobban, hogy megcsalta. Közel sem. A legfájóbb az volt, hogy a barna szempárba nézve ürességet látott. Ennél az is jobb lett volna, ha gyűlölet lángjait látja, de nem, a máskor mindig érzelmekkel telt szemek üresen pangtak.

Egy kis éjjel-nappali mellett sétált el, amikor jött az égi szikra. Ma istentelenül bebaszok! Bement, és egyből az italok felé vette az útját. Nem válogatott sokat, lekapott egy üveg vodkát és egy Johnnie Walkert, majd kis hezitálás után egy üveg Tequila is a kosarába került. A pénztáros furcsa ábrázattal méregette, amit azért a lány is jogosnak tartott, de Cam nagy örömére egy szava nem volt ázott külsejére. Szó nélkül lehúzta a választott italokat, és még egy szatyrot is adott hozzájuk. A lány egy hálás tekintettel megköszönte, majd a boltból kilépve egyből megbontotta a vodkát, és istenesen meghúzta. Jóleső érzéssel töltötte el, ahogy a tömény ital végigégeti a torkát. Rövid séta után rossz alkesz módjára a közeli park egyik padján kötött ki, és iszogatta tovább a vásárolt szeszesitalokat.

A három üveg ital elfogyasztása után már derűsebben látta a világot, de hogy hova mehetne, azt még mindig nem tudta. Ismét az utcákat kezdte el járni, de ezúttal Fernandóra koncentrálódó gondolatok nélkül. Céltalanul rótta az utcákat – bár egyenesen menni nem nagyon tudott – és maga is meglepődött, mikor Iker háza előtt kötött ki. Vállat vonva rátenyerelt a csengőre, és az esőfüggönyön át hamarosan meglátta az ajtóban ácsorgó, álmából felvert Casillast. Amint felismerte a lányt egyből kirohant az esőbe, hogy beterelje az víztől vacogó, igencsak ittas állapotban levő barátnőjét.

A focista elküldte Camilát, hogy zuhanyozzon le, öltözzön át, aztán majd beszélnek. Miközben a lány a fürdőben volt Iker odakészített takarókat, meg csinált két kávét – egyet magának, egyet pedig Caminak. Fél óra után a lány vizes hajjal, vörös szemekkel, melegítőben támolygott le a lépcsőn. A kanapén ülő Iker intett a lánynak, aki maga elé bámulva odabaktatott a kanapéhoz, és letelepedett rá. A fiú a hátára terített egy takarót, Cam pedig összefogta magán, majd kezébe vette a kávésbögrét, és ujjával kevergetni kezdte. Iker várt egy darabig, majd a lány álla alá nyúlva finoman megemelte a fejét, hogy a szemébe nézzen.

– Mi történt? – szemei fürkészőek voltak, bár elképzelése volt Cami kirohanásának okáról, de a lánytól akarta hallani.

– Szakítottunk – Soha ilyen nehezére nem esett még kimondania egy szót. – Megcsalt. – ez már sokkal könnyebben kijött. – Tudtad, hogy lefeküdtünk? Meg hogy keféltem Raúllal, és az egész Real Madriddal is? – hangja fájdalmas volt, megbántott, és beletörődő.

– Cami, erősen koncentrálj rám. Te tudod, hogy nem. Én is tudom, és ők is tudják, Fernando meg kit érdekel?

– Engem. Iker, félek. Mindazok ellenére, amit csinált és mondott, képes lennék visszamenni hozzá.

– Szereted – sóhajtott fel fájdalmasan a kapus, de Camila megrázta a fejét.

– Nem vagyok róla meggyőződve. Nem tudom, hogy nem-e csak megszokásból voltunk-e még együtt. A másikhoz való kölcsönös ragaszkodás, és a továbblépni nem tudás miatt. De akkor miért fáj ennyire? – szemébe ismét könnyek gyűltek, Iker pedig magához ölelte, és a hátát simogatta.

– Nem mondom, hogy elmúlik, mert nem. De idővel jobb lesz, hidd el – súgta a lány hajába.

– Azt mondta, ribanc vagyok – Cami alig hallhatóan mondta, Iker mégis pontosan értette. – Akkor legalább legyen rá valami oka. – szavait tettek követték, és fejét kissé megemelve a focista nyakába csókolt, majd kezeivel végigsimított annak mellkasán. Apró puszikat hintett a fiú nyakára, majd az állára, onnan pedig a szájára. Kezeivel közben már a srác pólója alatt járt, és végigsimította a kockás hasát és izmos mellkasát. Iker egy pillanatra lehunyta a szemét, felrémlett benne az EB-döntő utáni éjszaka, a csókok a lánnyal, de megrázta a fejét és két kézzel megfogta a lány csuklóját, hogy eltolja magától.

– Ne csináld Cami. Hidd el, hogy nem ezt szeretnéd – hangjában lemondás volt. – És ha hagynám, egyrészt holnapra megbánnád, másrészt nekem is lelkiismeret furdalásom lenne. Nem akarlak bántani, tetőzni azt a fájdalmat, amit Fernando okozott. – kisimított egy tincset a lány arcából. – És egyébként is, a pia dolgozik benned. Kicsit Lány… - húzta a mellkasára az időközben újra sírni kezdő lányt, és simogatta a haját. – Nando teljesen tönkretett.

– Miért? Miért csinálja ezt? – kérdezte nagyon halkan Cami.

– Nem tudom. De hidd el, jobb lesz így idővel. Csak bírd ki. Légy erős! – Camit nem érdekelte, mi lesz másnap, vagy egy hét múlva. Hogy mi lesz a jövőjével. Csak a legjobb barátjából áradó megrengethetetlen békesség, ami a fiú közelében körbevette. Legbelül össze volt törve, de a fiú jelenléte egyetlen, utolsó gyertyalángként lobogott bensőjében.

5. fejezet - Win something...

2011-07-25T22:19:00.005+02:00

Nos meghoztam az új fejezetet - ami ezúttal rekord hosszúságúra sikeredett - meghaladja a háromezer szót. Van benne jócskán Iker, egyre több tagot ismerünk meg a csapatból, és felbukkannak Raúlék is. Illetve ugyan ha leheletnyit is, de szerepet kap a fejezetben Kimi és Cris is, na meg van egy kis lányos dilemma pasi-ügyben. Többet nem árulok el, tessék olvasni ;) Remélem mindenkinek tetszeni fog, és megajándékoztok egy-egy komival ;)

5. fejezet

Win something...

(Pitbull feat Marc Anthony - Rain over me)

Camila már fél hétkor a helsinkii reptéren ücsörgött, és figyelte a beérkező gépek kiírásait. Csak akkor kelt fel a kényelmetlen várótermi székből, mikor a kijelzőn megjelent a Madridból érkező gép. Elindult a kapuhoz, és az ablakon látta, ahogy a fehér gép landol.

Hamar észrevette a kilépő Ikert. Erről főleg a fején lévő napszemüveg tehetett.

– Életem, ne zavarjon, hogy már lement a Nap – vigyorgott Camila a kapusra.

– Én is örülök, hogy látlak – húzta el a száját Iker. – Amúgy meg, igenis erős a fénye a neon lámpáknak. – Cam felnevetett, és megölelte a fiút. Hatalmába kerítette a teljesség érzése. Hiányzott neki a fiú, és csak most, hogy megérkezett, jött rá mennyire. A reptér előtt bepattantak az első taxiba, és jó öt perc után a taxisnak sikerült túljutnia a sokkon, hogy Iker Casillas ül a kocsijában.

Fél óra alatt a szállodához értek, ahol kifizették a fuvart, majd felmentek Cam és Liz közös szobájába. A kapuslány a portugál focista társaságában ült a nappaliban.

– Komolyan, te mindenhol ott vagy? – sóhajtott fel Cami teátrálisan, majd Lizhez fordult vigyorogva – Mondtam, hogy ide nem hozhatod fel.

– Ugyan már Cam, te mindent mondasz, de soha semmit nem gondolsz komolyan – szólalt fel vigyorogva a lány mögött belépő Iker.

– Te kivel vagy? – fordult hátra Cami felvont szemöldökkel, és a fiú mellkasába bokszolt. – Amúgy Iker, az idióta a kanapén Cristiano Ronaldo, Cris, a másik idióta az ajtóban Iker Casillas. Kerülj beljebb Iker, és csukd be az ajtót, mert bejön a hideg – vigyorodott el Cam, majd levágódott Liza mellé a kanapéra.

– Játszunk barchobát. Bárkinek ötlete van, az mondja nyugodtan. A kérdés, találjátok ki, Lara kivel gabalyodott össze tegnap. Cris, bizonyára te is láttad tegnap, egy ideig ott ült az asztalnál velünk, aztán négy kör tequila meg három koktél után lelépett.

– Kezdjük az elején. Ismerjük? – sóhajtott fel lemondóan Liz. Ő és Iker már ismerték – és utálták – amikor Cam ezzel szórakozott

– Hát, ha azt vesszük… igen, ismeritek. – a csatárlány arcára mosoly kúszott.

– Médiaszemélyiség? – érkezett a kérdés Cristől… Határozottan jól vág az esze.

– Akár ezt is mondhatjuk… – a mosoly Cam arcán szélesedett.

– Nemzetiségét tekintve? – próbálkozott be Iker.

– Ennek még mindig nem dőlök be. Amúgy nem nehéz… – a mosoly, átváltozott halvány vigyorrá.

– Spanyol – vágta rá egyből Liz, de Cam megingatta a fejét.

– Portugál? – ezúttal Cris próbálkozott – ki más? – de ismét fejrázás volt a válasz, egy egyre szélesedő vigyor kíséretében.

– Akkor finn.

– Gratulálunk a megfejtőnknek, nyereményét rövid időn belül postázzuk. – vigyorgott Cami, de Ikertől válaszul csak egy szemforgatást kapott.

– Tehát finn, ismert és médiaszemélyiség… – összegezte a dolgokat Liza, és Cami meg volt lepődve, hogy nem hallja, ahogy kattognak a kerekek az agyában.

– Ne már, hogy nem tudjátok… Annyira egyszerű innen már.

– Sportoló? – tette fel az újabb kérdést Cris.

– Igen – a csatárlányt most már zavarta, hogy még mindig nem jöttek rá.

– Forma 1-ben versenyez? – felcsillant Cami szeme, és lelkesen bólogatott.

– Szőke? – kérdezte Cris.

– Mint te… Szerinted, ha finn, hogy ne lenne szőke? – egyre biztosabb volt benne, hogy csak direkt szórakoznak.

– Akkor Mika Salo – Iker adta a választ, arcán vigyor ült, Cam pedig ráébredt, hogy kábé négy kérdés óta tudják a választ.

– Rohadjatok meg – morogta a lány.

– Hogy került össze Raikkönennel? – vonta fel a szemöldökét Iker.

– Tudod, hogy Lara hogy szokott szórakozni. Na a szokásos party-állapotban volt, és én úgy találtam meg, hogy körübelül Kimibe kapaszkodott, mert amúgy nem tudott állni – vigyorodott el a mesélő, a többiek pedig felnevettek.

– Amúgy ti tesók vagytok? – kérdezte Cris, mire rajta kívül mindenki felkacagott. Nem az első alkalom volt, hogy Camilát és Lizát testvéreknek hitték, de semmilyen rokoni kapcsolat nem volt közöttük, mindössze legjobb barátnők voltak.

Az estét jó hangulatban, beszélgetve töltötték, lementek az étterembe vacsorázni – kiegészülve az egész csapattal. Az étkezés után Cris már nem ment fel Lizáék szobájába, lent elköszönt mindenkitől majd elindult az éppen lakhelyéül szolgáló szálloda felé. A lakosztályba felérve Liz egyből aludni ment, így Iker és Cam is bevonultak a szobájukba. Cam a franciaágy végébe ült törökülésben, a fiú pedig az ágy közepén feküdt el.

– Komolyan, ti képtelenek vagytok hétköznapi pasikat felszedni? Az egyik Ronaldóval kavar, a másik Raikkönennel. Így vigyázol te a csapatodra? – kérdezte vigyorogva Iker.

– Mert nyilván te két kézzel rángatod el a csapattagokat a csajoktól, sőt, még a szemüket is befogod, mi? – nevetett fel Cam.

– Naná. – felelte vigyorogva Iker, de aztán elkomolyodott – Na mesélj, mi újság Fernandóval.

– Semmi… Szó szerint. Mikor legutóbb beszéltem vele, a németek elleni meccs után, elmondtam, hogy mennyire rosszul érintett a csapat sikertelensége, az összes aggályomat ezekkel kapcsolatban, ő meg össze-vissza aházott, nem figyelt, úgyhogy rábasztam a telefont. Azóta nem hívott, nem keresett. Meg lehet sértődve, bár semmi oka rá, mert jogosan csaptam rá a telefont. Ha el van foglalva valamivel, akkor mondja azt, hogy bocsi, majd visszahívlak, és megbeszéljük… És tudod az az igazság, hogy nagyon nem is vágyom arra, hogy felhívjon. Attól tartok, ennek a kapcsolatnak hosszú távon nincs már túl sok jövője.

– Szereted?

– Igen! – vágta rá a lány egyből, e aztán elgondolkodott. – Nem… Nem tudom. Szeretem, de nem úgy, mint régen. Szerelmes, az biztos, hogy nem vagyok. Ez komplikált… Nagyon sok olyan apró dolgot csinált már, amiket lehet, hogy nem gondolt komolyan, bennem mégis ottmaradtak a tüskéi. És már kezd túl sok lenni a tüske… De inkább beszéljünk valami másról – mosolygott Cami Ikerre. Az este folyamán már csak könnyebb témákról esett szó.

Másnap reggel a lány korán kikelt az ágyból, és igyekezett halkan tenni-venni, mert nem akarta felverni az alvó fiút. Végig nézett az ágyban fekvő, békés arcú Ikeren. Az arcára mosoly kúszott a látványára. Annyival fiatalabbnak tűnt így, védtelenül. Megrázta a fejét, és kikapott egy válogatottas melegítőt, és fehérneműket a szekrényből, majd bevonult a fürdőbe és halkan letusolt. Magára kapta a ruhákat, lófarokba fésülte hosszú, barna haját, majd a szobába visszatérve felkapta az edzőcuccát tartalmazó táskát, majd kiment a nappaliba, magára húzta a három csíkkal díszített sportcipőt, és néhány kopogás után benyitott Liza szobájába. A kapuslány az igazak álmát aludta. Cami ledobta a sporttáskát, és rávetődött barnahajú barátnőjére, akinek azonnal felpattantak a szemei.

– Normális vagy te? – morogta Liz, de Camila csak vigyorgott, és noszogatta, hogy öltözzön már, mert el fognak késni. Míg Liza tusolt, Cami firkantott egy cetlit Ikernek, hogy elmentek edzésre, dél körül jönnek. Negyed órával később, már Liza reggeli rossz kedvének is nyoma veszett, így egy gyors szendvics után beszálltak a parkolóban várakozó csapatbuszba.

Az edzés hosszan telt, rengeteg futással, és taktikai szituációk gyakorlásával, és a végére a teljes huszonkét fős keret fáradtan rogyott le az öltözőben.

– Ahhoz sincs erőm, hogy a zuhanyzóig elmásszak – nyögött fel Lara, amire általános egyetértés volt a reakció. Liza volt a legerősebb, ő tápászkodott fel először, és indult meg a zuhanyzó felé, maga után rángatva Sarát és Camilát, amire ők ketten hangos káromkodással adták a kapus tudtára nemtetszésüket.

Háromnegyed órára volt szükségük ahhoz, hogy a teljes csapat regenerálódjon – ha csak hellyel-közzel is, de sikerült. Újból beültek a buszba, ami visszaszállította őket a szállodába. A szobába felérve Camila arcára mosoly kúszott.

– Basszus tényleg! El is felejtettem, hogy ma reggel jöttök – vigyorogva ölelte meg a Real Madrid három játékosát, aztán Liz is üdvözölt mindenkit. – Tényleg örülök, hogy itt vagytok, meg minden, de éjszakára itt nem maradhattok, mert egyrészt az edző mindannyitokat elevenen megnyúz, másrészt hely sincs.

– Nyugi Kislány, egy másik hotelben vettünk ki szobát.

– Remek. Viszont most menjünk le kajálni, mert éhen veszek – kottyantotta közbe Liza, amire általános mosoly szaladt végig a kis társaságon.

– Hallottam ám, hogy ellenünk fogadtál – bökte meg Camila Davidet.

– Raúl befenyített, hogy ő bizony nem ad alább a spanyolok győzelménél. Muszáj volt – próbált bűnbánóan nézni, de hamar nevetésbe torkollott, de Camila is vele nevetett.

– Ez egyszer elnézem. De többet elő ne forduljon! – Becks viccesen szalutált, és nevetve indultak le ebédelni. A délutánt beszélgetéssel töltötték, valamint Raúlék próbálták megdumálni a lányokat, hogy el kéne menni egyet bulizni, de azok foggal, körömmel tiltakoztak, mondván másnap meccsük lesz. Végül a vacsora után, nyolckor búcsúzott a madridi különítmény, és elvonultak a hotelba, ahol laktak. Camila fáradtam nyúlt végig a kanapén, Liza pedig az egyik fotelba rogyott.

– Komolyan, ezek négyen jobban lefárasztottak, mint a délelőtti edzés. Kiborító – vigyorgott Liza, barátnője pedig helyeslően bólogatott. Ezt a pillanatot választotta valaki arra, hogy meglátogassa őket, és hangos kopogással jelezte, hogy az ajtóban van.

– Remélem nem Becksék jöttek vissza – nyögött fel Cam, majd hangosan kikiáltott az ajtóhoz. – Gyere! – az ajtón Lara, Cece, a szobatársa Marisol és Sara ballagott be a szobába, és kényelembe helyezték magukat. Sara a még szabad két fotel közül az egyikbe, Cece a másikba ült le, Marisol a szobatársa által elfoglalt fotel karfáján helyezkedett el, Lara pedig odébb rakta Cam lábait és a kanapéra huppant le.

– Csapatmegbeszélés van, és elfelejtettek szólni? – vonta fel a szemöldökét Cam, de Lara megrázta a fejét. – Akkor? Tényleg, amúgy emlékszel, hogy kivel bogozódtál össze legutóbb?

– Igen… Ezért vagyunk itt…

– Mi van, mindannyian érdekeltek vagytok Raikkönennél? – vigyorgott Liza, de a szőke középpályás egy finom mozdulattal bokán rúgta.

– Nem tudom, hogy mit csináljak – kezdett bele Lara, Cam és Liza pedig váltott egy gyors oldalpillantást, majd rájöttek, hogy nem fognak a tervezett időben lefeküdni aludni. Lara problémája ott gyökerezett, hogy Kimi hívta, mikor edzésen volt. Az első felvetődő akadály az volt, hogy visszahívja-e. Ha igen, mit mondjon? Aztán, hogy a finn mit akarhat tőle? Barátkozni, jobban megismerni, vagy csak egy egyéjszakás kaland lehetőségét látja a lányban?

Végül sikerült rábírni Larát, hogy hívja fel a Forma1-es pilótát, és beszéljenek. Tíz előtt néhány perccel sikerült kirakni a lakosztályból mindenkit, és a szőke középpályás arcáról is eltűnt a tanácstalanság, helyét boldog mosoly vette át – a finn ott lesz a döntőn.

– Istenemre mondom, ha én ilyet játszanék, adj két irdatlanul nagy pofont, kérlek – szólalt meg Camila, miután mind a négy csapattársa elhagyta a szobát.

– Ígérem úgy lesz – vigyorgott Liza.

– Na látod, ebben nem kételkedem – Cam arcára is mosoly kúszott, majd már félálomban elment tusolni, hogy aztán bedőlhessen az ágyába.

(Christina Aguilera - You Lost me)

Már a döntő reggelén teljesen kétségbeesetten kelt fel Cami, és a nap további részében, ez egyre csak fokozódott, olyannyira, hogy két órával a mérkőzés kezdete előtt, nem lehetett hozzászólni. Magába burkolózott, és igyekezett kizárni a világot. Liza végül nem bírta tovább, és megkérte Ikert, beszéljen vele. Ha valaki, akkor csak és kizárólag ő tud életet lehelni a lányba.

Camila a még üres lelátón ült, és a pályát szemlélte. Nem teljes két óra múlva már tömve lesz szurkolókkal. Spanyolokkal és németekkel egyaránt. Félt. Soha ilyen súllyal nem kellett még megküzdenie, ilyen tétre menő meccset még soha nem játszott. Európa bajnoki cím. Ez várt rá, ha győzelemre vezeti a csapatot. Vagy ha nem, egy örök életre szóló kudarcélmény.

– Mi van, ha… – kezdte, de az elé leguggoló Iker a szájára tette az ujját, elnémítva ezzel a lányt.

– Nincs ha. Nem szabad arra gondolni, hogy mi lesz, ha… Mert az ilyen hozzáállás nem vezet semmire. Figyelj – nyúlt a lány álla alá, és megemelte, hogy a szemébe nézzen. –, tudom, hogy meg tudod csinálni, hiszem, hogy képes vagy rá. Ne foglalkozz semmi mással, csak lásd magad előtt a képet, ahogy átveszed a kupát.

– De ha azt szajkózom magamnak, hogy sikerülni fog, és mégse, akkor sokkal nagyobb a csalódás mértéke. Sokkal jobban fáj. Így felkészítem magam az esetleges kudarcra – a lány kétségbeesetten nézett a focista barna szemeibe.

– Figyelj Kislány! Abban a pillanatban, hogy ki lépsz a gyepre, semmit nem fogsz érezni, csak a szurkolók hatalmas szeretetét. Nem fog érdekelni, a mi lesz ha. Tudom, mert ismerlek, és ismerem az érzést. Lehet, hogy Te nem bízol magadban és a sikerben. De én igen, és a csapatod is, ahogy a szurkolók, akik a stadionba érkeznek, vagy otthon, a képernyő előtt ülve nézik a mérkőzést. Lehet, hogy most bizonytalan vagy. De ennyi embernek illene hinned. Ők bíznak benned. Ha bármi kétséged támadna, csak nézz fel a lelátóra.

– Köszönöm, Iker. – a lány hangja halk volt, és a torka elszorult. A fiú magához húzta, és megölelte, majd egy homlok puszi után felhúzta a lányt a székről.

– Ideje lenne lemenned a csapatodhoz és készülődni. Ne felejtsd el, bízz magadban. És bízz a csapatban, hogy melletted lesznek, mert ugyanaz a céljuk, mint neked. És mert ők is bíznak benned. – a fiú szavai hihetetlen erőt adtak Camilának, aki elkezdett hinni. Az öltözőbe már széles mosollyal lépett be, és a lányok elé tárta az esti tervet – megnyerni az Európa-bajnokságot. A csapat összes tagja lelkes üdvrivalgással fogadta az ötletet.

Camila nézte egy ideig a hetes számú mezt, és a rajta lévő Sánchez feliratot. Nem a hátulján lévő név a fontos, hanem az, ami az elején van. Spanyol válogatott mez. A sajátja. Alig néhány embernek adatik meg az, hogy a válogatottan játsszon, és még ha csak utánpótlásban is, de Neki sikerült. A sportmelltartóra ráhúzta a piros felsőt, megigazította a sportszárat, majd sóhajtott egyet, és megfordult.

– Sok sikert, lányok. A legjobb formában kell játszanunk, ha ma győzni akarunk. Aki ezt nem tudja hozni, nos, ne számítson kellemes estére. – halvány mosoly jelent meg mindenki arcán. – Mindent bele! A többit majd a kupaátvétel után megbeszéljük. – egy kacsintás kíséretében felhúzta karjára a csapatkapitányi karszalagot, majd kivezette a pályára a csapatot.

A németek hatalmas arccal sétáltak mellettük. Camila a pálya szélén ismét leguggolt, és végigsimított a gyepen, ám ezúttal nem az égre nézett, hanem a lelátóra. A szurkolókra, akik a csapatot éltették. Azért jöttek ide, mert egy győztes csapatot akartak látni. És ezt meg fogom adni nekik!

A himnuszok után a németek kezdték a mérkőzést, de a szinte áthatolhatatlan spanyol védőfalat nem volt könnyű megbontani. Az első kapura lövés a spanyolok nevéhez fűződött, ám hiába volt jópár helyzetük, gólra váltani egyet sem sikerült. Mégis… nem voltak idegesek, mert tudták, hogy aminek el kell jönnie, az úgyis eljön. A szünetre gól nélkül mentek, de az öltözőben ettől függetlenül nem volt feszült a hangulat. Mindenki gratulált a másiknak. Lizának a szép védésekért, a védőknek a sikeres szerelésekért, a középpályásoknak a pontos passzokért, a csatároknak pedig a sok kísérletért.

A második félidőt Camila kezdte, ám egy kapu mellé szálló lövés után a németek támadhattak. Tíz perccel a második félidő kezdete után a németek a spanyol tizenhatoson belül támadtak, és egy becsúszást követően, a fekete-fehérben játszó válogatott egyik csatára feldobta magát. A játékvezető a sípjába fújt és a tizenegyes pontra mutatott, valamint kiosztott egy sárgalapot Marisolnak. Camilában egy világ dőlt össze. Ha ezt bevágják… A lelátó felé nézett. Mindenhol meglepődött és reménykedő arcokat látott. A VIP páholyban észrevette Ikert, mellette Raúlt, Gutit és Beckst. És… legnagyobb meglepetésére, ott ült köztük Kimi és Cris is. A kapus rámosolygott. Ez a mosoly és a szurkolók sugározta hit erőt adott neki. A remény csak akkor alszik ki végleg, ha meghallják a meccs végét jelző sípszót. Addig még mindenre van esély és bármi megtörténhet.

A német játékos a mészcsíkra helyezte a labdát, és nekihátrált. A játékvezető a sípjába fújva jelt adott a tizenegyes elvégzésre, a lány nekifutott és elrúgta. Camila egy pillanatig mindent lassítva látott. Ahogy a labda a kapu felé száll, megcsavarodik a levegőben, ahogy Liza vetődik, és kezeibe zárja a focilabdát. Camila szívéről óriási kő esett le, és hangosan felkiáltva a levegőbe bokszolt. A lelátón Iker nevetett, a csapattársaival együtt. Camila tudta, hogy szerencsés napjuk van, és ezen a napon, ha a kapufára pattanna a labda, akkor, biztos, hogy befele csorogna.

A tizenegyest lövő német lány a fejét fogta, a többiek úgy szintén. Bár még nem volt vége a mérkőzésnek, ők ezt úgy élték meg, mintha bekaptak volna négy gólt. A következő két támadásnál egyre könnyebben törték át a német védelmet, és egyre közelebb voltak a gólhoz. Hatalmas nyomást gyakoroltak a német válogatottra, aminek meg is lett az eredménye. Sara az üresen álló Camilának passzolta a labdát, akire rögtön két védő vetette rá magát. Fedezte a labdát, és felnézett, így észrevette a másik oldalon üresen felfutó Larát. A pontosan ívelt labda éppen a szőke lány lábára érkezett, aki lekészítette magának, és a kapuba lőtte a labdát. Vezettek. A nyolcvanötödik percben megszerezték a vezetést, az Európa-bajnokság döntőjében. A spanyol szurkolók és játékosok öröme egyaránt határtalan volt. Az oldal vonalhoz futva Lara végigölelte az egész csapatot, és a pályán lévő játékosok is csatlakoztak hozzájuk. A lelátón ülő Marid-játékosok felugrottak, és Cami legnagyobb meglepetésére Kimivel és Crisszel együtt örültek a gólnak – érthető, Kimi majdnem-barátnője lőtte – gondolta Cam.

A meccs hátralevő hét percében – kettő volt a ráadás – már sok esemény nem történt, javarészt a spanyolok birtokolták a labdát. A hármas sípszó után Cami térdre rogyott a pályán. Arcán üdvözült mosoly jelent meg, és szemébe könnyek szöktek. Hát ezt is megélte. Európa-bajnok lett. Az egész csapat köré csoportosult, az örömük határtalan volt, és erre minden okuk megvolt. A könnyek szépen lassan lefolytak az arcán. Gondolt arra a mérkőzés előtt, hogy a meccs végén lehet, hogy sírni fog. De ezt arra az esetre tartogatta, ha vesztenek. De most nem tudott parancsolni az érzelmeinek – és nem is akart.

Hosszas ünneplés után fel kellett menniük a díjátadóra. Camila sétált leghátul. Mindnyájuknak nyakukba akasztották az aranyérmet, majd Camila kezébe kapta a kupát, és hatalmas vigyor valamint az arcán lecsorgó könnyek kíséretében emelte magasba, hogy aztán körbeadja a csapatnak. Miután lejöttek a pódiumról, Camilát kiragadták a tömegből.

– Jó estét! Frank Rijkaard vagyok, az FC Barcelona vezetőedzője. Engedje meg, hogy gratuláljak.

– Camila Sánchez – rázta meg a lány, a felé nyújtott jobbot. – Köszönöm szépen.

– Egyszer szívesen látnálak a csapatomban játszani. – a lányak elakadt a szava. Hogy ő a Barcelonában? – Itt a névjegyem. Ha gondolod, hívj fel. – a férfi arcán mosoly ült, majd egy biccentés után beleveszett a tömegbe, és Camilát is magával ragadta a csapata, és teljesen kirázódott a fejéből az előbbi ajánlat. Mert lényegében az volt. Az öltözőben is hosszúra nyúlt már az ünneplés, de megbeszélték, hogy még hazaugranak, átöltöznek, és bevetik magukat az éjszakába.

(David Guetta - Where them girls)

Tizenegy után valamivel sikerült elindulniuk a választott szórakozóhelyre. Nagyon senki nem volt kiöltözve, inkább a farmer - pántnélküli topp - dzseki - magassarkú csizma vonalat követte mindenki. A Real Madrid sztárjai is velük tartottak, valamint Kimi is kísérte Larát. Úgy látszik nagyon összemelegedtek – gondolta Cami és arcára vigyor kúszott.

A pubban ahová betértek, mindenki ivott két-három felest a siker megkoronázásaként, aztán onnantól kezdve, ki mit látott. A jó hangulat hamar eluralkodott a társaságon, amire az elfogyasztott alkohol is rásegített. Ez alkalommal Camilát alig lehetett elválasztani a táncparkettről, ha le is jött, akkor is valamiféle ital volt a kezében – a vége felé már ő sem figyelte, mi féle.

Leggyakrabban Iker volt a partnere, és egy pörgős számról váltott át a DJ hirtelen egy lassú, szerelmes számra. A kapus kezei a lány derekára kúsztak, Camila pedig készségesen simult bele az ölelésébe. A fejét a fiú vállára hajtotta, és lehunyta a szemét. Olyan meghitt volt így a hangulat. Olyan… megszokott. A szám végeztével ismét egy pörgősebb szám jött, így a lány elhúzódott a kapustól, és élénk csípőrázásba kezdett. A szintén sok alkoholt elfogyasztott Iker nevetve díjazta ezt, majd egy váratlan pillanatban közelebb rántotta magához Camit. A testük összesimult, ajkukat mindössze néhány centi választotta el egymástól. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, majd félredobva a barátság alapszabályait, mohón tapadtak egymás ajkaira.

4. fejezet - Road into the Final

2011-07-15T22:30:00.000+02:00

Hát meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog ;) Sok hozzáfűzni valóm nincs. Csak annyi, hogy mint mindig, most is örülnék a hozzászólásoknak ;)

4. fejezet

Road into the Final

(El Canto del Loco - Tal como eres)

Az olaszok elleni meccs napja lázas készülődéssel telt a spanyol lányok körében. Igyekeztek elfelejteni a németektől elszenvedett vereséget, és csak az előttük álló feladatokra koncentrálni. Ne tekints vissza, ne vájkálj a múltban, mert ami elmúlt, azon úgysem tudsz változtatni. Fogadd el a múltad és írd a jelened. – Camila a meccs előtti napokban állandóan ezt mondogatta, és a végére kezdte ő maga is elhinni. Mindössze egy mérkőzés választott el őket a döntőtől, ahová ha továbbjutnak, az oroszok vagy újból a németek ellen kell pályára lépniük.

A lány megrázta a fejét. Nem! Nem szabad elkalandoznom. A mai meccsre kell koncentrálnom! – sóhajtva folytatta a sípcsontvédő és a sportszár igazgatását, majd belelépett a fekete Nike cipőjébe. Ránézett az előtte heverő piros mezre, melynek mellrészén a spanyol címer szerepelt, hátán pedig a hetes mezszám valamint a neve. Az ajkára mosoly kúszott. Magára húzta felsőt, majd karjára tette a kapitányi karszalagot.

– Nem akarok defenzív játékot látni. Nem szabad nekik megadni a lehetőséget a támadásra. Pontos passzok, koncentráció, és gólok. Ha eladjuk a labdát, egyből szerezzük vissza. Vigyázni kell velük, mert villámgyorsan megfordítanak egy helyzetet, és alkotnak belőle kontratámadást. Costának szokása, hogy szélről húz befelé, rá különösen oda kell figyelni. Camila, Sara és Lara. Sok rövid passz. Ugyanez a középpályára is vonatkozik. Lassan reagálnak a védők, viszont hamar elvesztik a türelmüket, úgyhogy óvatosan. Hölgyeim, szép játékot várok. – az edző megeresztett egy mosolyt majd otthagyta a lányokat az öltözőben. Camila az utolsó kortyokat itta a kulacsából, majd nagy levegőt véve bedobta az üres flakont a sporttáskájába.

– Lassan el kéne indulnunk ki.

– Semmi lelkesítő beszéd? – kérdezte vigyorogva Liz.

– Éppenséggel lehet. Hajrá csajok. Mindent bele – mosolyodott el végre a csapatkapitány is.

– Ennyi? Ez komoly? – kérdezte hitetlenkedve a kapuskesztyűjét húzó Liza.

– Bocs, most csak ennyi telt – húzta féloldalas mosolyra a száját Camila, majd elindult ki az öltözőből, a többi csapattag pedig követte. Ahogy kilépett a zöld gyepszőnyegre, leguggolt egy pillanatra, és ujjaival végigsimítva a füvön mosolyogva az ég felé pillantott, majd továbbsétált. Ez a mozdulat már-már rituálé-szerű volt, minden pályára lépése előtt megtette ezt, azt édesanyja halálát követően. Attól kezdve neki játszott. Érte. Hogy bebizonyítsa, nem csak egy múló hóbort, és hogy anyja felvetéseivel ellentétben, lány létére is ott lehet a legjobbak között.

Végighallgatták a himnuszokat, majd kezet fogtak a másik csapattal illetve a játékvezetővel és a partjelzőkkel, majd kezdetét vette a mérkőzés. Az első néhány percben rájöttek, hogy ez bizony kemény menet lesz, hiszen nem hiába van itt az olasz csapat, csoportelsőként. A csapatkapitány-lánynak nem egyszer keményen odacsúsztak, és többnyire nem kímélték, ám mégis minden egyes meg nem adott szabadrúgás után összeszorított szájjal, szó nélkül felkelt a földről. Mindössze annyit értek el vele, hogy egyre eltökéltebb lett. Helyzetekig ritkán jutottak el, mert valóban sziklaszilárd volt az olasz védelem.

A félidő végén gólok nélkül, szótlanul vonultak az öltözőbe, ahol senki nem szólt egy szót sem. Az edző sem jött be, tudta, nem érdemes bármit is mondani, mert mindennel tisztában van a csapat. Camila elővett a táskájából egy üveg Gatorade-et, és meghúzta az üveg tartalmát, majd letette maga mellé. Egy ideig szótlanul nézte a padlót, majd mikor idejét látta, felkászálódott, és még mindig némán elindult a pályára. A második félidőt az olaszok kezdték, és egyből lövésig jutottak, ám a kaput jócskán elkerülte, így Liza jöhetett kirúgással.

A másodpercek percekké váltak, és csak pergett a meccs. Helyzetek maradtak ki mindkét oldalon, és a góltalanság néma súlyként nehezedett a csapat egészére. A nyolcvanadik perc környékén tarthatott a mérkőzés, amikor ismét kirúgással jöhetett a spanyol csapat. Camila odaszólt Sarának és Larának, majd ajka féloldalas mosolyra húzódott. A levegőbe kettest mutatva intett Liznek, hogy kéri a labdát. A kapuslány arcára halvány mosoly kúszott, majd kirúgta a labdát, ami pontosan Sara előtt landolt, a lány lekezelt, és egyből továbbpasszolta a fellépő Larának, aki azonnal továbbadta a kapitányuknak. Hárman passzolgattak, egyre feljebb haladva, néha bevonva a játékba a szintén középpályás Ceciliát is. Az egyik passz után Cam óvatosan kinézett Sarára, majd elindult a labdával a kékmezes védősoron át. Három védő akaszkodott rá, így a barnahajú csatárlány üresen maradt, szinte a kapuval szemben. Cam visszapasszolta a labdát, Sara pedig egy cselt bemutatva a hálóba gurította a labdát, legördítve ezzel a csapat válláról a súlyt. Az egész csapat arcára üdvözült vigyor ült ki, és boldogságtól sugárzó arccal ugráltak egymás nyakába.

A hátralevő tíz percben zömében Camiláék birtokolták a labdát, az olaszok mindössze egyszer próbáltak kitámadni, ám a piros mezesek abból is veszélyes kontrát vezettek, így inkább megpróbálták kibekkelni a hátralevő időt. A hármas sípszó után hatalmas volt az öröm spanyol részről, mind a nézőtéren, mind a pályán és a kispadon.

– Megvan a döntőt! – motyogta Camila maga elé mosolyogva. – Ezt el sem hiszem…

– Na mi van, kiskirálylány? – ment oda hozzá Liza és Sara vigyorogva – Este buli?

– Még jó hogy.

– Elhívhatod a múltkori csávód – mondta röhögve Liza, Cam pedig egyből felkapta a fejét, és elkezdett az időközben menekülni kezdő lány után rohanni.

– Gyerekek! Soha nem változnak – csóválta a fejét Sara tettetett lemondással, és két barátnője után ment az öltözőbe.

Ott helyben elfoglalták a zuhanyzót, majd a csapatbusz visszavitte őket a hotelba. Amint felértek a szobába Cam bevonult a szobájába, fülén a telefonjával.

– Kit hívsz? – érdeklődött a madridi kapuslány.

– Egyelőre Ikert. Utána csak a te kedvedért Crist.

– Crist? Milyen Crist? – vonta fel kérdőn a tekintetét Liz.

– Ronaldo. Aki szerinted a „múltkori csávóm”. – húzta el a száját Camila.

– Akkor azért volt olyan átkozottul ismerős – bólogatott helyeslően a lány, Cam pedig magára csukta a szobaajtót, és várta, hogy a legjobb barátja felvegye a telefont.

Végignyúlt az ágyon, és már épp azon gondolkozott, hogy kinyomja, amikor a kapus beleszólt a telefonban.

– Szia Kislány. Gratulálok, meg van a döntő.

– Kösz. Becks vagy Raúl bukta a fogadást? – vigyorgott a lány. Tudta, hogy a Real két sztárjátékosa módszeresen fogadtak a csapatának meccseire.

– Komolyan elhiszed, hogy Raúl a spanyolok ellen fogadna? – nevetett fel Iker. – Egyébként én holnap este, a többiek holnapután reggel érkeznek Helsinkibe.

– Tényleg? Eléd mindenképp kimegyünk, a többieket nem garantálom. Fernandóval találkoztál mostanában? – tette fel a lány a kérdést, ami igazából a leginkább érdekelte.

– Nem. Mi van veletek?

– Á, hosszú. Majd ha megérkezel, elmesélem. Egy egész éjszakám lesz rá, szóval…

– Rendben, de szavadon foglak. Mentek bulizni?

– Még jó hogy – vigyorodott el Cami.

– Helyes. Csak aztán óvatosan. És nem összeszedni bárkit is.

– Én ígérem, nem fogok, apuci. A többiek nevében nem nyilatkozhatom – nevetett fel a lány, és Casillas is csatlakozott hozzá. – És nektek mi az esti program?

– Sörözgetünk, meg meccset nézünk Gutiéknál.

– Szakmai ártalom?

– Valahogy úgy. Hétkor ér a gépem Helsinkibe.

– Ott várlak.

– Rendben. Jó éjszakát.

– Neked is, szia – mondta Cam, majd mosolyogva kinyomta, és Ronaldo számát kezdte keresni.

(Christina Grimmie - Counting)

– Cristiano Ronaldo. – szólt néhány csörgés után a fiú a készülékbe.

– Szia, Camila vagyok. Csak azért hívlak, mert megyünk ma bulizni a lányokkal, és az egyik barátnőm feltétlen ragaszkodott hozzá, hogy téged is elhívjalak. Hatalmas rajongód. – tudta, hogy ezért még kapni fog Lizától, de egyszerűen képtelen volt kihagyni.

– Ó, ez esetben nem mondhatok nemet. – hallotta a fiú hangján, hogy mosolyog.

– Kilenc körül ott vagyunk. Ne késs. – vigyorogva nyomta ki a telefont, majd ledobta az éjjeliszekrényre. Mivel már a meccs után fürdött és hajat mosott, így most csak az idő közben a szekrénybe kipakolt holmijai között kezdett el kutakodni. Végül egy mell alatt szorított, lila, pánt nélküli, combközépig érő koktélruha mellett döntött. A hajába laza hullámokat tett, a szemére pedig lilás szemhéjpúdert kent. Negyed kilenc körül egy utolsó pillantást vetett az éjjeliszekrényen heverő készülékre. Titkon reménykedett benne, hogy Fernando legalább egy sms-t ír, bár tudta, hogy nem fog jelet adni magáról. Lemondóan sóhajtott, majd egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy aztán a telefonját otthagyva menjen ki a lakosztály nappalijába.

Átkopogott Lizához, majd a mellettük levő szobához ballagott, és szólt a Lara-Sara párosnak, hogy félre jó lenne összekapni magukat. A saját lakosztályába visszaérve már Liza is a kanapén ült.

– Jön a lovagod. Csak a te kedvedért. – eresztett meg Cam egy vigyort.

– Hogy kim? – Liza értetlen arcára, Camilának nevetnie kellett.

– Hát Ronaldo.

– Nem mondod, hogy beszéltél neki rólam? – ugrott fel a kapuslány a kanapéról.

– Esetleg, lehet, hogy megemlítetem neki… Ne bánts. Áá, itt vannak Saráék, mehetünk is – vigyorgott, majd elment kinyitni az ajtót, és kitessékelte maga előtt a magában fortyogó Lizát.

A szórakozóhelyre belépve a kis társaság egyből a bárpulthoz ment, és Camila egyből kirendelt magának egy Mexicanót, és a koktéllal a kezében a tömeget kezdte pásztázni Cris után. Viszonylag hamar megtalálta a barnaszeműt, és leugrott a bárszékről, de két lépés után visszafordult.

– Liza, ha megiszod a piám, addig éltél. – az említett csak játékosan szalutálva vigyorgott, Cam pedig ténylegesen megindult Cristiano felé, aki éppen két aránylag műnek tűnő lány társaságában ücsörgött.

– A világért nem akarlak zavarni – kocogtatta meg a fiú vállát Cam –, de gondoltam köszönök, ha már iderángattalak. – vigyorgott a lány.

– Cam! Szia. Mióta vagytok itt? – kelt fel az asztaltól, és puszit nyomott Camila arcára.

– Most jöttünk. Bemutathatlak a lányoknak? – Cam a bárpult felé biccentett. Cris lelkes bólogatását követően végignézett rajta. – Szét fognak szedni – ingatta a fejét, de a srác csak nevetett.

– Hölgyeim, engedjétek meg, hogy bemutassam Cristiano Ronaldót. Cris, ő pedig itt egy hatalmas rajongód, Elsa Herrero. – a kapuslány szikrázó szemekkel nézett csapatkapitányára, majd mosolyogva nyújtotta a kezét Crisnek.

– Remélem tudod, hogy ezt hatványozottan kapod vissza – motyogta Liz Camila fülébe, mikor már a bárnál egymás mellett ültek, de Cam csak mosolygott. Látta a tekintet, ahogy azok ketten észrevették egymást, és le merte volna fogadni, hogy egy hónapon belül lesz köztük valami. Vagy legalább egymás ágyában kötnek ki. Erre mi sem szolgált jobb bizonyítékul, mint az, hogy Cris és Liza lényegében az egész estét végigtáncolták vagy beszélgették.

– Jó ha tudod, hogy hozzánk nem hozhatod fel. Vékonyak a falak – vigyorgott Lizára Cam, mikor az éppen leült mellé. A kapuslány persze egyből fülig vörösödött, amire még az amúgy már nem szomjas Sara is rátett egy lapáttal.

– Na látod, ezzel egyetértünk. Meg a végén még rossz hatással lenne a teljesítményedre a pályán… Persze ezzel nem arra céloztunk Cris, hogy ne lennél jó az ágyban… Bár erről Liz biztos tud majd mesélni.

– Ennyi perverz csajt egy rakáson… – Liza felvont szemöldökkel nézett rá, úgyhogy módosított a mondandóján. – Úgy értem lány. Ennyi perverz lányt…

– Na jó, szerintem most jött el az ideje annak, hogy hazamenjünk. – állt fel az asztaltól a kapuslány, Cam pedig bólintott.

– Cecilia, te szedd össze Sarát, én hívok egy taxit, és előkerítem a mi „intelligens” szőkénket – rajzolt Cam macskakörmöket a levegőbe az intelligensre uralva, majd felállt, elköszönt Cristől és elindult megkeresni Larát. A keresendő személy egy hasonló hajszínű fiatalember karjaiban tanyázott. Cam szerint azért, mert magától állni már nem nagyon bírt volna. Lara ugyanis köztudottan nem bírja a piát. A csatárlány megkocogtatta a srác vállát, aki így ráemelte a kék szemeit. Szőke haj, kék szemek. Tipikus finn – jutott a lány eszébe, nem mellesleg kegyetlenül ismerős volt neki a srác arca, de még nagyjából sem tudta elhelyezni, hogy hol látta már.

– Sajnálom, hogy rád mászott, nem igazán bírja a piát, és szeret erről megfeledkezni – kezdett Cam magyarázkodni a szőke idegennek. – De ha lehet, most inkább hazavinném, mielőtt olyat csinál, amit holnap megbán – húzta el a száját, és próbálta Lara karjait átpakolni a vállára.

– Nem akarok hazamenni – játszotta a durcás óvodást Lara, mire a srác, akinek a nyakában csüngött felnevetett.

– Részeg vagy – jelentette ki Cam, és keresztbe fonta karjait a mellkasán.

– Dehogy vagyok. – erre finn srác megint felröhögött.

– Járni tudsz? – kérdezte a csapatkapitány felvont szemöldökkel.

– Még jó hogy tu… tudok – mondta Lara, és megpróbált elindulni, de csúfosan kudarcot vallott. – vagy talán mégse? – és ezzel a lendülettel elkezdett magán vihogni.

– Na jó, azt hiszem, tényleg ideje hazavinnem. – Lara bár megrázta a fejét, de azért készségesen átkapaszkodott Camila nyakába.

– Majd hívlak, Kimi. – megpróbált bájosan hátramosolyogni, de ez az elfogyasztott alkoholmennyiség következtében inkább sikerült szétcsúszott vigyorrá. A finn fejingatva mosolygott, és utánuk intett, Cam pedig megeresztve egy hálás mosolyt az épület elé vonszolta barátnőjét.

– Basszus. Lara nálad van a mobilod? – eszébe jutott, hogy a sajátját az éjjeliszekrényen hagyta.

– Hogy mim? – jelen állapotában meglehetősen bosszantó részeg volt. Talán ez perpillanat jobban bosszantotta Camilát, mintha kötekedős-részeg lett volna.

– Hagyjuk – sóhajtott lemondóan a lány, ám legnagyobb örömére meglátta az éppen kifele sétáló Crist és Lizát. Feltűnésmentesen próbált úgy odanézni, hogy Lara ne vegye észre őket, mert biztos volt benne, hogy akkor visítani kezd.

Cris esetlenül megölelte a kapuslányt, aki puszit nyomott a portugál focista arcára, és üdvözült mosollyal az arcán ment Camiláék felé. Legalább valakinek jó estéje volt – gondolkodott Cami.

– Mehetünk? – kérdezte Cam. Mindennél jobban vágyott már arra, hogy bedőlhessen az ágyába.

– Igen, ott jönnek Cece-ék is. De egy taxiba nem férünk be. Úgyhogy én megyek veled meg ezzel a szőkével. – mondta Camilának, majd a másik kettő felé fordulva folytatta. – Cece, te meg Sarával? – apró bólintás volt mindenki részről a válasz, így Liz leintett egy taxit, belökdösték a hadakozó szőkét, majd mindketten melléjük huppantak, bemondták a címet, és nagy nehezen elindultak vissza a hotelba.

Lara amint vízszintesbe került bevágta a szunyát, Sarával egyetemben, úgyhogy a két szomszédjuk mosolyogva hagyta ott őket, Cam egy „jó éjszakát” után egyből bevetette magát a szobájába, magára kapta a pizsamáját és végigfeküdt az ágyon. Lefuttatta magában a nap eseményeit, és megakadt annál, amit Lara utolsó mondatként fűzött a finn szépfiúnak… „Majd hívlak, Kimi” Alapból meglepte, hogy Lara ilyen állapotban meg tudta jegyezni a srác nevét, de nem ezen akadt fenn. Illetve nem csak ezen. Kimi… szőke… kék szemű… finn… Bassza meg… Raikkönen… Nem hiszem el, hogy ez a szőke liba beleitta magát Kimi Raikkönen karjaiba. – csóválta a fejét mosolyogva a lány, majd hirtelen indíttatásból a telefonjáért nyúlt, és sms-t kezdett pötyögni.

„A legjobb barátnőm. Ha összetöröd a szívét, letépem a golyóidat. ;) Jóéjt Cris. =D” – vigyorogva küldte el az üzenetet a portugál focista számára, és néhány perc múlva válasz is érkezett.

„Nem áll szándékomban. =) Annál fontosabbak a golyóim =D Jóéjt Cami. ;)” – Kerge portugál – motyogta az orra alatt, majd pillanatokkal később, kezében szorongatva a telefonját mély álomba szenderült.